Let's dance

Ezt tegnap mutatták.

Szervetlen cukiság 2.

Az Interneten szörfölők biztosan találkoztak már a hírével, most Leo mégis külön felhívja a figyelmet a világ legöregebb működő villanykörtéjére. Ami, pardon: aki nemcsak megbízhatóan működik, de érdemes figyelmünkre magas cukiságfaktora miatt is.
Természetesen saját honlapja is van, s élete izgalmas, akár egy lajháré! Mennyi történelmi eseményt átélt - s milyen bölcs módon nem érdekelte! http://www.centennialbulb.org/index.htm

Na végre!

Kell-e ennél jobb hír? Én most nem tudnék. Persze de, mindegy.

A nyelv fontossága

Nem más, mint a jóisten a megmondhatója annak, hogy elfeledtem ezt az egész esetet. Kiesett az emlékezetem kerítésén. Nem mondhatni, hogy szóra sem érdemes, de egyszerűen kiesett.



Itt jön be a képbe a média és annak is a csúcsa, a jelenleg mintegy oldalanként 10 forintért fogyasztható Nemzeti Sport. Egy kiváló cikkből megtudhatjuk, a Pymouth sikereinek egyik titka a magyar nyelv. Ezek szerint tehát a Plymouthnak 1. sikerei vannak, 2. vannak egyéb titkaik is. Mindkettő meglepő. Lépjünk azonban tovább. Az írásban Tímár Krisztián ecseteli, ő és magyar kollegája, Halmosi Péter, miként is fundálnak ki ellenfeleikkel magyarul, akik ezt a szép nyelvet nem ismerik.



No, hagyjuk a kérdést, hogy a pályán két teljesen máshol játszó játékos hogyan és miért is kommunikálna egyáltalán. Mert a lényeg, amit Tímár nem említ, de nekünk tudomásunk van róla, hogy a pályán kívül is milyen fontos a kommunikáció. Néhány hete az Argyle a Leicestert verte idegenben 1-0-ra, Halmosi góljával. A meccs utáni pözsgőt hazánk két hőse megosztva kapta. Elébb Tímárt kérdezték, teljesen lényegtelen, hogy miről. Utána Halmosit kérdezték ugyanarról. Utána Halmosi néz bocibarna szemekkel bele a Skysport kamrájába, majd jobbra fordul a Krisztiánhoz és aszongya: "Mivan? Mit mondott?" Őszintén szubliminális pillanat, mert nemhogy a kocsmában, de talán az egész faluban is csak mink értjük e szavakat. Mint ahogy Halmosi válaszát is, mely kb olyasmi meglátások mentén fut mint "nem az enyém hanem a csapaté az érdem", "örülök hogy jól játszottunk", "örülök hogy jól játszottam", "a csapat nélkül nem játszottam volna ilyen jól" stb. Ezt akkor Tímár visszafordítja angolra.

Miközben Halmosi áll, hallgat, okosan figyel, és úgy néz ki mint egy szerencsétlen fasz, aki másfél év alatt egy büdös kukkot nem tanult meg angolul.

Szervetlen cukiság

Szükségünk van a mindennapi cukira - üzeni a http://cukisag.blog.hu . Milyen igaz! De micsoda diszkrimináció, hogy a cuki jelző csak szerves létformákra vonatkozik?! Íme egy behízelgő-szomorú, kameraközeli tekintet a Hasznaltauto.hu - ról. Vigyél magaddal! - kéri az eredetileg Battista Pinin Farina tervezőműhelyében dizájnolt Moszkvics gépkocsi. Hát van lelke annak, aki ellenállni képes e fényszóróknak? Aligha.

Ingyenpia

Jól. Pihegve. Sző. Hírnök.

ha veletlenul nem olvasnad az ingyenpia blogot:
kiallitasmegnyito (es ingyenpia-kaja)
Csütörtök, február 21.
18:00 Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum: Bertien van Manen - Add nekem a képed (Give me Your Image), Hans van der Meer - Európai mezők - A másodkategóriás futball tájképe (European Fiela - The Landscape of Lower League Football)
cím: Művészetek Palotája, 1095 Budapest, Komor Marcell utca 1.

Véletlenül nem olvasom, de most megtudtam, hogy van ilyen blog. Miután A másodkategóriás futball tájképe cím megtetszett, így további utánaérdeklődés nélkül mentem el a megnyitóra. Mostanság úgyis írunk nyolcadosztályú angol meccsekről.

A fenti blog lényege, hogy kultúrálódás címen az ember jól bevacsorál, én viszont végül a finnyás sznob hozzáállást választottam, és amikor a pincér borral kínált, jelentőségteljes Köszönöm, nem-mel utasítottam el mutatván, hogy a művészetért jöttem. A holland kultúrattasé beszédéből annyi maradt meg, hogy dicséretesen rövid volt, és hogy megemlítette, hogy apja is, ő is a holland Pub League-ben játszottak (kocsmai gyülekezés, meccs, kocsmai ivászat), amit akkor még gyenge viccnek éreztem, de aztán a későbbiekben ez némileg megváltozott. A holland úr után, Darvasi László (akinek a foci persze egyáltalán nem idegen terep) olvasta fel focis és nemfocis pillanatképekből összeállított szövegét, amit az eheti ÉS fog közölni, és amit nagyon ajánlok a kiállításra elhurcolászni. Mivel a kiállítás a LOW fesztivál keretében kerül megrendezésre (és különben is jelen voltak a holland kultattasé, meg a művészek is), így tolmácsolás volt. Ennek köszönhetően eltűnődhettem azon, hogy Darvasi szövegének fordítója a partjelzőt assistant refereenek fordítja az új hivatalos megjelölés szerint és nem linesmannek, majd azon morfondíroztam, hogy ha A szónak egy másik nyelvben minden szempontból B a megfelelője, de valami miatt elkezdik tendenciózusan B'-nek fordítani, akkor mennyi idő után lesz tényleg az a megfelelője (ha egyáltalán).


Aztán még az újonnan kinevezett igazgató is szólt pár szót, de előbb-utóbb tényleg megnézhettük a képeket. Belépve az első terembe a kiállítás egyik legnagyobb méretű képébe botlunk bele, amiről az jutott eszembe, hogy juj de magyar képpel kezdenek. Merthogy Hans van der Meer Európa minden részében fotózott (és videózott) sokadosztályú pályákat. Persze csak félig volt igazam, mert az első kép tényleg magyar pályán készült, de másutt is vannak ennyire lepukkant pályák, van ahol még a körítés is hasonló (van ahol meg pont nem, már csak az éghajlat miatt is). Persze nem mindegy, hogy melyik osztályban. Mivel minden kép alá oda van írva, hogy mely meccsen és milyen bajnokságban készült, így lehet tudni, hogy minek felel meg a magyar megyenégy. Miután Frédi Flintofftól tudjuk, hogy Angliában a nyolcadosztályban is fedett, lehajtó székes lelátók vannak, így érdeklődve vártam, hogy milyen helyre kellett menni, hogy megfelelően lepukkant pályát fotózhasson a fotós. Nos, Skóciában a Border Amateur Football League Division 2B már éppen passzolt, az angol megfejtést nem árulom el, de a liga nevének elolvasása után elkedtem gyanakodni, hogy esetleg tényleg létezik a kultattasé által említett Pub League.


A másik fotós, Bertien van Manen képei kicsit háttérbe szorultak a megnyitón (kevesebb is van belőlük jóval). Ez persze nem igaz, mert Darvasi szövege (ahogy azt írtam) focis és nem focis történeteket is tartalmazott, és lassú agyamnak csak a képeket nézegetve esett le, hogy minden kis epizód egy kép köré szőtt történet volt (ezért érdemes vinni a szöveget), és utólag belegondolva számarányukhoz képest felülreprezentáltek van Manen képei. Ami abszolút érthető, mert jóval izgalmasabbak. Családi fényképeket fényképezett, de nem akárhogyan. Ugyanis nem csak a képek vannak ott, hanem az is látszik, hogy hova vannak kirakva a lakásban, így nem csak az eredeti történetet lehet odagondolni, hanem hogy hogyan adják az utódok tovább a mesét. Mit jelent például, ha a fiatalkori kép a bárpulton az italok közt található. Vagy ha Sztálin elvtárs képe alatt. Esetleg a Joy magazinon.

Orál hisztori with a twist.

Töredék Nagyszüleimről

Van egy téma, amely talán túlságosan felzaklat, minden esetre többször is próbáltam róla írni, de nem ment. Most sem fog menni, csak valamit elhebegek, nem lesz ebből blogbejegyzés, pláne irodalom. Nagyszüleimről szeretnék, de nem tudok beszélni. Nagypapámról, a zsidó polgáremberről, a precíz textilipari gépészmérnökről, s Nagymamámról, a katolikus munkáslányról, aki titkárnőjéből lett szerelme, majd műveltségben is hozzá méltó, haláláig hű felesége. Nem akarok anekdotázni róluk, baráti körben szoktam – vagy csak akaratlanul úgy beszélek, úgy viselkedem, mint ők. A blogra most a Népszabadság tegnapi cikke miatt írok Róluk, mert a téma fájóan ismerős.
Nagyszüleim a vészkorszak idején szerettek egymásba, s Nagymamám önként viselte Nagypapámmal a sárga csillagot. Ő szerzett neki Schutzpass-t Wallenbergnél, pápai menlevelet, ő bújtatta – sajnos sikertelenül – később Auschwitzban meggyilkolt Dédnagymamámat, s ő várta haza Mauthausenbe hurcolt Nagypapámat. A felszabadulás után összeházasodtak, 1946-ban született meg egyetlen gyermekük, az Édesanyám. 1984-ig, Nagypapám haláláig éltek együtt, az utolsó hét évben Nagymamám mosdatta, etette, borotválta a magatehetetlenné vált, béna Nagypapám.
Nagyszüleimet kétszer választották szét egymástól: a lehető legbrutálisabb módon a fasizmus idején, szerelmük kezdetén.
Másodszor Nagymamám halálakor. Utolsó kívánsága az volt, hogy Nagypapám mellé temessék. Nagymamám nem tért be, csak a sárga csillagot viselte.
Halála után, 2006-ban elmentünk a Chevra Kaddisa agg vezetőjéhez, s megmutattuk neki Nagypapám Nagymamámhoz közvetlenül a tábor felszabadulása után írt levelét. Az öregúr megrendült picit: egy barakkban voltam a nagyapjával – mondta. A temetést pedig annak ellenére nem engedélyezte, hogy volt egy emberséges, fiatal rabbi – a nevét nem írom le, nehogy kellemetlenséget okozzak neki -, aki vállalta volna a szertartást.
A tegnapi Népszabadság-cikk szíven ütött, remélem, hogy sokan beszélni fognak róla: http://www.nol.hu/cikk/482238/

Popkult, Azerbajdzsán

Furcsa zászlót lengetett a szél hétfőn Pesten, az ilyesmire mindig felkapom a fejem a szűkös Volvo autóbuszban: az azeri trikolór lobogott a magyar mellett, a büszke Erzsébet-kábelhídon. Itt járt Azerbajdzsán szerény mosolyú és hasonló képességű elnöke, Ilham Aliyev. Tárgyalt már itt az apuka is, Heydar (Gejdar), aki a Szovjetunió egyik legdörzsöltebb és legokosabb politikusából lett – hogy, hogy nem – Azerbajdzsán kirobbanthatatlan elnöke. A KGB-tábornokból és Szovjet-Azerbajdzsán atyjából lett államférfi a börtönviselt ellenzéki Göncz Árpád vállán nyugtatgatta összetéveszthetetlen zongoraujjait. Történelmi pillanat volt.


Egyszer láttam róla, éjszaka, egy teljesen lehetetlen órán egy profin megszerkesztett – elfogult, mert hazai – dokumentumfilmet, Egy irigység története címmel. A filmben egy kicsit sunyi, szelektív memóriájú Mihail Gorbacsov és egy formátumos Aliyev felelgetett egymásra ügyes vágástechnikával váltogatott jelenetekben: megtudhattuk, hogy amikor meghalt az agg Csernyenko – a korabeli vicc szerint a Kárpátok Géniusza, N. Ceausescu botlott el a lélegeztetőgép hálózati zsinórjában -, milyen módon lett az európai Gorbacsov a kaukázusi Aliyev helyett az ország vezetője. Be kell ismerni, egy ilyen interpretáció máris szerethetővé tette az egyébként igencsak keménykezű Aliyevet. S a derék azeri propagandisták dolgoznak is rajta, hogy a 2003-ban, nyolcvanévesen elhunyt Heydar öröksége magyar nyelven is hozzáférhető legyen. E sorok írója nem győz kalapot emelni az azeri finnugristák előtt. Csipetnyi ízelítő a http://www.aliyevheritage.org/ oldalról:

" ’Hajdar Alijev örökséqe’ - a nemzetközi elektron hönyvtár tisztelt látogatói

A mi tervünk Azerbajdzsán össznépi vezetője, jelenkori kiváló politikusa, elnök Hajdar Alijev örokségének szentelt.
A mi könyvtárunk oldálain, Önok a nagy politikus válogatott müveivel, beszédeivel meg fognak ismerkedni
Mi igyekedni fogunk, hogy "Hajdar Alijev örökséqe" cimü a nemzetközi elektron könyvtár anyagaiból a világ különbözö nyelvü képviselői felhasználjon”


Legyen így!


…Az országot legtöbbünk mégis az örmény földrengés idején gyújtott, nem túl rokonszenves azeri örömtüzek legendájáról ismeri, s valóban, az azeri-örmény konfliktus beárnyékolja kissé Azerbajdzsán egyébként nem lebecsülendő teljesítményét. Baku virágzó kultúrájú város, gyönyörű épületekkel és remek konyhával, s még énekes sztárt is terem, Muslim Magomaevet ( http://www.magomaev.info/ ), aki operabetétek mellett számos népszerű szovjet- és világsláger előadója. Fest is, nem túl fantáziadús, de éles, precíz, technikás alkotásokat, a képen történetesen az „össznépi vezető” került a vászonra.
E meghitt kettőssel - Tamara Sinyavskaya mezzo-szopránnal, Magomaev nejével együtt hármassal - indítja útjára blog-bejegyzéseit Leo.

Született feleségek

Egy pár hétig azt hittem, hogy csak nekem tűnt fel a Született feleségek eltűnése. (De nem.) Épp azon a héten, amikor levették a műsorról György Pétertől e szép szavak jelentek meg az Élet és irodalomban:

"Gondoljunk [...] a felette népszerű Született feleségek morálfilozófiai tévésorozat kíméletlen öngúnyára, a középosztály megsemmisítő paródiájának bonyolult esztétikai összefüggésrendszerére".

Azon a héten gondoltunk rá: ha felette népszerű valóban, akkor vajon miért veszik le a műsorról? Vajon a középosztály nem bírta elviselni a megsemmisítő paródiát?

This is Kingsmeadow

A Kingsmeadow pályán (a'la San Siro) két csapat osztozik. A Kingstonian FC, melyhez szerencsém volt, büszke múlttal rendelkezik, mely itt nagyjából annak a szinonímája, hogy 1. régi, 2. soha semmiféle eredményt nem ért el. Ennek megfelelően ültünk 356-an a lelátón, 3. az egész egy elaborált vicc, zászlóstul, mezestül, füzetestül.

AZ AFC Wimbledon azonban nem pusztán a filozófia, a vicc és a mazochizmus keveréke. A Wimbledon FC sokáig "büszke múlttal" rendelkező csapat volt, mígnem a '80-as évek legvégén megnyerték az FA kupát a Liverpool ellenében, mi több az utolsó Premier League előtti szezonban harmadikok lettek. Innentől kellemetlenebb évek következtek, mígnem az elnök rebesgetni kezdte, hogy a csapat székheléyt áthelyeznék Dublinba, Cardiffba, vagy esetleg Milton Keynesbe. Milton Keynesben sosem játszották a futballt, elvhű drukkerek szerint még mindig nem játsszák.

A kérdés, hogy lehet a Wimbledon egyenlő a Milton Keynes Dons-szal világosan mély kérdéseket érintett, mivel a dilemma nem kevesebb, minthogy egy futballcsapat analóg-e a TESCO-val. TESCO van akkor is ha változik a színe, TESCO akkor is ha Budaőrsön van vagy az Üllői úton. ÉS világosan TESCO, sőt még inkább TESCO ha a vásárlóköre teljesen kicserélődik. A válasz tehát evidensen: LÓFASZT.

A szövetség válasza természetesen bólintólagos volt, mellyel a futball esszenciájának a frencsájz neveztetett ki (nem precedens nélküli, jut look over the ocean).

Ebben persze semmi meglepő nincs, hiszen a futball esszenciájának voltaképpen már régen a pénz neveztetett ki, csak az egy bután hangzó esszencia. Ami meglepő az az, hogy a Wimbledon-sztorinak nincs még vége. Egyfelől, a futballdrukkerek jelentős hányada mindmáig gyűlöli az MK Dons. A When Saturday Comes c. magazin pl gyakorlatilag nem hajlandó leírni a csapat nevét és kihagyta efy szerkesztett futball-enciklopédiából, melyben - harmadosztály küszöbét sosem átlépő skót csapatok mellett - ilyen szócikkek vannak mint: early deaths, celebrity fans, fanzines és David Beckham. Másrészt, szurkolók egy lelkes és nyilvánvalóan facér vagy válófélben lévő csoportja 2002-ben kreált egy klubot ami AFC Wimbledon névre hallgat, ami évről-évre lépdel az ötödosztály (=profizmus, kb) felé, s ami 3000 fölötti nézőszámot vonz olyan ligákban, ahol normálisan 300-800 körül szorong a lelátón. Mindeközben az MK Dons hasonlóan derekasan konvergál. (Bár idén visszajutnak a harmadosztályba.)

AZ AFC Wimbledon (dettó FC United of Manchester) legnagyobb érdeme ugyanakkor az, hogy felőlük nézve már a Kingstonian FC sem egy vicc.

A szivecskékbe borult világ

Mindjárt itt van Valentin-nap, amit már mindenki nagyon vár, különösen, hogy megint egy fantasztikus Fenyő Iván-filmbemutatóval jár ez együtt.
Mai rövid posztunk azonban arról a szívecskés plakátözönről szólna, ami teljesen ellepte gyönyörű városunkat, de sajna a már régebb óta véd- és dacszövetségre lépett márkák ezen egészpályás letámadásától szóhoz sem jutunk.

Independent Jewish Voices

Azt hittem one-mad-show lesz a blogból, s hogy vanidőnk-ből álmatlanéjszaká-ra köll átkeresztelni. Hogy a veszélyt teljes mértékben érzékeltessem, jelezném, hogy frédi holnap a Kingstonian Fc - Dulwich Hamlet mérkőzésére hivatalos, mely az Isthmian League Division One South-ban játszatik. Arra még ember nem járt, valóban. Ehelyütt és előzetesként annyit, hogy hazai győzelem esetén a K-k (becenév) hajszálnyi távolságra megközelíthetnék a - figyelem - Metropolitan Police gárdáját.

Mindenesetre egy másik nyolcadosztályos meccsre is kimentem a héten, ez a már beharangozott Independent Jewish Voices rendezvénye volt "Gaza - The Crisis" címmel. Egészében majdhogynem bejegyzésre méltatlanul értelmes esemény volt. Valami miatt minden rendes zsidó utálja errefele az IJV-t, még nem jöttem rá miért. 5 pontos elvi mission statementjük nemhogy nem szélsőséges, de körülbelül minden elképzelhető félpozitív fejlemény alapfeltétele.

(Nagyjából ennek megfelelően zajlott az esemény is ahol egy nemzetközi jogász prof ((Phillippe Sande kb)) magyarázott arról hogy a nemzetközi jog és az emberi jogok a basic line. Jogász volt, nem érthette meg tehát hogy a politika vagy a nemzetbiztonság ((nem-intézményes értelemben)) nem külsődleges tényezők, melyek valamiképp mindig el akarnák nyomni a jogot. Dehát mint jogász, ezt nem is várhattuk tőle.)

Áttekinthetelenek az IJV-t érő kritikák, a fejemet csak arra kaptam fel, hogy a tavalyi alakuló ülésen állítólag leböfögték volna a szubverzív hangokat. God knows. Álljon itt mindenesetre egy színvonalában tipikus hangvételében mérsékelt megnyilvánulás:


"The particular consensus of folly I'm referring to - which contains people I know and like personally as well as people whose work I would go so far as to say I revere - calls itself, oxymoronically, Independent Jewish Voices and has been declaring its guiding principles left, right and centre, though mainly left, all week."

Az "oxymoronically"-t én emeltem ki. Vagy nem tudom mit jelent, vagy azt jelenti, hogy ami független, az nem tömörülhet. Ez persze nehezen jellemezhető baromság, de nem ezért idéztetett. A szerző, Howard Jacobson a The Independent c. angol napilap munkatársa. Ezért.

Mindenki blogol

Azt hiszem, sikerült megtalálnom a bejegyzéshez illő legbénább címet, de a lényeg, hogy ma a Google Images segítségével próbálkoztam afikojmenes képeket keresni, amikor az egyik képen megláttam a legjobb barátomat, amint a lányomnak magyarázza, hogy most akkor kívánhat egyet (merthogy épp megtalálta az afikojment - egyébként kért még egy keménytojást, idén már nem fogom ennyivel megúszni). Szóval más is blogol. Borzasztó.