Egy örök idealista

David Grossmann írt egyet a Háárecbe. Hogy Izrael függessze fel 48 órára a támadásokat ezzel iőt hagyva a Hamasznak és a nemzetközi szervezetekek, hogy egy Izrael számára is elfogaható tervvel álljanak elő (a Hamasz meg leginkább szintén hagyja abba a rakétalődözést). Mondandója végén Grossmann azzal érvel, hogy ha két és fél éve Libanonnal és a Hezbollahhal kapcsolatban is alkalmazott volna valami ehhez hasonló "stratégiát" Izrael, akkor annak a háborúnak a végkimenetele, s vele a mostani helyzet is más lenne.

Ebben speciel igaza van. Sajnos a gázai és a libanoni helyzet nagyon nem ugyanolyan. Libanonban a többség még mindig nem Hezbollah-párti, hanem keresztény vagy "nyugatos" muszlim. Gázában a Hamasznak már a Fatah sem alternatívája, csak ha "importálják" őket a West Bank-ből.

Ha nem akarsz kést a hátadba

Pozitiv diszkriminacio

Tegnap a Memphis Tigers kosarcsapata 100:61-re siman legyozte a Marist Red Foxes-t. A meccsen semmi kulonos nem tortent, a Memphis mindenkinel jobb, buntetot dobni meg mindig nem tudnak.

3 perccel a vege elott azonban John Calipari cserere szanta el magat, ami persze nem olyan meglepo, hiszen amugy is idegesitoen sok a csere kb. a nyolcvanadik masodperctol. A cserejatekos, ha mar jo elore tudja, hogy be fog jonni, a felpalyanal a partvonal melle lecsucsul es varja, hogy szabalytalansag, kosar vagy idokeres legyen, vagy valami mas miatt felbeszakitsak a merkozest. Preston Laird is szepen lecsucsult, amire a stadion felrobbant. Preston Laird a MemphisTigers egyetlen feher jatekosa (van egy latino is), freshman, mellesleg helyi. Az elso meccsen jatszott kb 50 masodpercet, a masodikon annyit se.

Eloszor azzal vetette magat eszre, hogy faltolt. Orult ovacio. Aztan egy tamadasnal betoressel probalkozott (tapsivihar), de sajna az ellenfel fekai is sokkal magasabbak nala, szoval passzolni kellett. Innentol a tamadasoknal a diakszektor borszinre valo tekintet nelkul egy emberkent orditotta, hogy "To the white boy!". Akit a kovetkezo betoresekor lefaltoltak. 2 bunteto. Es mind a ketto csont nelkul. Sot! Az utolso elotti tamadasnal egy harompontos csont nelkul. Orjonges, orjonges.

Prston Laird 5 ponttal, 100 szazalekos doboteljesitmennyel, blokk es lepattano nelkul zarta a tegnapi meccset.

(Preston Lairdrol sajnos a google nem tudott kepet fellelni. A Tigers honlapjan sincs egy darab se.)

Reklám

Waltz with Bashir. Mi jön át a trailerből, nem tudom. Amire figyelni köll: szín, kép, mozgás, zene, színképmozgászene, uszkár.

November hosszú harmadik hete

Tudvalévő, hogy tartott pedig a hosszú tizenkilencedik század 1789-től 1914-ig. 2008 november havának hosszú harmadik hete pediglen tartott múlt szombattól mostanáig.

Múlt szombaton ugyanis végre elkezdődött az egyetemi kosárszezon, amit mi pár perces késéssel, a Tigers pedig egy 30 pontos győzelemmel ünnepelt. Szombati jegyünk gyakorlatilag a pályától legmesszebbre lévő helyekre szólt, sebaj. Végre láthattam az egyetlen igazán jó memphis-i csapatot. Az világos, hogy a büntetődobásokon lesz még mit gyakorolni, ha már a tavalyi bajnoki döntő is ezen ment el. Gyakorlásra pedig lesz idő, mert az alapszakaszban nem nagyon lesz a csapatnak egyenrangú ellenfele. Az idei sztár Tyreke Evans, az első meccsen még elég visszafogott volt, de hétfőn már nagyon elemében volt, jó sok duplát szórt. A Tigers amúgy inkább a csapatjátékban jó, nomeg fizikailag is lényegsn rősbb volt az eddigi két ellenfélnél.

A hétfői meccsre aztán időben érkeztünk (köszönhetően annak, hogy már napközben megvettük a jegyet, meg az éjjel 11-es kezdésnek), úgyhogy láttuk a felvezető-show-t is. Az ellen bemutatásánál a zenekar tüntetőleg újságolvasásba fog, míg a kirendelt vezényelhtő diákság minden egyes vendégkosarast a "You suck!" felkiáltással üdvözöl. Eztán jönnek Tigrisék. Fények ki. Óriásvetítőn (ja, a Tigers az NBA-s Grizzlies arénájában, a FedexForumban játszik, úgyhogy egy pöttyet jobb a pályája, mint egy átlagos egyetmi csapaté) filmecske a kezdőötössel indul. Közben fénypászmákba beugrálnak élőben is, fergeteg tombolás. Persze hétfőn is simán zúztuk az éppen aktuális csapatocskát. Lényeges feljegyeznivaló még, hogy a kosárcsapat eredményessége (75+ pont) esetén, nemcsak a Danver's-ben lehet ingyenhamburgerhez jutni, hanem a főutca környéki Flying Saucer illetve Flying Fish is ad valamit. Ráaásul mindig mást és mindig kicsit más a feltétel, szóval nagyon izgi.

A hétfő utáni hétköznapok unalmasan teltek, bár azt meg kell jegyeznem, hogy nagyon vicces dolog a futógépen futva a Tigers meccsét (valami jótékonysági torna volt) nézni a futógépbe épített tévén.

Aztán szombaton sportágat váltottunk (tördelmesn bevallom, hogy a hétvégi női röplabda-meccsekre nem mentünk), amerikai foci következett. A Tigers fociban talán még sosem szerepelt ilyen jól, a hétvége előtt 5-5 győzelme és veresége volt, még arra is van esély, hogy egy Bowl-meccset is játszhassanak. Ehhez mondjuk most nem kerültek közelebb, mert kikaptak az UCF-től (21-28), de így is jól szórakoztunk a nagyon gyenge meccsen. Egyrészt meghalt a Tigris, éljen a Tigris! Sajnos Tom II, pár hete kilehelte lelkét, a múltkori meccsen ezért ünnepélyesen elbúcsúztunk tőle, üres ketrec ment körbe a meccs elején, mostanra viszont van új kabalánk, Tom III. Már majdnem három hónapos és cuki. Másrészt rohadt hideg volt, majd megfagytunk, de nemcsak mi, hanem a játékosok keze is, akik szegények amúgy sem nagy spílerek, de így... Na az volt, hogy az első 10 perc után már 14:0-ra vezttek Florida lovagjai, mert egyrészt a Sutherland-Reagan-Zachario meterhármasból most épp Reagan egy lövését sikerült blokkolni és belőle Touchdown-t csinálni, aztán a Quarterback-ünknek nem sikerült elkapnia a hátrapasszolt labdát. De ez mind semmi, mert a Knights ennél is nagyobb mulatságra volt képes: két egymásutáni down-nál nem sikerült hátraadni a quarterback-nek a labdát, és nem a QB volt ám a béna, hanem a kedves játékostárs kétszer saját magát dobta seggbe gyakorlatilag.

Ettől a mérkőzéstől búcsuzzunk egy a mecs szinvonalához méltó videóval. Field goal-t próbál a Tigers. Asszem nem lövöm le a poént, ha elmondom, hogy nem jön össze. Mivel a fényképezőgépem nem vesz fel hangot, ezért szinkrontolmácsolom, hogy a végén, amikor a lábamat veszem, akkor közben úgy méltatlankodtam, hogy Ó fakk! vagy valami hasonló.



És akkor elérkeztünk a mai naphoz. Életem legdrágább sporteseménye: Tennesse Titans-New York Jets, nagyon felső karéj, 92 dollár (+4 dollár kezelési költség). Két nagyon jó csapat: a meccs előtt a Jets 7-3-as GY/V-mutatóval állt, a Titans meg az összes eddigi meccsét megnyerte. Úgyhogy most simán kikapott. Pedig mi nagyon ráhangolódtunk: a 200 mérföldes odaúton csak country-t és misét hallgattunk (ez utóbbit, nemtom miért, de mondjuk csak 2 percig). Aztán Nashville-nél a stadiontól 1 mérföldnyire hatalmas dugó volt, úgyhogy most is lekéstünk az első 5 percről. Aztán az első félidőben még legalább a védekezés ment nagyjából a Titans-nek, a másodikban már az sem. Viszont legalább ma nem volt hideg. És teltház volt persze, 69E ember. (Azt elfelejtettem írni, hogy az éjjel 11-kor kezdődött, a tv által is közvetített kosármeccsen 18E néző volt.)

Polak, szlovak ket miazisten

Azert a szlovakok meg eleg kispalyasok, csak minket, magyarokat basztatnak. Vegyenek peldat a lengyelekrol: nincs meg egy orszag a vilagon, amelyik nemhogy ne orulne Obamanak, de meg folyamatosan be is szologat.

(Azt meg csak zarojelben jegyzem meg, hogy az ujjobber, jofej portal udvoskeje ezt az orszagot tartja k-europai mintanak - persze csakis eroteljes antikommunista retorikaja es torvenyei es a vallas jelentosege miatt.)

Update: Lengylhon annyira kiraly, hogy a miniszterek a feleseguket verik.

Gyereksinger

Vannak, akik a blogjukra rakják ki az ősök fényképeit, mások gyerekkönyvet írnak belőle. (Aki egyiket sem, az nem Woody Allen.) Így tett Anna Olswanger is (Memphis szülötte! éljen, éljen!), aki két régi St. Louis-i újságcikk köré kanyarított egy mesét Shlemiel Crooks címmel. Az 1918-as hirdetés szerint Olschwanger (még sch-val) dédapa a nagyközönség figyelmébe ajánlja a Karmel-hegyi borokat és más eredetű kóser likőröket, brandyket, az 1919-es cikk pedig már ama szerencsés esetről számol be, hogy hiába próbált meg két tolvaj betörni az üzletbe, a bolt felett lakó szomszéd meghallotta őket, felkiabálta a környéket, egy másik szomszéd az égbe lőtt a colt-jával, és a gonosztevők végül még a lovukat és a szekerüket is hátrahagyva elszeleltek.

Őszintén szólva ez már így is vicces, de Olswanger helyre kis peszáchi történetet rittyent a rablásból. Olschwanger dédpapi ugyanis a helyi Talmud-kört vezeti, épp arról okítja a többieket, hogy amikor a régi zsidók eljöttek Egyiptomból, akkor nem üres kézzel távoztak, de nem azért, mert svindlerek lettek volna (ahogy azt eges gazok állítják), hanem hogy védjék az egyiptomiak jó hírét, hogy később ne mondhassák róluk, hogy rabszolgaként dolgoztatták a derék jideket. Pesze Fáraó azért eléggé dühös maradt, ebben a rablás dologban is az ő szellemének mocskos mancsa van, de Elijáhu sem rest, ő meg segít a bajban. (Naná, majd nem.)

Szóval kedves, vicces-szentimentális gyerekmese, és Singerrel ellentétben még az sem érződik, hogy azt a kort szeretné visszacsinálni, csak egyszerű képzelt emlékezés azokra, akiket nem is ismert.

(Paula Goodman Koz illusztrációival)

Egy kampány majdnem végére

Kedden végre túl leszünk mindenen, addig már biztos nem írok posztot, utána legfeljebb képeket teszek fel, ha valami "vicces" helyen sikerül töltenem az éjszakát, úgyhogy most összegzek.

Az alapállás: én McCain-re szavaznék, már akkor is így gondoltam, amikor megérkeztem. Ez nem változott azóta sem.

Palin: a mostanában igen elfoglalt Frédi blogger egyetlen nyilvános észrevétele az volt, hogy Palin-t jelölni alelnökjelöltnek nagy fasznak kell lenni. Ezzel nagyon nem értek egyet, noha Palin ritka ellenszenves egy néni. Egyrészt a mindenkori alelnök általában nem sok vizet zavar (a mostani éppen a kivétel), másrészt Palin eddig remekül beletanult a szerepébe, az engem is irritáló "nagy bakijai" szerintem nem voltak olyan hű de nagyok. És még ekkoráknak se kellettek volna lenniük, ha nem üt be a pénzügyi válság. Itten van a BBC polltrackere, amin nemcsak a pollok ereményei, de a legfontosabb politikai történések is ott vannak iőrendben. Palin jelölése után minuszból pluszra váltott McCain, pechjére úgy egy-másfél hétre rá jött a krízis, ami mindent felülírt. Palinből így több bulldogot láttunk, mint rúzst. Mellesleg itten van, hogy kb milyen szerep volt neki szánva eredetileg.

Patriotism: ez itt nem Ejrópa. Barack Obama is többször mondta el bármely fellépése alkalmával, hogy az amerikai mennyire überfasza népség, mint bármely kisgazda politikus a magyarokról 98 és 2002 között összesen. McCain és a pláne a nem mérsékelt repik meg aztán...

Temészetes többség: a Konzervatórium körkérdésére mondta a Fehér Ház-as Király András, hogy ezen megy el a repiknek az egész, mert a keresztény Amerika befolyása már nem elég, és kéne a repiknek a gazdaságilag konzervatív, amúgy mérsékelt közép felé nyitni, amit pont McCain-nel milyen jól meg lehetett volna tenni. Ez egyrészt igaz: McCain erre alkalmas lett volna. Szimpi is: én is ilyen szavazó lennék, ha szavazhatnék. Másrészt viszont az az erős gyanúm, hogy a krízis nélkül még simán elég lenne a hagyományos GOP recept, Bush nyolc évnyi borzadálya még kevés volna egy demokrata győzelemhez.

Média vs. negatív kampány: Foxnews-on kívűl mindenki balos. A republikánusok bevett és általában elég jól működő taktikája az erős negatív kampány, az ellenfél jelöltjének támadása. Ezekért a másik fél mindig rinyál is. Egy apró megjegyzés: A hivatalos Obama-kampánynak nincs szüksége saját negatív üzenetekre, rábíhatja ezt a magától is szerveződő, de felülről is segített sleppre. A "civil" szervezetek, bloggerek, félújságírók, karikaturisták, stb. körében olyan túlsúlyban vanak a demokraták, és az internet miatt ezek szerepe annyira erős, hogy a mindenkori demokrata jelölt simán mutatkozhat a megértő, békés, pozitív szerepben, a piszkos munkát meg elvégzik a lelkes fanok. Nyilvánvalóan ugyanezt csinálják a repi szimpatizánsok is, csak mivel "értelmiségi" (i.e. blogíró, megnyilatkozó, kinyilatkoztató) körökben erős a emokrata túlsúly, így kicsit kisebb náluk a visszhang.

A legalja: fundi republikánus beszélgetős betelefonálós talkshaw-t csak nagyon jó lelkiállapotban hallgasson az ember. Kocsiban utazva most volt szerencsém párszor a Foxnews egyik rádiójához, úgyhogy tapasztalatból mondom, hogy az UFO-k + rohadt terrorista-barát, kommunista Obama együttes csak egy ideig vicces, utána sírnivaló.

30 perc

Az, hogy Barack Obama 7 csatornán is le tudta nyomatni prime time 30 perces reklamfilmjét, két dolog miatt érdekes. Egyrészt, mert ilyet nem nagyon szokás (tök jó, nincs vele semmi probléma), utoljára Ross Perot csinált függetlenként hasonlót. Másrészt (és ez sokkal fontosabb) mert mutatja, hogy mennyivel több pénzből gazdálkodhat Obama (a ma este kb. 5 millába volt neki), ami ugye általában fordítva szokott lenni: a GOP kőgazdag genyó reklámemberek beleszugizzák a szegény evridzsemerikenbe, hogy a mindenkori demokrata jelölt egy hülye (és még mi minden más). Hát ez most nem így van: bármit is próbálnak republikánusék, Obamanak több lehetősége van válaszolni, ha akar.

Merthogy egy dologból nem volt igazán érdekes a fél órás reklámfilm: a tartalom szempontjából.

A botrany, az egeszseges!

Dominique Strauss-Kahn bejelentette, hogy az orszag amely allampolgarat vegulis nem abuzalta szexualisan, jelentos hitelkerethez jut az altala vezerigazgatott IMF-tol. Varjuk Gyurcsany Ferenc bejelenteset, hogy Nagy Piroska sikeres operativ muveletet hajtott vegre!

Az ortodoxia világgá megy

Szerencsére a családunkban van egy kultúrember. Az apám kultúrembersége onnan ismerszik meg, hogy járatja a dicejtet. És ez azért szerencse, mert néha meglobogtat előttem egy cikket, hogy olvassam el, amit persze nem tudok, de értem, miről szól, és el tudom dönteni, hogy elolvasnám-e, ha tudnám. Úgyhogy, amikor ez a cikk lobogott, akkor tudtam, hogy amikor majd jövök ide, és működni fog az amazon, akkor majd elolvasom eredetiben, hogy mit fordítanak le a németek mostanság kortárs amerikai zsidóból.

[[ Gyorsan megemlíteném, hogy egyszer kezembe került – szinte véletlenül – egy Forward, amihez éppen semmi kedvem nem volt, de nézegettem, és látám, hogy valami zsidó lányzó képregényt pingál, és talán az majd jó lesz nekem, amikor kijövök, amazon, stb., de aztán kijöttem, látám, hogy az majd csak nagyon soká, viszont részleteket közölt a Forward, és hát az alapján ez a duplazárójeles is túl sok neki. ]]

Tehát mit kap Germánia még Brooklynon is túlról. Igazság szerint már azzal pluszban vannak, hogy az egyik szerzőt úgy hívják: Shalom Auslander, a másikat meg hogy: Nathan Englander. Kohn és Grün, kúl.

Most jön az életrajzi rész, aminek ugye semmi jelentősége nincs, viszont mégis mindenki szereti tudni. Sőt, erre még emlékezni is szokott az ember. Tehát mindketten ortodoxként nevelkedtek, mindketten lejöttek a szerről, mindketten éltek Izralben, de mindketten visszamentek New Yorkba (Englander bele, Auslander mellé), mindketten novellákkal kezdték, mindkettőnek van már regénye is.

Van ugye még egy dolog (van még egy csomó), hogy Amerikában, és ennek hatására már máshol is, másfél soros kritika-kiragadásokat szoktak tenni a borítóra, hátlapra, mindenüvé (ez főleg az első kiadásnál vicces), amik leginkább semmitmondóak, de ha nem, ez akkor is csak olvasás után derül ki. Shalom Auslander ezek szerint Phil Roth dühös unokaöccse. Hát dühösnek dühös, az tuti. Neki az lett az alapállása, hogy Isten létezik és geci. Legalábbis vele mindenképpen. Tehát ő mindig alkut köt Istennel, hogy miért és hogyan szegi meg a hülye törvényeket, de csak milyen arányban és akkor majd ne basszon ki vele amaz nagyon. Köszönetnyilvánítás is úgy van a Foreskin’s Lament végén, hogy Whom to Kill, tehát ha megmérgelődne Isten a sok papírravetett csúnyaságért, akkor semmiképp ne Auslander családjából legyen valaki a bosszú áldozata, hanem a regényt megjelentetni segítők közül. Az önéletrajzi regény érdekes olvasmány, ha valakit érdekel a mostani ortodox élet (mégha egy fura kiugrott perspektívából is), és nem zavarja az embert, hogy egy teljesen elbaszott gondolkodású valaki agymenését olvassa. Amúgy a dolog tényleg „vicces”, tényleg olvasmányos (hogy mást ne mondjak, gyorsabban haladtam angolul, mint sok könyvvel magyarul). Sőt, a novellák közt van olyan, ami jó is, és amiben nincs meg az a düh, ami persze könnyeddé teszi az egészet, de nagyon fárasztja is az olvasót. A God is a Big Happy Chicken pl. arról szól, hogy Morgenstern meghal, kiderül, hogy az van, ami a címben, Morgenstern visszakéredzkedik, hogy szóljon a családnak, ne fáradjanak a sok micvével, de aztán amikor látja őket a péntek esti asztalnál, nem megy.

Nathan Englander viszont nagyon jó. Gyönyörű, szomorkás meséket ír a mai New York környéki illetve jeruzsálemi ortodox közösségek életéről. A történeteket tekintve lehetne akár abszurd, sőt humoros is: a rabbi megengedi egy fiatal férjnek, hogy egy Tel Aviv-i prostituáltnál „csillapodjék”, hogy ne kelljen vágyával sürgetnie feleségét, aki átmenetileg fizikailag nem vonódik hozzá, a nagyszakállú ortodox karácsony előtt áruházi mikuláskodással keresi kenyerét, mert házsártos neje erre kényszeríti, de aztán egyszer egy zsidó kisfiút ültetnek az ölébe, aki hanuka-gyertyát kér karira, csak a mostahapapa nem engedi. Szóval akár nevetni is lehetne, de inkább csak szomorkodik az ember. A legszebb két novella mégis az első kettő, mely nem a jelenben játszódik. Az egyik egy holokauszt-bevagonírozás története, ahol az ortodox közösség minden érték nélkül és leborotváltan, szinte alsóneműben száll fel a vonatra, amiért akrobatáknak nézik őket, ők meg megpróbálnak megfelelni az elvárásoknak, a másik pedig a Sztálin által kivégezni rendelt zsidó irók listájára véletlenül rákerült szinte ismeretlen poéta (és a többiek) utolsó napjáról szól. Attól igazán jó ez a kettő, hogy hiába hogy a cselekmény külső hatásra „alakul”, mégis csak a zsidó csoport érzelmeiről, gondolatairól (és leginkább nem is az adott helyzettel kapcsolatosakról) kapunk egy nagyon jól elmesélt képet.

A különbség

A mai napé: az amerikai sportok úgy vannak kitalálva, hogy sörikék mellett, haverokkal beszélgetve  jól ellegyen az ember és néha rápillantson a tv-re hogy mi történik. Ezzel szemben az angol sprtok úgy vannak kitalálva, hogy végig nézni kelljen és semmi esetre se kelljen szólni a haverhoz.

Mellesleg a reccoksz a világ  második lehnagyobb visszagyüvetelét produkálva 0:7-ről fordított 8:7-re. Néha pacsiztam, amúgy uncsi volt.

God Save the Queen

Gyorsan foglaljuk össze: McCain támadott, nyilván a lehető legjobban csinálta, Obama nagyvonalúan és megnyerően mosolygott és néha kibökte azt a szót, hogy ikonomi, ez meg nemhogy nyilván, de bizonyítottan bevált. Szóval olyan volt, mint amikor a 100 pont előnyben lévő bokszoló azt mondja az ellenfelének, hogy haver, minden fél percben megüthetsz.

Én a következő tapasztalatokat gyűjtöttem be:
-az angolok ezerrel jobbfejek, és most talán lesz két pörgős hónapom,
-az angolok utálják a republikat,
-az angoloknak elég jó angol-hondurasi csajaik vannak,
-az angolok, akiknek elég jó angol-hondurasi csajai vannak, amikor beverekedjük magunkat egy punnyadó republikánus debate watch partyra, akkor imádnak a Sarah Palin bábuval fényképezkedni, és csak a maguk örömére Sarah kétdimenziós seggét fogdossák.

-az amerikaiak elképesztő méretű kajákat szolgáltatnak fel maguknak és meg is eszik.

Blogolj, tino!

Van am olyan egyetem, ami kifejezetten tamogatja, hogy tanuloi, dolgozoi, blogoljanak. Nagyon modern.

Maromtető

Mindjárt Szukot. Aki otthon van és utazik zs-ben, az mehet a Maromtetőre: zene, kaja szóban és kajában, egyéb beszélgetések Sábtáj Cvitől az MTK-VAC versenyfutásig.

Mi nem megy Obamanak?

Csak egy apróság a tegnapi vitából. McCain nekem legkevésbé tolerálható megnyilvánlásai azok, amikor folyamatosan az amerikai népet nevezi a földkerekség legjobbjának, a legjobb dolgozónak, a legjob exportőrnek(!), a legjobb importőrnek(!), a legjobb akárminek. Mivel senki nem basztatja itt ezért, így úgy tűnik, ez csak ejróp szemmel furcsa. Obamanak azért ilyenek nem nagyon jönnek a szájára, ő is nagyra tartja népét, de a legek használata nem olyan gyakori nála.

Viszont. A más népekről alkotott vélemények esetében gyakorlailag megfordul a helyzet. A tegnapi vitában is látszott, hogy ha foreign policy, akkor Obama legfeljebb a jól betanított Irak-Pakisztán-Afganisztán háromszögben mozog jól (Irán már nem biztos). Ott van azonban a nagy orosz medve. McCainnek persze megvan az elképesztően béna, de miindig szajkózott vicce, hogy amikor Putyin szemébe nézett, akkor három betűt látott ottan, egy K-t, egy G-t és a harmadikat ki lehet találni, de tudja, hogy mi van arrafele, és azt is tudja, hogy ezt hogyan kell kimondani. A moderátor igen-nem kérdésként (a jelöltek végig több időt használtak, mint amennyit szabadott volna nekik, erre mondta viccesen Tom a CNN-től, hogy ez most gyors lesz) vezette fel, hogy akkor Oroszország akkor most evil-e. Obama két mondat után sikereen kilyukadt oda, hogy ja, hát evil. McCain egyszavas válasza az volt, hogy maybe. Aztán mikor már kezdte valaki azt hinni, hogy tényleg egyszavas lesz a válasza, akkor gyorsan elmondta, hogy ez azon múlik, hogy reagálunk (ők, mi) rájuk. Ha azt mondjuk, hogy igen, az a hidegháború kiújulásához vezethet, ha azt, hogy nem, az zöld utat ad nekik, hogy folytathatják mindazt, amit eddig elkezdtek, merthogy a nyugat elnézi nekik. Ezért az összes szövetségessel együtt, közös,  következetes fellépés, stb.

Miután nagyon úgy néz ki, hogy Obama lesz az elnök, így csak azt szeretnénk, hogy McCain legalább a háttérben valami nem hivatalos külügyi tanácsadó le.gyen

Megint vitáztak

Nagy örömömre szolgált, hogy a mai vitát Tennessee-ben rendezték meg, ez ugyanis nagy örömére szolgált a helyieknek, minek köszönhetően igen jót zabáltam vacsira a debate watch party előtt. A költségeket Memphis városa állta, akik még egy olyan bácsit is küldtek köszönteni mindenkit, aki valószínűleg egy filmből lépett elő, ahol a hatvanas feka lakájt alakította: egyenesebb hát, mint amilyen nekem valaha is volt, őszülő haj a nagyon barna koponyája szélén, igen jól megválasztott, elegáns zakó.

Azt reméltem, hogy a sokadmagammal való nézés majd sok új élményt és megvilágosodást hoz az amerikai néplélek (de legalábbis az amerikai diák néplélek) megítélésével kapcsolatban, de túl sok action nem volt. Egyedül azt sajnálom, hogy a legérdekesebb résztvevőt, egy idős, rikító citromsárga Obama-Biden pólóban feszítő nénit nem fényképeztem le. A jelenlévő diákok (kb 200-an) leginkább a jelöltek egy-egy gúnyos megjegyzését értékelték, illetve -számomra meglepő módon- a metakommunikációra figyeltek, hogy mit csinál a jelölt, miközben a másik beszél.

Akik hozták a szokásosat. Ez a megmondom az embereknek a kérdéseikre a választ tipusú vita nem kedvez túlzottan a bonyolult gondolatmeneteknek, az elcsukló hangon elővezetett hülyeségekre is azzal kell kezdeni a választ, hogy értem az aggódásod, nagyon jó a kérdés. Obamanak valószínűleg megmondták a háttéremberei, hogy ne csináljon semmit, tök mindegy mit mond, őt szeretik az emberek, bármi újdonság, csak rizikó. Ezzel szemben McCain próbált valamennyire támadni, de ő mégis csak a mérsékelt figura a republikánus felhozatalból, Palin mellett meg muszáj is. Amúgy meg a közvetítés alatt a CNN végig nyomta az Ohio állam bizonytalanjait reprezentálni hivatott kiválasztottak egyetértési indexét férfi és női lebontásban, és mindkét jelöltnél a negatív kampányt értékelték rosszul. Az persze más kérdés, hogy mennyire befolyásolja később a döntésüket, ha beépül ez meg az a tudatukba meg még az alá is jól.

A hivatalos véleménynyilvánításokat a vita után most sem sikerült meghallgatni, mert 6 Tennesse-beli egyetem nagyfiúsat játszott, ami abban nyilvánult meg, hogy internetes videókonferencián mentek körbe-körbe (illetve csak egyszer), minden egyetem előre kapott egy-egy témát, hogy abban a témában kifejtett programjait értkelje a jelölteknek. A következő dolgok látszottak:

- az amerikai diákok (is) idétlenek (hihi mutat a kamera, jajdejó benne vagyok a faliújságban, etc)
- némely amerikai tanárok is erősen a faszkalapság jeleit mutatják (az egyik helyszín moderátora a felvezetőjében nagyjából csak azzal foglalkozott, hogy a köv. hétvégén hogyan fogják elpicsázni amerikai fociban az egyik másik egyetemet, ezzel látványos ttszést aratva a hallgatósága körében)
- szinte kizárólag Obama-párti diákok vették a fáradságot, hogy hozzászóljanak (mellesleg nálunk, Memphisben a nézősereg harmada maradt az afterpartyra).

Már csak egy vita van. Majd csak túléljük.

Vizualis tipusoknak

Innen van.

The hidden Biden

Na meg egyszer a tegnapi vitarol. En mar csak egy ilyen szentimentalis europai bena vagyok, aki otthon Magyarorszagon kisse szarul erzi magat, amikor politikusokat vitatkozni hall, de sajnos az utobbi par evben mar akkor is, ha barkit politikarol hall beszelni, vitazni massal. Ezert en Biden fent megtekintheto par mondatat (a video masodik feleben, a how would you change the tone? kerdesre adott valasz) kotelezoen vetitenem sokaknak sok helyen.

Persze hogy ne legyen ennyire szep a dolog, ahogy keresten a videora a gugli a Biden motives szavakra a hidden motives variaciot javasolta, hogy nem-e inkabb azt szeretnem, es ez persze csak vicces, de az elso talalat (az eredeti keresesre) a hivatalos Obama-Palin oldalon egy blog, ahol a demokrata neni azon ertetlenkedik, hogy most ezt jol hallotta-e, merthogy szerinte mindig question the motives.

Vicevita

Megvolt ez is. Anyázás most sem volt, mindkét aljelölt mosolygott, hozták azt, amit mondtak nekik, hogy hozzanak és jól is csinálták. Palin középosztálybeli average American volt. Ezt nyomta. Joe Biden értett a dolgokhoz, McCaint támadta, nagyjából ő adta meg azokat a válaszokat, amikről múltkor úgy tűnt Obamanak fogalma sincs. Nálam múltkor McCain nyert, de az amerikások máshogy gondolták, most nálam simán Biden volt a jobb (és mivel most az egyetemi szobámban neten nézem, és nem kapcsolják le a kommentárokat, így látom/hallom, hogy a CBS kommentátorai is egyetértenek), de továbbra is az amerikai istenadta szavaz, nekik meg valahogy furán megy az agyuk, de lehet, hogy most valamiben egyet fogunk érteni.

Szerintem Sarah Palin másodszor nem mentette meg John McCaint.

Az arab

Setal az ember Tashlich-ra, vendeglatoja mutatja az utat, es akkor a szomszed odajon es mutatja a מקיין-feliratos szorolapjat. David, a vendeglato megprobalja megvedeni az embert, viccesen lerazni szomszedot. Aztan mikor szomszed mar nem alkalmatlankodik, magyarazatba kezd, pontosabban sirankozik, hogy 30-40 eve meg az amerikai zsidosag 90 szazaleka liberalis volt es a demokratakra szavazott, most meg maximum 60 szazalek. Es hogy foleg az ortodoxok koreben milyen csunyasagokat terjesztenek. Hogy az Obama arab. Pedig csak a papaja kenyai moszlim, o egy rendes, jo kereszteny. Itt az ember megkerdezhetne, hogy nem-e az volna-e a liberalis felfogas-e, hogy akar lehetne arab is, ha o a megfelelo ember a posztra.

E?

De mivel David reven sikerult meghivast nyernie egy olyan csaladi ebedre, ahol majdnem tobb rabbi volt jelen, mint amennyi egesz Pesten talalhato, raadasul eleteben eloszor ihatott az ember finom koser bort, sot mindjart harmat is (riozsa - ic szpeniss!), hat inkabb nem szol semmit. David egyebkent igazi szadeszos zsido. Fiatalos (igen), szervezkedo (igen) eloljaro a zsinagogaban (nem), nagyon sokaig tart eljonnie barhonnan (igen), elalszik az ebed utani tanulas alatt (igen), rohan az utcan, pedig tenyleg nem surgos, atmegy a masik oldalra, mert nem birja a tomeget (de apa, hatan voltunk! - igen).

Aztan a Tashlich-on kiderul, hogy az a 60 szazalek sem Memphis-ben talalhato. Konkretan Julie, egy otvenes agilis holgy jatekosan rugdoso mozdulatokat tesz David fele ima kozben, mert az demokrata nezeteit vezeti elo (David mar tul van az iman, nem mintha ez szamitana). Kesobb kifejti (Julie), hogy nem am csak hogy Obama arab, de hogy konkretan a Hamasz embere. Ezta korulotte allok sem hizik, ferje is kicsit szorong, de mondjuk azert Obamat nem szeretik. Szerencsere van, aki csak piacpartisaga miatt szavaz McCainre. Az ember probal segiteni Davidnek azzal, hogy bedobja a Sarah Silverman videot, Julie nem erti, hogy mit eszenk azon a hulye zsido liban. Masok nem nagyon lattak, David felajanlja, hogy az unnep utan elkuldi a linket.

Biztos nagy hatassal lesz.

Presidential debate I.

Tehát. Végül nem a fiatal McCain-párti tigrisekkel néztem a vitát egy pizzériában, hanem matekosokkal egy kifejezetten diákok számára fenntartott,
elég fancy elhelyezésipari egységben, a Stratum on Highlandben, ahol Andrea lakik, a társaság politikailag legkevésbé motivált tagja, az este végére se bírtam
rájönni, hogy kihez húz. Az mindenesetre nagyon hamar kiderült a folyosóról illetve a szomszéd lakásokból beszűrődő zajokból, hogy a fiatalság
szarik a vitára és a maga részéről a péntek estét egészséges partizással tölti. Nálunk jelen volt még Neal, a washingtoni (Seattle) ősdemokrata, Andrew,
az illinois-i érdeklődő, aki nagy meglepetésemre úgy tűnt, hogy arra használja a vitát, amire hivatalosan is való, azaz mérlegel, hogy kinek milyen
a politikája különböző kérdésekben, és a végén ez alapján fog talán dönteni a szavazatáról. Persze ő volt a legidegesebb, és többször is megjegyezte,
hogy a jelöltek megint nem a kérdésre válaszolnak, nem igaz már, mi van már. És velünk volt Misha az igazi balos européer, a
Harkov-München-Cambridge-tengelyen utazó ukrán zsidógyerek, aki a Kijev-München-Cambridge-tengelyen utazó barátnőjével ellentétben ellenérzések nélkül
jön Amerikába, de persze Obama, natürlich.

A vita kicsit viccesen kezdődött: a négy debate témája elvileg előre meg van határozva, de most nyilvánvaló volt, hogy az economic crisis
nem maradhat ki, de ezt nem így vezették fel, hanem hogy a mai téma a külpolitika és nemzetbiztonság, ami by definition tartalmazza az economic
crisis-t. Na ja. Ezzel is kezdték, ez a téma volt Obama tegnapi vadászterepe: ti basztátok el, és most még rosszul is akarjátok megoldani,
a szegény csóró amerikai rovására. Támadott is Barack szenátor, volt poulista duma bőven, McCain látványosan túlélésre játszott és nagyon őrült, hogy
demokraták és republikánusok együtt küzdenek. Kiderültek különbségek, sőt a vita ezen szakaszában szinte minden fundamental difference volt a két
szenátor politikája között. McCain úgy tűnik felfogadta Medgyessy Pétert tanácsadójának és előállt egy olyan mondattal, amit sajnos nem tudok
szó szerint idézni, de az volt a lényege, hogy a strong és healthy gazdaság vezethet a gazdaság recovery-jéhez (mindezt annak kapcsán, hogy senkinek
az adóját nem emelné, sőt csökkentené, igen, a gazdagokét is). Neal éljenzett. A vita ezen részének leglényegesebb mozzanata azonban az volt, hogy
kiderült, Obama számára a nagyon gazdag legalább évi negyedmillás keresetnél kezdődik, míg McCain számára a 42 ezres kereset a gyéren
fizetettség felső korhatára. Ez utóbbi erős gyomros volt: deklasszált lettem. Mellesleg az egyetemi Rec. Centerben (ahova még mindig nem sikerült beiratkozni)
a dolgozók számára 28ezernél van a határ, alatta havi 10, felette havi 13 a tagdíj.

És ezzel Obama számára véget ért a parádé. Külpolitikai kérdésekben (ahogy az várható volt) nem igazán volt versenyben McCainnel, aki éreztette is ezt.
Minden alkalmat megragadott, hogy hangsúlyoza, senator Obama does not seem to understand. És tényleg. Misha is fergeteges hahotázással jutalmazta
azt a megszólalást, amelyben azzal bizonyította az Al-Kaida erősödését, hogy még mindig simán küldözgetik a videóüzeneteiket. Apám, viedóüzenet!
Végünk van! Az is elég gyenge riposzt volt, amikor McCain többszöri támadására, miszerint különböző bizottságbeli tagságai ellenére egyyáltalán nem,
vagy csak alig volt Irakban/Afganisztánban/Grúziában, azzal védekezett, hogy ezért is választotta alelnökjelöltnek Joe Bident... A mit is gondol igazából
Henry Kissinger sem biztos, hogy Obama számára sült el jól, azt viszont nem tudom kitalálni, hogy az "átlag amerikai" hogyan értékeli, hogy McCain
volt az, aki mindig válaszolni akart még, néha kicsit erőszakosan a moderátorba fojtva a szót, míg Obama valamelyest lebiggyedt mosollyal mondta,
hogy mindegy, menjünk csak tovább.

És akkor zárásképpen. Mindig azt szkták mondani az okosak, hogy tökmindegy mi történik a vitán, a lényeg az, hogy utána mit mondanak a megmondóemberek,
ki nyerte a cuccot. Jelentem, Andrew abban a pillanatban kikapcsolta a tévét, amint a moderátor elbúcsúzott, pedig engem érdekelt volna, hogy mi
a véleményem. Őt nem. És ő fog szavazni, nem én.

Oldjuk meg egyutt!

Aszongya, hogy mint amerikaiak es ne mint demkratak meg republikanusok jojjunk ossze Washingtonban, rakjunk egy nagy-nagy tuzet, de legalabbis a Bush bacsi vegyen minket be a szenator Obamaval egyutt egy jo kis targyalosdiba es akkor talaljunk megoldast.

Hat ez vagy nagyon jo, vagy nagyon hulyeseg. Marmint szigoruan a kampany szempontjabol, mert amugy remeljuk nem Bush, Obama vagy McCain talalja ki, hogy mi legyen a gazdasaggal. Szoval Obama mostanaban epp azzal forditott, hogy az emberek inkabb elhiszik, hogy a republi kozgazdaszok benazasanak kovetkezmenye a valsag. Szoval ezzel kibujni a vita alol nagyjabol egy beismeressel egyenerteku. Persze lehet, hogy sokakat meghat az "egyutt, mi amerikasok"-dumcsi.

Egy párbeszéd

Szepessy Zsolt, Monok országos hírű polgármestere a HVG-ben:

- Arra nem gondolt, hogy össze kellene fognia a Magyar Gárda harcosaival, akik szintén szeretnének rendet tenni az országban?

- Időnként nálunk is elkelt volna, hogy eljöjjön pár emberük rendet rakni, de mi a garancia arra, hogy egy-két év múlva nem jelennek meg valamelyik cégemnél, és nem veszik el a tulajdonomat, mondván, hogy én azt a nép egyszerű gyermekeitől vettem el? Egyébként meg: van itt polgárőrség, én vagyok a parancsnoka. Amikor a templomról rezet loptak, három napig virrasztottam, még tüdőgyulladást is kaptam. Aki egy közösség hitéleti központját meggyalázza, el kell törni kezét-lábát, aki meg gyereknek drogot árul, nyilvánosan fel kell akasztani.

Mindenkinek saját diákszervezetet!

Kezdjük a lényeggel: a demokratáknál ugyanannyi pizza és kicsit kevesebb
pia volt kétszer annyi emberre, mint a republikánusoknál. Ráadásul a pia harmada Mountain Dew volt, amit nem
ajánlanék senkinek.

Amúgy maga az esemény nagyjából semiben sem hasonlított a GOP-cuccra és nemcsak azért, mert háromszor olyan hosszú volt.
Illetve fordítva, azért lett ilyen hosszú. Negyedóra késéssel Shea Flinn kezdett, a városi tanács tagja, kicsit Tom Cruise-os kinézettel, pár év elõnnyel,
de pár kiló hátránnyal. (Viszont valószínûleg nem szcientológus, úgyhogy Tomot kiütéssel veri.) Azt nagyon hamar leszögezi, hogy legyünk realisták,
ebben az államban az elnökválasztás lefutott, nem akar senkit lebeszélni, hogy segítse Obama szenátort, mert menjünk segítsünk neki, de hát itt ugye, hát
legyünk realisták.

Viszont! (Magyarázó kiskapocs kinyit: majdnem minden államban felhasználják a nagy lehetõséget ara, hogy jól megszavaztassák másról is a népet, önkormányzati
típusú kérdésekrõl, illetve szimpla népszavazósdi is folyik, aki Memphisben lakik az nyolcat ikszelhet, legalább. Most vissza Shea-hez.)
Veszélyben a szûkebb haza. Nagyon fontos: szavazni kell, mert ezek a repik, basszus, ha ezek elviszik a Szenátust, akkor 2010-re úgy átrajzolják a
Kongresszusi szavazókörzeteket, hogy hogy ott aztán esélye se lesz a demokratáknak és akkor nehogy az õ, de a mi életünkben se lesz demokrata Tennessee
(ez genyóság volt, mert valószínûleg én hozzá vagyok közelebb korban, mint a diáksereg nagyjához). Hát ez borzasztó, azt nem mertem megkérdezni, hogy
ha ez egy olyan állam, ahol az elnöki verseny annyira over, hogy errefele közvéleménykutatást is alig csinálnak, akkor hogyan képzelné el a jogosan demi
többségû Szenátust, de mindegy. Szavaiból az volt kivehetõ, hogy Tennesse 3-in-1 state, ami nem azt jelenti, hogy a Vidal Sassoon támogatja, hanem hogy
Kelet-, Közép- és Nyugat-Tennessee más politikai beállítottságú, és a nagyon feka és demokrata Memphis által vezetett nyugat konkrétan jól meg
van szopatva. Nagy hangsúlyt helyezett Shea az egyik mellékkérdésre, ami a szavazati rendszert reformálná meg az államban úgy hogy elsõ, második
és harmadik preferált jelöltre lehetne szavazni, ez Tom Cruise-unk szerint a jelölteket pozitív kampányra késztetné, ami több szavazót jelentene,
ami meg a demokrácia diadala. Vele volt egy srác, aki külön ennek a témának a kampányát viszi (nem fõnökként, de), na ez a csávó volt kibaszott ijesztõ.
Azzal kezdte, hogy mi itt Ámerikában szeretjük azt hinni, hogy mi találtuk fel a demokráciát, pedig a görögök. És hogy a fejlett világ (tanultam píszí
kifejezést: industrial world) 76 országából 72-ben nagyobb a szavazók aránya, mint nálunk. És itt jött a bökkenõ: (álmodni, nem neki nem kellett)
néha belefutott magától, néha közbekérdezésre, hogy mond nemzetközi példát. De nem tudott! Én nem vagyok ilyen Európa-mániás, meg hogy genyó amerikások,
csak magukkal vannak elfoglalva, de ha valaki ezt tolja hivatás szerint, akkor azért próbálkozhatna egy kicsit. Persze nem zavart senkit.

Amikor a páros befejezte (kb 45 percet nyomták), következett még egy city councilos csávó, és innentõl felpörögtek az események. Bácsi beszélt öt
percet, majd harmadikként következett Obama helyi kampuszkampányfõnök-csaja, aki két perc alatt lenyomta, hoyg múltkori akción 176 embert regisztráltak
szavazásra,a mi fantasztikus szám, eladtak csomó trikót meg kitûzõt, következõ progik ekkor meg ekkor, köszi, puszi, gyertek.

És akkor jöttek az egyéb diák- és civil szervezetek. Mindnek volt egy jó ügye, sõt a legtöbbnek több is. Persze a zöldek tûntek a legszervezettebnek:
Environmental Action Club, most a legfontosabb prodzsi a powervote.org. Legyen ez az idei választások központi témája. Aztán volt olyan szervezet,
amelyik csak azt akarta, hogy minél többen szavazzanak a "mellékes" kérdésekben is (merthogy iszonyú sokan azokat kihagyják, vagy kérdéstõl függetlenül mindre igent
vagy mindre nemet mondanak). Az Amnesty International új a kampuszon, sok sikert nekik itt is! Még néhány jogvédõ szervezet és végül a
politológia-hallgatók is most próbálnak újjászervezõdni (az persze nem volt világos, hogy mibõl gondolták, hogy lesznek a jelenlévõk között
olyanok, akik legalább 10 kreditnyi órát végeztek a témában legalább 3.5-ös GPA-val (4 a kitûnõ), de mindenesetre õk hosztolják majd a vitanézõ-partykat,
meg nyilván balosok, szóval nekik is járt két perc).

És mindenkit megtapsoltak, és iszonyatosan élvezték.

Tigers for McCain

A múlt hét elejénjelentek meg ezzel a felirattal szórólapok az egyetem faliújságain,
hogy jól elhívják a kampusz népét a kicking off partyra. A Tigers a helyi egyetemi csapatok (kosár, ameriaki foci)
neve, de nagyjából az egész egyetemet is szokás alatta érteni. Magamtól is játszottam a gondolattal, hogy megyek, de az ukrán-német-cambridge-i
szobatárs hangosan kimondta, hogy akkor megyünk-e ingyenpizzát enni. (Neillt, a tökös ameriakit nem lehetett viszont rábeszélni,
ő már a szombati fesztiválon is Bush-fikázó pólóban feszített. Misha szintén Obama-párti amúgy.)

Szóval hatra megérkeztünka jogi kar épületébe, gyorsan megtaláltuk a termet, ami előtt az egyik merikai sztereotípiát megtestesítő lány kérdezte, hogy
a republican partyra-e, és hogy ő már olyan szó igzájtid, viszont és menjünk be és vegyünk pizzát. Misha elképesztő mennyire udvarias volt, hat
szeletet nyomott be, már majdnem kezdtem szégyellni magam (leginkább azért, mert a szélét mindnek otthagyta). A kezdésre kábé huszan jöttünk össze, a végére
(kb fél óra volt az egész) nagyjából 30-an lehettünk. A lelkes lány körbeadott egy papírt, hogy azon lehet magunkat felírni volunteernak, úgyhogy majd jól
megírom mindig, hogy mit kér a Párt. (Misha gy olyan mail-címét adta meg, amit soha nem néz.) Aztán elmondta, hogy nagyjából póló- meg kitűzőárusítás
volna, meg lesznek programok, együtt a többi környéki egyetem repijeivel, még mindig igzájtid, lesznek majd a dibétvoccs estek is (ezt elsőre persze di
béjvoccs estnek értettem), amik meg a demokratákkal lennének együtt (némelyik), amik után meg diákvita lesz. Aztán átadta a szót a fiúnak.

Aki egy másik amerikai szteretípia szerepét játszotta, ő volt a nagyon fehér bőrű, még csak kicsit túlsúlyos, nagyon kölyökképű, de már nyomuló fiú.
Don Johnson, a Shelby Conty Young Republicans elnökségi tagjának rövid, kb 15 perces beszéde volt a lelkesítő-eligazító kényegi része az estnek. Semmi különös
nem történt, de annyira begyakorlott forgatókönyv szerinti volt az egész, hogy tanítani lehetne. Vélhetően Donnak tanították is. Tehát Don azzal
kezdte, hogy akkor gyorsan leveszi a Tigers for McCain bézbólsatyóját, mert itt beszélgetett valakivel az előbb, és az mondta, hogy mennyire hasonlít benne
Michael Moore-ra, brrrr. Ha bárkinek is kételye lett volna, hogy esetleg ez tényleg hirtelen jött ötlet volt, az aztán gyorsan ráeszmélt, hogy a fiú
csak a szóigzájtid lánnyal beszélgetett, ő meg biztos nem mondott enki ilyet, vagy nem most először. Amúgy már nagyon várja ő is a diákvitát, mert
ott Mary majd jól szétrúgdalja a demik seggét (a szóigzájtid lány Mary Wagner, mint később kiderült a Shelby County Young Republicans második
alelnöke). Aztán azzal kezdené most már komolyan, hogy ő azt gondolta (assumed), hogy alig leszünk majd, mert mindenütt azt olvasni, hogy az kampusz,
na az aztán nagyon Obama-párti, de így most milyen kellemesen csalódott, és hogy maradjunk is az előfeltételezéseknél (assumption), mert azokat kell elfelejteni,
mert nem úgy kell gondolkodni, hogy ő demokrata, ő független, ő meg repi, hanem mindenkit meg lehet és kell győzni, és hogy legyünk mi personal advocat-jai
McCainnek és Palinnek (ha meg nem, akkor Michelle Pfeiffer lesz a personal poltergeistünk - ezt nem mondta). Kicsit beszélt arról,, hogy most a demokraták
milyen bénán támadják Palint a tapasztalatlanságával pedig ugye Obama... Aztán, hogy McCain mennyivel nagyobb szolgálatot tett eddig az országnak (azt mondjuk
irigykedve hallgattam, hogy Obamaról is jókat mondott, csak azt hangsúlyozta, hogy McCain sokkal jobbat, többet, stb.), Vietnám, hazajöhetett volna, denem, kínzás.
Független, elveihez ragaszkodó, nem tipikus pártember, de azért majd visszavezeti a repi értékekhez az országot, amitől Clinton és
valljuk be Bush alatt is eltávolodtunk. Szóval szépen felmondta az összes olyan jól ismert szöveget, amit vélhetően elegendőnek gondolnak itten ahhoz,
hogy haverokat meggyőzzünk, és valószínűleg jól is gondolják.

Aztán visszaadta a szót Mary-nek, aki még egyszer elmondta ugyanazt, márcsak a később érkezetek e-mailjei miatt is, mondta, hogy keddenként vannak
ilyen-olyan kajás összejövetelek (nem én sütöm a hamburgert, az múlt héten egy rossz ötlet volt), mindenkit várunk, aki voluntírkedni akarsz, de ha csak
kajálni jössz, az is tök jó. Nézd meg a fészbukgruppénkat, de a mél az igazi, meg a személyes (na akkor csak kiváncsiságból nézzük meg, ki hogyan hallott a
dologról: 1. szórólap, 2. facebook, 3. barát hozta), és tényleg igaziból ez a legtöbb, amit tehettek, hogy mindenkinek mondjátok, hogy vagyunk, nézzék,
lehet jönni, mitomén hol van minden hétfőn happy hour. Kifelé meg vegyetek nyugodtan még pizzát.

Misha már jóllakott, köszi.

Csütörtökön hölgyválasz.

Eastwick goes to Memphis

Szombaton volt a memphisi fesztivál. Előzetesen annyit tudtam róla, hogy vannak kiállító művészek, meg sok ember. És úgy is volt. De mielőtt bármi másról esne szó, szögezzük le: a pálcikás hotdog a király. Legalábbis a helyiek szerint, én nem ettem.

Szóval a fesztivál úgy néz ki, hogy kint van Memphis összes balos és/vagy vallási civil szervezete. Illetve inkább csak balos vagy balos vallási, mert republikánus fundamentalsitákat nem láttam. Voltak LGBT, zöld, lokálpatrióta és egyéb NGO-k, közösségek, nagyjából a felüknél lehetett regisztrálni a választásokra (az USA-ban nincs automatikus jegyzék, ha szavazni akarsz, neked kell felvétetned magad a jegyzékbe). A vicces az volt, hogy tényleg csak Obama-párti „civil” szervezetek voltak, McCainék nagy önbizalommal nem jöttek, Tennesse minden közvéleménykutatásban nemhogy piros, de bordó.

Aztán voltak árusok, nagyjából egy baromi nagy bazárnak tűnt a terület némely része, itt inkább azt gondoltam, hogy egy óriás falunapba csöppentem, tehát a címmel ellentétben Szomolya goes to Memphis. Ezt az érzésemet csak erősítette, hogy még sosem voltam ennyire közel a város közepéhez, úgyhogy gondoltam, most majd látok nem kertváros jellegű részt is, de ahhoz vagy még beljebb kell menni, vagy nincs is olyan. Ja, a zenekarok is kicsit rosszabbak voltak, mint egy falunapon, bár ott nem szokott három színpad lenni (viszont nem ér véget a progi este 7-kor). A sok rossz fehér rockzenekar nem volt meglepetés, az, hogy fekák tudják nagyn rosszul tolni a hip-hopot, igen.

És akkor jöjjenek a művészek: nagyon amerikaiak voltak - az európai negatív sztereotípiák értelmében. Egy csomó olyan piktorka, akiknek valószínűleg egy naív cigány festészetet bemutató tárlat már modern. Mások meg pont azt hangsúlyozták, hogy ők nagyon modernek, de ettől még nem tudtak festeni. Két dolog tetszett: volt egy nagyon furán kinéző néni, aki Crossart by Caroline néven jelentkezett, és tényleg csupa kereszt volt minden festményén, amik nem voltak jók, de a nénivel együtt, ahogy ott ült a 35 fokban zordan, volt bennük valami. Rajta kívűl volt még egy bácsi, aki minden képének főszereplője volt, pl. alsónadrágban két politikus között, meg ehhez hasonló truvájok, de nála is az egész csak akkor volt érdekes, ha a mesterrel együtt nézte az ember a képeket, a képeken ugyanis egy olyan 5-10 évvel fiatalabbnak és lényegesen életerősebbnek tűnt az emberke.

Ennyi.

Hehe

Azért eléggé hehe meg bruhaha, hogy Magyarország közvéleményét napok múltán is jobban idegesíti, hogy Dávid Ibolyka vagy Almássy Kornél gróf lesz a a legkisebb kispárt, az esetleges mérleg nyelvének elnöke, holott az a kérdés sem smafu, hogy ki és miért is hallgatta le a leggazdagabb magyar bankár telefonját, méghozzá éppen akkor, amikor arról tárgyalt egy lehallgatási, beszédhibás szakemberrel, hogy kit és hogyan kéne lehallgatni.


(A nevetés ingerlése céljából képünkön két gazdag ember is szerepel.)

Banyek

Apropos, ínyencségek.

Az Országos Széchényi Könyvtárban a várudvarban megrendezett borfesztiválnak köszönhetően kolbászszag terjeng.

A sznobizmus ereje

Tízéves korom körül tanultam meg azt a szót, hogy gurmand. Úgy is mint gourmand. Azazhogy majdnem úgy. Anyukámtól hallottam, hogy azt jelenti, ínyenc. Aztán gimnáziumban tanultam franciául, ahol megtanultam, hogy az eredetiben a gourmand az nagyevő, zabálós, haspók, és a gourmet az ínyenc. Ez akkor kicsit zavart, később a belém oltódott Nádasdy Ádám jókat kacarászott a dolgon. Csakhogy aztán mások is felfedezték ezt a kettősségret, és volt egy időszak, amikor az volt az érzésem, hogy divat azzal kérkedni, hogy valaki tudja, hogy hogy is van ez autentikusul. Egyszer még egy beszélgetős tévéműsorban is a műsorvezető azzal fordult az egyik vendég felé, hogy te akkor inkább gourmand vagy vagy gourmet. És a sznobizmus ereje megmutatkozott, visszafordított egy majdhogynem visszafordíthatatlan folyamatot: magyar, francia két jó barát, párhuzamosítja jelentéstartamát.

Talán ezért esett olyan jól Grecsó Krisztián mostani könyvében az összekevert gourmandot (remélem, ezzel a kiejtéssel) olvasni, mégha csak egy tótvárosi biológia-testnevelés szakos tanár szájába adva is.

What have Canadians given us?

Az amerikai szocializalodas elso feltetele, hogy vegyen az ember maganak mobilt. Megtettem. Termeszetesen minden alkatresz kinai egy dolgot kiveve: a zacsi, amiben hasznalt mobilokat lehet visszakuldeni ujrafeldolgozasra. Az kanadai.

Egyesek szerint: blame Canada!

"Has the world gone mad?"

- kiáltja világgá felháborodását az Index fórumán a futball egyszersmind a Manchester United sorsát mélyen szívén viselő, milton keynes (az bizony, Milton Keynes Dons! archívumban visszalapozni!) nicknevű kommentelő. Ó kárhozat! Mi is történt, mi hamleti fölhördülést váltott ki?

Dimitar Berbatov, a példás életű és hozzáállású bolgár bombázó a ManUtd helyett a helyi riváli Man City csapatát erősíti a jövőben. "Record bid", ahogy halljuk, harminc millió font fölött. Hasonló példátlanságot legutóbb akkor tapasztalhattunk, amikor a Blackburn valamikori ausztrál szélsőhátvédje (nevefeledve) a Liverpool helyett het 60 ezer fontért a West Ham Utd csapatát válaszotta.

Bizony, a foutball világát valahogy elkezdte a pénz uralni. A Manchesterbe, Chelseabe, Liverpoolba eleddig a hagyomány szépsége okán igazoltak játékosok. Pénz alig kaptak/kapnak, pályafutásuk befejeztével kocsmárosok, taxisok vagy utcaseprők lettek. Hiába a milliomos klubok, a West Ham, a ManCity vagy épp a magyar bajnok MTK, hiába bizony, a szív a lélek hozta meg a játékosok döntéseit.

Most meg, ugye. Kizökkent a világ, a pénz az úr. A kiscsapatok túlfizetik a BRC-t (=Big Red Club: a Chelsea természetesen tiszteletbeli tag), a pénz üti a hagyományt, a klubhűséget, a játék szeretetét.

Mit tegyünk? Ajánlataim: klubunkat vegye meg hobbiból egy orosz iparmágnás. Vagy egy amerikai. Vagy kettő.

Egy utazás tanulságai

Azért jó egy tíz órás repülőút, mert három film megnézése után még mindig rohadt sok van hátra belőle. És miután kiderül, hogy a Kung-fu Panda harmadjára is nézhető, a Made of Honour elsőre kibírható, Jodie Foster pedig egészen szarba is eladja már magát, azután végre következi valami értelmes: előzetesek.

Szóval szeptember 7-étől a mozikban a Coen-tesók új filmje, és gyönnek a sorozatok is. Bár valószínűleg még a Six Feet Under-guru Alan Ball miatt se fogok tv-re előfizetni (márcsak azért sem, mert kéne hozzá tévé is), de egy kicsit kiváncsi vagyok a True Blood-ra. A hivatalos lapon még képregény is van. Persze a hosszított beszélős amerikai trailer alpján szar lesz, de ebben a stílusban minden szarnak tűnik, szóval hátha nem.

Aztán csak vége lett az útnak, és az Atlanta-Memphis járatnál láthattam, hogy milyen is az amikor pénzzel próbálják meggyőzni az embereket, hogy menjenek egy későbbi géppel, mert óverbukkolva van a flájt. 200 dollárnál majdnem belementem, de aztán kiderült, hogy ez Delta-dollár és csak repjegy-vásárlásra lehet használni.

Ria-ria-hungária, Peking a győzelem városa

Három az igazság, megmondta Mátyás...

Ludditák

Az Olimpia eseményeinek mélyebb megértése végett hozzuk Leó blogger életének egy morzsáját. Történt, hogy Leó blogger ifjúkorában (jelentősen olimpiai kor alattra kell gondolnunk) igen sok időt töltött az olimpiai sportágnak ugyan nem minősülő, ám mégis úgy technikai és pszichés mint állóképességet igénybevevő Space Invaders nevezetű játék űzésével.

Leó blogger a kerület koronázatlan királya volt akkor, amikor a szomszéd kisfiú is bekérezkedett, hogy ő is megmutatná, mit tud. Derekasan állt helyt, ahogy egy zöldfülűtől elvárható, Leó blogger hegemóniája igen kevéssé volt veszélyeztetve, ám mégis - utólagis - elismerésünket tolmácsolhatjuk a szomszéd kisfiú eredményeinek.

Ambiciózus volt azonban a szomszéd kisfiú, nem érte be azzal, mire hivatott volt. Többet akart. Győzni. (Emberi dolog.) Ebben, az idő jótékony perspektívájából figyelve, Leó blogger professzionalizmusa is meggátolhatta. Másrészt viszont, amikor a szomszéd kisfiú sokadszorra akadt fent az X. pálya horgán, nos ő akkor toppantott, csapott, csapkodott és a következő örökérvényű sportigazságot hagyta reánk:

"Csal a gép!"

Esődal

Maradj az ágyban, nem kell felkelnünk...

Easy-listening, öcsém!

Blogunk olvasói és szerzői között igen sokat kedvelik a különböző sportokat. Nem kevesen jelentős helyismerettel rendelkeznek Angliában.
Most nekik kedveskedünk e dallal, melyet a brit táncdallegenda, Tony Christie (1943-) ad elő. Eláruljuk, Amarillo című világslágerét fordította ki egy kicsit, egy késhegynyi öniróniával fűszerezve.



Hasonló mókákra más easy-listening klasszikusok is vállalkoztak, egy másik Tony, mégpedig Leo nagy kedvence, az amerikai Tony Bennett (1926-) egyenesen az egyik leghíresebb dalát, a Fly me to the Moon-t gyúrta át jótékonyan. A dal ilyen formában voltaképp egy közönséges féregről szól.
De ezen ne csodálkozzunk, Bennett ugyanis több alkalommal is feltűnt a Muppet show-ban, úgy hírlik, könnyen kapható egy kis bolondozásra. Pedig Sinatra halála óta ő egy kétlábonjáró emlékmű!

Ki a leglúzerebb blogger?

Tragédia helyett

Úgy tűnik, vissza az egész. Szegény Köteles László pedig a magyar médiában szomorkodik. Az nb1.hu-s cikket nem lehet linkelni, de az a legviccesebb:

Már tegnap eldőlhetett volna Köteles László sorsa, ám még mindig nem
született megegyezés a külföldre vágyó kapus ügyében. Egyes információk szerint
a borsodiak 400 ezer eurót szeretnének kapni a hálóőrért.- Megmondom őszintén,
nem azt kaptam, amire számítottam - panaszkodott a kapus a dvtk.eu portálon. -
Korábban arról volt szó, hogy orvosi vizsgálatra hívnak és együtt tréningezek
majd az első csapattal. A három nap alatt nem volt orvosi vizsgálat és nem is az
első csapattal készültem, csak kapusedzéseken vettem részt. Az edzőmérkőzéseken
sem kaptam lehetőséget. Úgy tudtam, egyedül engem tesztelnek majd, de rajtam
kívül még két kapus szerepelt próbajátékon, ők már közel két hete vendégeskedtek
a klubnál, míg én csak három napot kaptam. Van egy olyan érzésem, hogy a jövőmet
illetően télig nem történik változás.

Tragédia előtt

A hír: Köteles Lászlóra, a DVTK kapusára szemet vetett az angol másodosztályban szereplő Norwich City együttese, és már csak a holnapi orvosi vizsgálat van hátra, mielőtt aláírnák a szerződést.



Szögezzük le gyorsan: én az összes magyar klubnak és labdarúgónak nagyon drukkolok. Az Angliába szerződőknek duplán. Mindegy hogy azért, hogy végre leülhessen a harmadosztály cserepadjára, hogy elkerülje a kiesést a másodosztályból, neaggyisten bennmaradjon a Premier League-ben. Kicsit zavar azonban, hogy eme drukkolásomban osztozik az összes magyar sportriporter és fociszurkoló. Nem vagyok irigy (általában nincs is mire, nem szoktak összejönni a fent említett dolgok), csak béna, hogy ilyenkor a magyar játékossal felálló csapat mindig sokkal jobb lesz, csak a balszerencse az, ami közbeszól, áthagyományozódik a turáni átok mintegy (mondjuk így ez még nem volt kimondva, de bármi eljöhet még). Az objektivitás ilyenkor már baszhassa nagyon.



No most. Kedves és figyelmes olvasóink tudhatják, hogy Frédi blogger a QPR csapatát találta meg magának mezszín, játszani nemtudás és a mellékhelyiség büdössége alapján. Aztán pechjére odaszerződött egy magyar, és meglepő módon nem is ez tett be aztán (persze hogy nem, mert Buzsáky nem igazán játszott korábban idehaza, nem volt itthoni ultra-tábor, amelynek tagjai nyomathatták volna, hogy ő ám ottan az egyedüli, aki egy egyeneset a labdába bír rúgni), hanem hogy tulajváltás okán jövőre már 35 font lesz a jegy ára, és ez már egy olyan lelkes rajongónak is sok, aki egyébként képes lemenni Kaposvárra és kifizetni 2-szer 1300 forintot, hogy kedvenc MTK-ja alázását láthassa.



Ezzel szemben én már több, mint 20 éve drukkolok a Norwich-nak T. Dezső grafomán jóvoltából. Mert ugye Lapos medve az edző és "Kanárik, Kanárik! A Nottingham nem számít! A Nottingham nincs már itt!" És akkor most fél Miskolc Norwich-drukker lesz. Meg ahonnan Köteles a DVTK-ba igazolt. (És természetesen Miskolc is csudajó hely, imádom, ahogy feltűnnek a lakótelepek, mindig elérzékenyülök.) Semmi gond, csak már előre rossz olvasni a fórumhozzászólásokat, látni, hogy az nb1.hu-n pirossal lesz szedve a csapat neve, hogy hé!, idedrukkoljatok, itt mifiunkborja játszik.



Kedves Köteles László!



Igazolj majd át máshova! Lécciléccilécci!

Apró, boldog szerepeink

Remélhetőleg már a terített asztal közepén gőzölög odahaza az Al Martino-féle pasta, jöjjön az ebédhez egy kis nosztalgia! A képen öt aranyosan mosolygó embert látunk, a negyedszázada forgatott Jedi visszatér című film szereplőit. Felső sorban: Mon Mothma, a szövetséges parancsnoknő. Középen Boba Fett, a fejvadász. Mellette: Squid Head, azaz a sokorrú szörny Jabba palotájából. Alattuk: Logray ewok mackó és egy igazi főhős: R2-D2 robot.
Mindezt Squid Head úr honlapján találtam, mert Gerald Home brit statisztaszínész máig nagyon büszke rá, hogy ott kajánkodhatott Han Solo kiolvasztásakor.

http://geraldhome.dr-maul.com/

Hogy szánalmas lenne egy ilyen aprócska szerepre büszkének lenni? Még akkor is, ha gyerekkorunk kultuszfilmjéről van szó?!

Én megértem ezt az önfeledten kedves és elégedett urat. S most kedvem szerint összeráncolt homlokkal, ellentmondást nem tűrően hozzátenném:
Mert valahol, valamikor mindannyian boldog-szomorú statiszták vagyunk. Az ám.

De ez cseppet se rontsa el szájízünket a pasta falatozása közben!

Tészta

Al Martino (1927-) előadóművészt nyilván nem kell bemutatni, mindenki ismerheti a Keresztapa című filmből - vagy Leo Facebook-adatlapjáról, ahol ott figyel, mint nagy kedvenc. Karizmatikus énekes, s tőle tudjuk, ha még nem vettük volna észre magunktól, hogy egy nő milyen meghatóan gyönyörű tud lenni reggel.



De nem ezért citáltuk most ide szegény Alt, hanem azért, hogy varázsoljon nekünk valami finom szombati ebédet... Hogy finom lett-e, abban nem vagyunk egészen biztosak, de hogy stílusos, az Al Martinót ismerve bizonyos!

Jó étvágyat kívánunk!

Clarifications and Corrections 1.

Nos, a kérdéses bajnokság az Indian Premier League. Miért is érdekes, hangzik a jogos kérdés.

A kriketnek ugye három bevett formája létezik, a klasszikus, az egynapos és a Twenty20. Legelsőt belső kommunikációban "ötnaposnak" szokom nevezni, ami elméletileg és gyakorlatilag sem megfelelő. Egyfelől mert az angol megyei bajnokságban (county championship) csak négy napig tart ugyanez a típus, másfelől pedig mivel a szervezési elv nem a napok száma, hanem hogy az overek száma nem limitált: mindkét csapat mind a tizenegy játékosa kétszer is lehetőséget kap ütni és futásokat gyűjteni (= there are two innings per team), amíg csak (kétszer) ki nem ejtik őket. Ha mindez a megadott 4/5 nap alatt nem történik meg, a meccs döntetlen. Ebből kitalálható, hogy a bajnokságban elég sok a döntetlen. Az azonban nem találhat ki, hogy gyakorlatilag minden meccs döntetlen.

Öt napig meccset nézni, hogy aztán a végén jó eséllyel senki se nyerjen - ez a hírek szerint George Bush számára abszurdnak találtatott. Nem meglepő, hogy talán a '70-es évek végétől megjelentek a játéknak olyan új és hivatalos típusai is (ugyanazok játsszák), ahol az overek számát limitálják (és ahol csapatonként csak egy innings [sicc, mindig plural[). Egy over egy meghatározott támadójátékos 6 kísérletét fedi, mely alatt igyekszik kiejteni az ütőt. Az "egynapos" verziónál (szintén misnomer) 50 over engedett meg csapatonként, a Twenty20-nél nem mondom meg, hogy mennyi. Egyiknél sincs döntetlen, csak "tie", amikor mindkét csapat ugyannyi futást ér el. Volt már rá példa.

Az 50 overes játék még mindig egy napig eltart, tehát oly nagyon azért nem vagyunk kint a vízből, mégha George-nak nem is gyakran kell azon idegeskedni, hogy nem nyer senki. Marad a Twenty20, ami valószínűleg a klubszintű kriket jövője és talán az országok közöttié is, bár ott jelentősebb az ellenállás.

Az Indian Premier League-ben Tweny20-t játszanak. Erről bővebben legközelebb.

Mitől forrong a krikettvilág?

De tényleg, mitől? Forrong-e egyáltalán? E helyütt kell nagyon szomorúan hangot adnunk afeletti bánatunknak, hogy Frédi nem tudósít minket és nekünk. Kénytelenek vagyunk a hazánkban ideiglenesen állomásozó indiai matematikushordáktól tajékozódni. De ők lehet, hogy csak viccelnek! Nem lehet náluk tudni! Frédi, segíts!

Azt hallottuk, hogy van egy új indiai liga (talán ők?). Akik rámennek a pénzre. És sutba vágnak csomó minden mást. Tradíciót és/vagy hagyományt. Az öt- esetleg egy-kétnapos meccseket lenyomják 2-3 óra alatt. És közben boolywoodi zene szól. Állítólag (hiszi a piszi) Angliából is odaszerződtetnek játékosokat. Mit játékosokat: sztárokat, nagyágyúkat!

Frédi! Igaz-e mindez? (Mész-e oda te is, mikor nem a WSC címlapjáról nézel le ránk okosan.) S ha igaz, mit gondolsz erről? Mi erről a véleményünk? Örülünk, hogy végre nem csak Ámerikában és Brithonban van professzionalista sportkizsákmányolás, hanem éledezik a harmadik világ atomfegyvere? Avagy borzongva borzadunk? Ne hagyj minket a sötétségben és vigyél minket a Gonoszhoz!

Johnny Horror, az emberi hangvilla

A képen látható úr Johnny Mathis, amerikai táncdalénekes, gyakorlatilag az extremitásig fokozott easy-listening non-plus-ultrája, mondhatni egy ember, aki annyira táncdalénekes, hogy már csak egy hajszál választja el attól, hogy underground legyen. Johnny szeptember harmincadikán ünnepeli 73. születésnapját, s mivel a Facebook-on tévedésből rákattintottam, hogy a kedvelői közé tartozom, értesültem róla, hogy gyakorta On tour, azaz igen aktív előadó ma is.
Johnny hangvillát reggelizik. Rendszeresen. Innen az összetéveszthetetlenül különös, rezgő hangja. Itt egy ősrégi standard számot énekel éppen:



Előadásmódjában tagadhatatlanul van valami negédes, még a stílus által megköveteltnél is jobban, s ezzel ki is érdemelte, hogy egy különös popkulturális ikon legyen. Így tűnik föl jellegzetes hangja az X-akták sorozat egyik legremekebb részében, a Home-ban, mely az idilli-rettenetes Amerikai Vidéken játszódik, s egy belterjes, saját szabályaiba ragadt, zombiszerű família életébe enged bepillantást. Emlékeim szerint egy viszonylag kései epizód ez, amikor az X-aktákban már inkább a könnyed társadalomkritika és a horror kliséit is érintő gúny dominált.



Kétségtelen, hogy Johnny legendás dala, a Wonderful! Wonderful! kiváló hangulatteremtő elem, s tökéletesen működteti a jelenetet. Persze arról nincs hír, hogy az énekes mit szólt ehhez az epizódhoz.
Mi minden esetre további gazdag (hang)villás reggeliket kívánunk neki!

Human Computation

Ha esik az eső, és Önök is otthon döglenek, ahelyett, hogy egy napsütötte strandon bámulnának formás női/férfi testeket, időtöltésül nézzék meg ezt az előadást. Arról szól, hogy miként alkalmazzák az emberi erőforrásokat olyan problémák megoldására, amire a számítógépek még alkalmatalnok. Önök alkalmasak? Kicsit hosszú lesz, de megéri.

Az aranytorkú mátrixnyomtató

Retrofuturizmus. James Houston munkája. Masinák összjátéka. Nem tudok mit hozzáfűzni, én többször megnéztem egymás után. Van valami nem evilági benne!

(Türelmetlenek kedvéért: 1:10 után indul be igazán.)


Big Ideas (don't get any) from James Houston on Vimeo.

A szerelem izét

Legyen a vendégem egy tánczenei koktélra!

Mai sztárunk Sárosi Katalin (1930-2000) táncdalénekes, a hatvanas évek elejének egyik legnépszerűbb előadóművésze. Férje az autóbalesetben elhunyt Zsoldos Imre (1919-1985) trombitaművész, a legendás Stúdió-11 zenekar vezetője, aki szerencsés férfiú volt, legalábbis Leo (1980-), ha a hatvanas évek elején él, valószínűleg rajongott volna az elbűvölő Sárosi Katiért.
Nem csoda, hogy felfigyeltek rá, s a Csudapest című filmben is szerepel. Márkus László ugyan látványosan unatkozik az előadás közben, de ezt nyilván a szerepe miatt csinálta. Legalábbis remélem!
Azért visszahallgatva kissé szokatlan, hogy a "Szerelem ízét" úgy énekli: "szerelem izét". De hát a szerelem - izé: egy élet is kevés megmagyarázni, hogy miért, s hogyan teszi oly irracionális módon a rabjává az embert.

Következzék a dal: Ugye, Te is akarod?



Koktélunk utolsó kortyaiként eredményt hirdetünk a "Ki nyerje meg a Második Easy-Listening Világháborút?" versenyben.
A nyertes 10 szavazattal: Birodalmi Jopie (1903-)!

S mi Johannes Heesters üzenete a mai, fiatal pophercegeknek? Gyakorolni! Gyakorolni! Gyakorolni!

Miközben retrospektíve ütjük az apartheidet és minket ütnek a csehek, jelezni szeretném (egyszersmind szégyenemet elütni), a Kaiser Chiefs sztori az utolsó szóig igaz.

Lucas Radebe leedsi regnálása (csapatkapitánykodása) idején bohó angol fiatalok valóban utánajártak, hogy kedvencük egy Kaizer Chiefs nevű dél-afrikai klubban kereste ifjon a kenyerét. A csapat (mint ahogy elég sokáig dominánsan a dél-afrikai foci en bloc) nagyrészt fekete játékosokból állt. A foci egy undorító, szervezetlen, koszos sport lévén a hatóságok úgy tekintették, ez tökéletesen megfelel a feket populáció szórakozására - amint a gentleman-like kriket és a hasonlóképp angol public schoolok nevelte rögbi természetesen nem.

Hogy jön ide a Leeds? Sehogy, persze, hacsak nem úgy hogy mindenki utálja. Ennek több oka van, melynek csak része a '80-as években náluk tevékenykedő neonáci huligáncsoportok jelenléte (ad notam: Chelsea, Milwall).

Egy másik oka, hogy a 60-as évek végének, 70-es elejének leedsi aranycsapatára a köz egyszerűen mint gusztátalan kis rugdosódó kecsegekre tekintett. Amikor a menedzser Don Revie-t a későbbi nottinghami robin hood Brian Clough (korábban Derby County) követte, ő munkaszerződésének mintegy 47-ig órájában, a játékosokkal először találkozva, kijelentette, hogy tekintsék úgy, eddig nem nyertek semmit, mert amit nyertek, azt mind csak csalással nyerték. Azt csak latolgathatjuk, népszerű volt-e ez az antré, az viszont biztos, hogy Clough kontraktusa végül 48 óráig tartott.

Később találkozhattunk a kétezres évek elején Leeds Uniteddel BL-elődöntőben, amivel akár angolhon büszkeségei is lehettek volna (vagy voltak is), eladdig, amíg ki nem derült, a kiváló csapat (Ferdinand, Harte, Radebe, Paul Robinson, Viduka, Kewell stb.) masszív adósságokból vásároltatott össze. Melynek eredménye később az lett, hogy elébb a második, majd a harmadik ligában kötöttek ki. Igen helyesen. Glory, glory Man United!

PS a Chiefs honlapján Mandela vigyorog. Tekintsük érdemének vagy sem, ő amúgy Orlando Pirates drukker.

A lábjegyzetekben megbúvó Spíró György

Ingo Schulze írt egy könyvet (Új életek), melyben Ingo Schulze (I.S.), kortárs szerző közreadja iskolatársa, Heinrich (született Enrico) Türmer 1990 első feléből származó levelezését, illetve némely novelláit. Türmer Drezdában született, aztán Altenburgban dolgozott színházban, majd újságíróskodott (a levelek iródásának idejében), végül lapkiadó birodalmat épített, legvégül lelépett a hitelezők elől. I.S. kortárs iróskodik. Ingo Schulze pedig Drezdában született, aztán Altenburgban dolgozott színházban, majd újságíróskodott (a levelek iródásának idejében), végül nem épített lapkiadó birodalmat, így nem is kellett meglépnie a hitelezők elől, viszont besöpört már néhány díjat eddigi könyveiért.

Enrico Türmer egy pöcs. Ezt már a levelek olvasása előtt megtudjuk I.S. előszavából, és nem is csalatkozunk: ilyen béna, pozőr leveleket ritkán olvashat az ember. Ennek ellenére könnyű belemerülni a "cselekménybe": a rendszerváltás előtti és alatti idők jellegzetes figuráit, gondolatait láthatjuk viszont kis NDK-s couleur locale-lal (pl. afeletti borongás, hogy az NSZK-s pártok tarolnak az ellenzéki NDK-sok helyett). Jelen vannak a rendszerváltó értelmiségiek, akikbe azért szorult annyi a szocializmusból, hogy a kapitalizmust (pénzt) nem kívánják isteníteni, elvek mentén kívánnak újságot csinálni. Van nyugatról jövő ügyeskedő szélhámos és van megtörő korábban pártlapba irogató de gyorsan váltani képes zsurnaliszta is. És közben Enrico Türmer mereng. Borzasztó stílusban, de elég értelmes gondolatokon. Olyanokon is.

És aztán itt van maga I.S. Megdolgozik a pénzéért, csak úgy nyilvánosság elé tárni smafu: lábjegyzetelni kell. Eleinte csak Türmer életrajzi részletei, a többi szereplőhöz fűződő kapcsolata, egynémely történelmi adat áll a megjegyzésekben. Aztán beindul a gépezet. Látja a nyájas olvasó magától is, hogy ez a Türmer szerepet játszik, de I.S. rá is mutat. El ne felejtsük, hogy ugyanerről a dologról a másnak írt levélben máshogy számolt be Türmer. No lám, már megint hazudik. Ezekután hogy mer ítélkezni. Tessék ezt is úgy gondolni, ahogy én! Egy idő után ez válik a fő attrakcióvá: milyen sértődött, tudálékos és fölösleges kommentár lesz a lap alján.

A szerző Ingo Schulze valószínűleg jól szóraokzhatott. Én biztosan.

Városi túlélési stratégiák manapság

Mindenki szereti Leót

A második világháború nem ért véget...

...Sajnos nem ért véget, a szelleme itt jár köztünk, s hol egy jegyirodát, hol egy szaunát gyújt fel, elég gyomorszorító, nincs is kedvem ironizálni rajta.

Természetesen a második világháború nem ért véget az Easy-Listening szférájában sem, de a derék előadóművészek hozzájuk méltón, igazán kulturáltan intézik ügyeiket.

Következzék egy nemes hang-versengés a kilencvenes évek közepéről!

A Szövetséges hatalmakat a felvétel idején 77 éves Vera Lynn képviseli (bevezeti Walter Croncite)!



A Harmadik Birodalom oldaláról halljuk az akkor 93 éves Johannes Heesterst!



Szerencsére egyébként mindketten élnek még, a 91 éves Vera fellépéseiről nemigen hallok, a 104 esztendős Johannes viszont pár hete adott koncertet Weimarban:



UPDATE! PB bloggernek hála most már lehet szavazni is! :)

Cha-cha-cha

1958, Magyarország. Két évvel 56 után, a megtorlások kellős közepén. Nyomasztó történelmi időszak. S furcsa, izgalmas hétköznapok: végre rendesen beindul a Magyar Televízió, éledezik az első két magyar számítógép (az egyik, az elektromechanikus MESZ-1 elkészül, Kozma László, a Mauthausent, majd Rákosi idején a váci fegyházat megjárt műegyetemi prof. készíti; a másikon, a teljesen elektronikus M-3 gépen együtt dolgozik a moszkovita Varga Sándor és a Rákosi idején börtönviselt Tarján Rezső csapata), az Orion gyár ontja a rádiókészülékeket - és a diákok falják Fehér Klára ifjúsági sci-fijét, a Földrengések szigetét.
1958, a Moszkva kert és a hasonló zenés szórakozóhelyek zsúfolásig megtelnek, Orlay Chappy zenekara húzza, no meg Beamter Bubi dobol és vibrafonozik, Tabányi Mihály harmonikázik, s a tizenkilenc éves Korda György is beleénekli az állómikrofonba első slágereit.
Az igazi sztár Dr. Breitner János közgazdász-zeneszerző-táncdalénekes, meg Hollós Ilona, Putnoky Gábor, Vámosi János, s nem utolsó sorban Ákos Stefi.
1958, Magyarország, egy könnyű cha-cha-cha, előadja a kor egyik érett csillaga, Ákos Stefi (1919-2005).
Van vokál is, meg dzsessz-zenekar, élőben nyomják, minden a legklasszikusabb recept szerint. Zeng a dal, Árgentinától Peruig.

Az Anima Sound System csak feldolgozta később.