Presidential debate I.

Tehát. Végül nem a fiatal McCain-párti tigrisekkel néztem a vitát egy pizzériában, hanem matekosokkal egy kifejezetten diákok számára fenntartott,
elég fancy elhelyezésipari egységben, a Stratum on Highlandben, ahol Andrea lakik, a társaság politikailag legkevésbé motivált tagja, az este végére se bírtam
rájönni, hogy kihez húz. Az mindenesetre nagyon hamar kiderült a folyosóról illetve a szomszéd lakásokból beszűrődő zajokból, hogy a fiatalság
szarik a vitára és a maga részéről a péntek estét egészséges partizással tölti. Nálunk jelen volt még Neal, a washingtoni (Seattle) ősdemokrata, Andrew,
az illinois-i érdeklődő, aki nagy meglepetésemre úgy tűnt, hogy arra használja a vitát, amire hivatalosan is való, azaz mérlegel, hogy kinek milyen
a politikája különböző kérdésekben, és a végén ez alapján fog talán dönteni a szavazatáról. Persze ő volt a legidegesebb, és többször is megjegyezte,
hogy a jelöltek megint nem a kérdésre válaszolnak, nem igaz már, mi van már. És velünk volt Misha az igazi balos européer, a
Harkov-München-Cambridge-tengelyen utazó ukrán zsidógyerek, aki a Kijev-München-Cambridge-tengelyen utazó barátnőjével ellentétben ellenérzések nélkül
jön Amerikába, de persze Obama, natürlich.

A vita kicsit viccesen kezdődött: a négy debate témája elvileg előre meg van határozva, de most nyilvánvaló volt, hogy az economic crisis
nem maradhat ki, de ezt nem így vezették fel, hanem hogy a mai téma a külpolitika és nemzetbiztonság, ami by definition tartalmazza az economic
crisis-t. Na ja. Ezzel is kezdték, ez a téma volt Obama tegnapi vadászterepe: ti basztátok el, és most még rosszul is akarjátok megoldani,
a szegény csóró amerikai rovására. Támadott is Barack szenátor, volt poulista duma bőven, McCain látványosan túlélésre játszott és nagyon őrült, hogy
demokraták és republikánusok együtt küzdenek. Kiderültek különbségek, sőt a vita ezen szakaszában szinte minden fundamental difference volt a két
szenátor politikája között. McCain úgy tűnik felfogadta Medgyessy Pétert tanácsadójának és előállt egy olyan mondattal, amit sajnos nem tudok
szó szerint idézni, de az volt a lényege, hogy a strong és healthy gazdaság vezethet a gazdaság recovery-jéhez (mindezt annak kapcsán, hogy senkinek
az adóját nem emelné, sőt csökkentené, igen, a gazdagokét is). Neal éljenzett. A vita ezen részének leglényegesebb mozzanata azonban az volt, hogy
kiderült, Obama számára a nagyon gazdag legalább évi negyedmillás keresetnél kezdődik, míg McCain számára a 42 ezres kereset a gyéren
fizetettség felső korhatára. Ez utóbbi erős gyomros volt: deklasszált lettem. Mellesleg az egyetemi Rec. Centerben (ahova még mindig nem sikerült beiratkozni)
a dolgozók számára 28ezernél van a határ, alatta havi 10, felette havi 13 a tagdíj.

És ezzel Obama számára véget ért a parádé. Külpolitikai kérdésekben (ahogy az várható volt) nem igazán volt versenyben McCainnel, aki éreztette is ezt.
Minden alkalmat megragadott, hogy hangsúlyoza, senator Obama does not seem to understand. És tényleg. Misha is fergeteges hahotázással jutalmazta
azt a megszólalást, amelyben azzal bizonyította az Al-Kaida erősödését, hogy még mindig simán küldözgetik a videóüzeneteiket. Apám, viedóüzenet!
Végünk van! Az is elég gyenge riposzt volt, amikor McCain többszöri támadására, miszerint különböző bizottságbeli tagságai ellenére egyyáltalán nem,
vagy csak alig volt Irakban/Afganisztánban/Grúziában, azzal védekezett, hogy ezért is választotta alelnökjelöltnek Joe Bident... A mit is gondol igazából
Henry Kissinger sem biztos, hogy Obama számára sült el jól, azt viszont nem tudom kitalálni, hogy az "átlag amerikai" hogyan értékeli, hogy McCain
volt az, aki mindig válaszolni akart még, néha kicsit erőszakosan a moderátorba fojtva a szót, míg Obama valamelyest lebiggyedt mosollyal mondta,
hogy mindegy, menjünk csak tovább.

És akkor zárásképpen. Mindig azt szkták mondani az okosak, hogy tökmindegy mi történik a vitán, a lényeg az, hogy utána mit mondanak a megmondóemberek,
ki nyerte a cuccot. Jelentem, Andrew abban a pillanatban kikapcsolta a tévét, amint a moderátor elbúcsúzott, pedig engem érdekelt volna, hogy mi
a véleményem. Őt nem. És ő fog szavazni, nem én.