Ajándék

Lementem vásárolni a CBA-ba, és fizetés után megkérdezte a kedves pénztáros kislány, hogy adhat-e ajándékjégkrémet. Próbálja meg, gondoltam, de csak annyit mondtam, hogy igen. Rögtön hármat is hozzámvágott, gondolom, nem akarta, hogy ráolvadjon az egész. A képen látható fagyasztott vízrudak szavatossága még nem járt le, viszont felhívnám a figyelmet az ízesítést jelölő szavakra: Cola & Orange.

Tehát a válasz: igen. Lehet valami rosszabb, mint gyermekkorunk kólás nyalókája.

Mit látott Dzsón Terri a fejlövés pillanatában?

Vajon mit látott Dzsón Terri, amikor a tegnap a ligakupa döntőjében teli rüszttel pofánrúgták? Vajon lepergett előtte az élete? Vajon beteljesülni látta rémálmát, hogy Zsozé Murinnyó megveteti Abramoviccsal Rió Ferdinándot? Vajon visszatekert az agya az ifjú Valkott végre-góljához? Vajon látta, hogy a tinédzserek Arzenálja összezavarodik attól, hogy látták őtet meghalni?

Mindenesetre jól indult a dolog. Magyar ember a Cselszinek nem szurkol, pfuj, ruszkik haza, olajat ide satöbbi, s az ifjú Valkott élete első gólját lőtte. Ez még annyira nem is pikáns dolog, hiszen mindenki lő gólt életében először, aki aztán többet is lő, de Valkott már a negyvenvalahányadik meccsét nyomja az ágyúsoknál, s neki ez az első, de Valkott már válogatott labdarúgó, de és legfőképpen Valkott nem kapus, hanem elsősorban és legfőképpen csatár. Ez idáig még csak szimplán ciki lenne, de Valkottnak van még egy tulajdonsága. Valkott kurva jó focista. Hogy miként lehet, hogy egy jó csatár ilyen hosszú ideig nem lő gólt, azt a fantáziájukra bízom. Meg azt is, hogy Drogba miként lőtt be két helyzetből kettőt.

Nekem ugyanis tovább kell mennem: Terri már nincs köztünk, elszabadulnak az indulatok, három kiállítás, edzőlegendák a füvön (tíz másodperc izgalom, hogy beszállnak-e a bunyóba vagy csak békítenek - sajnos az utóbbi), 100 perces meccs. Micsoda parti.

Pedig ez a koszlott ligakupa döntője volt, fejünkre a dudor, annyit nem ér az egész, az Arzenál a tinikkel, a Cselszi pedig mostanában nincs úgy beolajozva, mint régenten, mégis valamiért úgy tettek, mintha boldogok volnának, hogy megnyerték. Murinnyó mutatta, hogy az ötödik szobrot teszi a vitrinbe.

Közben Terri látta a csillagokat, no meg azt is látta, ahogy Murinnyó aranyszobrát avatják felfelé.

Willkommen! Bienvenu! Welcome!

A Magyar Televízió meglepő módon közszolgálatiként viselkedett: kinézett az ablakon és kultúraközvetített egy jóízűt. Az Oscar alkalmából levetített néhány filmet. Kész szerencse, hogy a jelölt Maestro finanszírozásában benne voltak, így az kéznél volt, de okosan levetítették a két évvel ezelőtti győztest is. Ez utóbbi lépést külön díjjazni illik, a normál halandó (én) ugyanis nem annyira jól értesült, hogy tudja, milyen filmek nyerik az Oscart animációs rövidfilm kategóriában. (Konkrétan ugye egy győztest tudnék még mondani.) Nos, a Ryan igencsak különbözik a Maestrotól. Nem is a stílus a lényeg, hanem hogy míg a Ryan egy amerikás "minidoku" (életfilozófiamagyarázat életútbemutatással alátámasztva), addig a Maestro egy darab ötlet (akarja valaki azt a szót hallani, hogy geg?) remek kidolgozása. Drukk-drukk hogy ez is Oscart érjen!

Persze, hogy ne legyen minden tökéletes, az m2-n adott Cabaret és az m1-en vetített Ryan átfedték egymást, úgyhogy kapcsolgathattam, hogy a csodamondatot is halljam (wouldn't seem jewish, at all) és a Ryan-t is kövessem. A Cabaret MTV-nél fellelhető kópiája amúgy elég használt már, kicsit olyan volt, mintha egy rossz videón néztem volna (milyen romantikus).

Ja. A Hernádi-Minelli páros olyan lehetett volna, mint a Kern-Woody, ha lenne több szinkronizált Minelli-film.

Lala összefog

Lala felfedezte eddig szunnyadó politikai érdeklődését, és kinyitott egy honlapot. Épp Semjén Zsolt riogatott egymillió ázsiai betelepülővel, a kormányoldal cáfolt, majd elismert, aztán az index írt vicceset, majd a judapest levezetett. Lala visszalohasztotta feléledő érdeklődését a politika iránt. Inkább belekukkantott egyik legkedvesebb "intercorse"-ügyi szakértője virtuál ás aktuál közötti borderline fejtegetésébe. De mivel ebből butábban került ki, mint ahogy belement, úgy döntött, nem bíz semmit a véletlenre, nem fog már értetlenkedni: focit néz. Ott garantált a hőbörgés. És még azt is megtudta, miért akarták annyira Beckhamet az amerikaiak. Lala hetét egy sabeszi skype-csevely alábbi rövid részlete koronázta meg:

Bazmeg! Itt cseng a telefon. Ha felveszik, kimegyek cigizni!

Sávua tov!

A privatizált kibuc, avagy a szocializmus vége

A hír, aminek okán (bár már rég gondolkodtam a dolgon): az 1909-ben létesített első kibucban, Degania Alefben szavaztak, és szinte egyöntetűen a változásra. (Felhívjuk kedves olvasóink figyelmét, hogy nagyon óvatosan kattintsanak a linkre, mert a legdurvább nyálbalos körítésben van tálalva a történet.)

Arról van szó, hogy a kibucok manapság nagyon mások, mint voltak, és ezzel nem az a baj (ha egyáltalán), hogy film készült belőle. Az van, hogy kibucban ma is sokan élnek, szeretnek is ott, mert zöld, és mert már nem kell annyira közösségi módon előadni a dolgokat, mint egykoron, és nem is kell feltétlen mezőgazdasági munkából élni, és mert, és mert. A privatizált kibuc kifejezést hivatalosan persze még nem hallottam, de privátban így magyarázta valaki, ezzel megalkotva az egyik legviccesebb jelzős szerkezetet.

Mit tanulunk ebből? - kérdezik a rabbik, akikből nyilván iszonyú sok volt a kibucokban. Hát a cím második felét. Sok állam mondta magát szocialistának/kommunistának, de Izrael volt az egyetlen, amelyik tényleg meg is próbálta (viszont nem mondta magát annak). Volt itt minden: kibuc, moshav, ilyen szocialista falu, olyan nyavalya. És fel is építették belőle az országot. Bár a tényleges gazdasági szerepük sose volt annyira jelentős (mármint a collective communitiy-knek), de a kifelé és befelé mutatott imidzsben iszonyú fontos volt. De bedőlt az egész, mert eleinte lelkesedésből lehet kommunásat csinálni, de aztán azért szeretnének az emberek sajátot.

Persze mostanra is maradt hasznuk a kibucoknak: a frissen alijázottak mehetnek néhányba fél évre, és valószínűleg nincs is náluk alkalmasabb hely egy izraeli közösségi érzés elsajátítására (ez persze nem a spanyol viasz: előítéleteim szerint cserkésztáborokban is ez megy - talán Izrael van lecserélve valami másra).

Érzelmes utóirat: háromból két nagyapám érte meg a rendszerváltást. Mindketten igen pirosak voltak. Valaha. Aztán látták, hogy szar a dolog. Legalábbis, ami itt volt. Állítólag egyikük egyszer arról panaszkodott apámnak, hogy a háború után mégiscsak el kellett volna menni Izraelbe, ott felépítették. Apám tapintatosan nem világosította fel.

Update: És még a HVG is megírta.

Egy igazi lehallgatási ügy

Na ezt a filmet akkor nagyon ajánlanám én mindenkinek. Annak is értelme volna akár, ha pl. kötelezővé tennék gimnazistáknak - mindenesetre több, mint a Bánk bán és tsaik kötelezővé tételének.

Stasi-történet. A történet is jó, de ahogy az egész rendszer be van mutatva, az zseniális. (Arra rágondolni is rossz, hogy hogyan volna ez előveztve mondjuk a III/III-nál egy magyar film esetében.) És legfőképpen nem a főszereplők az érdekesek ebben, hanem a sok apró mellékszszereplő: hogyan lesznek apró csavarok emberek a gépezetben, hogyan őröl fel embereket, milyen sorsok voltak lehetségesek.

És persze az irigység, ami beszélhet belőlünk: simán lehet értelmes véget csinálni a filmnek, merthogy ottan volt szembenézés, betekintés az aktákba, úgyhogy (minő meglepetés) a film végén a főhős betekint az aktákba, és... azt már nem mondom el.

Na de hogy segítsük azon embetársainkat, akik valami fitymállót szeretnének mondani társaságban a filmről (és hát ugye ezért élünk-halunk): a számok, azok a kibaszott évszámok. Meg a különbség, ami köztük van (mondjuk Spírónak se jött össze, pedig ő büszke magára): a film 1984-ben indul (bemondják). A színházi brossúrában az íróról írva vagyon, hogy 1939-ben született (én legalábbis annak olvastam). Aztán aszongya ő, hogy 50-nek néz ki, pedig csak 40. Mi van? Meg az is van, hogy az író ír egy cikket (ez a történetben fontos, úgyhogy itten most homályos leszek), amiben 1977-es adatok vannak, és azt mondja, hogy 9 éve, aztán amikor megjelenik, akkor van egy bevágás, hogy Gorbi lett Gorbi. Na az '85, úgyhogy megint nem stimmel, aztán hogy ahhoz képest négy év a berlini fal leomlása az oké, de csak ha télleg 85-től számolunk.

Mindegy, a film ezzel együtt is jó, Spíró meg a számolásai nélkül se bír prózai mondatot írni.

Pista

Frédi Flintoff nagybecsű szavaival élve Urbányi István egy allround Rátgéber. Arról van szó, hogy a magyar fociban sok minden megtörténhet, és persze meg is történik. A mazochisták (mi) külön szoktak foglalkozni a szakkommentátorokkal, azok öltözködési szokásaival, meg minden ilyesmivel. Merthogy nálunk a kommentátorok többszörösen megbukott volt edzők és/vagy játékosok, mindenesetre elengedhetelen a verbális analfabetizmus.
Fenti sármos férfiú azzal írja be magát a történelemkönyvekbe, hogy ő mindezt egyszerre. Urbányi István ugyanis jelen pillanatban az Újpest FC vezetőedzője, de tegnap nem ilyen minőségében fikázta a Celtic-Milan meccset, hanem ő volt a stúdióbeli műsorvezető! Tök jó: legközelebb ő közvetít, szakért, pálya mellett interjúvol, pálya mellett interjút ad.

Nevetés

Észrevették, hogy az utóbbi években az emberiség optimistább lett? A nyugat megnyerte a hidegháborút, szárnyalt gazdaság és olajár, Amerika lett a csendőr, mindenki a NATO-ba, néhányan az Únióba, prosperálunk.

Mondok egy példát, hogy én is értsem, Önök is értsék.

Először apu megvette a videókamerát, nekiállt venni vele gyereket, kutyát, tájat, anyut (aközben és máskor is), felvette, amit látott, VHS-en sorakoznak szülinapok, karácsonyok, esküvők és temetések. Aztán apu rájött, hogy milyen vicces, amikor anyu totálfrankót perecel a bicajjal, amikor a kisgyerek arccal előre megfejeli a tortát, amikor a kutya tévedésből vagy direkt a macskát, sőt, ha lehet, akkor mindezt jégen, és a végén szakadjon be az egész. Aztán meg arra jött rá, hogy nem szép dolog, hogy csak a család nevet, ezért beküldte a kazit, a tévé pedig tucat apu tucat videóját játszotta, röhögött a gép, röhögött a néző.

De ez még csak először volt, mert jön a másodszor. Mint említettem volt, a világ kereke előre gurul. Hiszen már annyit röhögtünk, hogy senki sem nézi a Viaszaton órahosszat vetített vicceket, viszont ha már máson nem röhögünk, rájöttünk arra, hogy a röhögés maga is bír értékkel, sőt a céltalan nevetésnél nincsen gyönyörűségesebb, ezért szebbnél szebben nevető babucik tömegei árasztották el az internet videómegosztóit.

Isten nevet így az égben.

Legalábbis én mindig így képzeltem.

Sirali megin'

Először látom hasznát, hogy rajta vagyok egy levlistán.

Kedves Sorstársaink, Jóismerőseink, Barátaink !

A XXI. század elején, 2006. szeptemberében, szédítően vakmerő döntésre szántuk el magunkat.

Elhatároztuk, hogy Budapest belvárosában, a Király utca 50-ben, egy per miatt kilenc éve üresen álló, s ez alatt elhanyagolt és ezért tönkrement köztulajdonú épületegyüttest, civil erőből rendbehozunk és benne „non-profit” kulturális helyet alakítunk ki.

Minden lehetséges döntési fórumra részletes, programmal, költségvetéssel ellátott tervet adtunk be.

Amikor megkaptuk az első, az 1980-as évekből jól ismert tartalmú, de 2006-ra áthangszerelt finomságú bürokrata választ, hogy miért nem lehet az ép ész szabályai ellenére, már megint semmit tenni, úgy döntöttünk próbára tesszük elszántságunkat, demokráciába vetett hitünket, munkabírásunkat, egy élhető város létrehozását célul kitűző felelős döntéshozóinkat.

Több millió forintos beruházással és felbecsülhetetlen értékű civil munkával rendbehoztuk az épületetrészt és 2006. október 5-én megnyitottuk a Sirályt !

A nyitás óta eltelt négy hónapban, több ezer látogatónk, civil szervezetek programjai, képzőművészeti, filmes, zenei, színházi rendezvényeink, hónapokra előre meglévő programtervünk bizonyítják, hogy szükség van ilyen kisközösségi „non-profit” kulturális helyekre.

Most mégis a nyilvánossághoz vagyunk kénytelenek fordulni, mert úgy tűnik máshogy nem tudunk az érdemi döntéshozatalhoz kellő figyelmet magunkra vonni.

Mára az lett a kérdés, hogy a civil és az állami, önkormányzati szervezetek feladatmegosztó, európai mintákat követő együttműködésének virágzó, nemzetközi hírű helyévé növi e ki magát a Sirály!, vagy évekre újra bezár, újra tönkremegy a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő épületegyüttes.

A fennmaradáshoz első lépéseként, a jogi helyzet végleges megoldásáig egy mindkét peres fél által elfogadott ideiglenes hasznosítási szerződést kívánunk kötni a tulajdonos Fővárosi Önkormányzattal, amelyben vállaljuk az épület állagmegóvását, karbantartását, közüzemi számláinak rendezését, egy önfenntartó kulturális tér működtetését.

Ennek jogi akadálya nincs, hiszen a peres felek kölcsönösen állapodnak meg.

Szeretnénk mindent, legjobb tudásunk szerint megtenni, hogy évek múlva, városunkat magukénak érző, azért felelőséget vállaló, s ezért tenni is kész szervezetek, emberek összefogásának mintájaként lehessen a Sirály !-ra hivatkozni.

Ehhez várjuk támogató figyelmedet, aláírásodat, ötleteidet, részvételedet !

Az egész ügymenetJ a www.siraly.co.hu -n olvasható.

Üdv:

Szalai-Szabó István

Íme a tények röviden:

Előzmények

• Budapest, Főváros Önkormányzata 1993. január 5-én Együttműködési Megállapodást kötött a Budapest Székesfőváros Könyvesháza Alapítvánnyal a Budapest, VI., Király utca 50. szám alatti helyiségcsoport , ingyenes, határozatlan idejű kulturális használatára.
• A helyiségcsoportot 1993-94 folyamán az Alapítány felújította és 1994-től 1996 végéig működtette.
• 1997. szeptember 30-ával a Fővárosi Önkormányzat az együttműködést felmondta.
• Az Alapítvány a felmondást nem fogadta el, kártalanítást kért.
• Ekkor indult a mai napig tartó per, amely mindkét fél számára elfogadhatatlan helyzetet teremtett, mégsem sikerült rá megoldást találni.
• Az elmúlt 10 év alatt az épületegyüttes állaga erősen leromlott, a pincerész szellőzés, fűtés nélkül tönkrement. Penészes, gombás, sittel teli használhatatlan állapotba jutott.

• A Városi Színház Kht. civil szakmai szervezetként „Sirály” művészeti programjával kívánja e helyzetet a holtpontról elmozdítani.

Az épület állagmegóvásán túl, a vendégfogadásra és kulturális programunk lebonyolítására is használhatóvá kívánjuk tenni.

A per megoldásáig a peres felektől megszerzett ideiglenes engedélyekkel 2006. szeptember 1-től 2007. május 31-ig megvalósuló programunk példája lehet egy civil szakmai szervezet és a Fővárosi Önkormányzat, mint tulajdonos konstruktív, felelős együttműködésének.

Reményeink szerint ez a kilenc hónap közreműködésünkkel (konkrét megoldási javaslatunkkal) elegendő lesz a peres helyzet megoldására is.

Ehhez kérjük a Fővárosi Önkormányzat támogatását, a mellékelt haszonkölcsön szerződés elfogadását.

• Ez az ideiglenes évad lehetőséget teremt a „Sirály” program életképességének bizonyítására, illetve az épület állagromlásának, értékvesztésének megállítására is.

Programunk nem valósítható meg az Ön és a Fővárosi Önkormányzat

együttműködése nélkül, ezért kérjük támogatását.

Részletes művészeti, gazdasági, jogi terveinket mellékeljük.

Mára

• Birtokvédelmi határozat született, hogy adjuk át a pinceszintet, mert azt kiutalták a Budapesti Városvédő Egyesület -nek, amely azt áram és fűtés nélkül, ezek kizárólag a jogi vita alatt álló földszinti részről kapcsolhatók, semmire sem tudja használni és így nem is akarja.
• Határozat született, hogy azonnali hatállyal zárjunk be a Kávézót, mert nincs Működési Engedélyünk, amelyet hiába alakítottunk ki minden szabályt figyelembe véve, csak a tulajdonos hozzájárulásával adhatunk be.
• Nap mint nap több száz látogatót fogadunk, programjaink teltházzal mennek.

Könnyek és árkok

Könnyek csorognak, folyik az árokásás. Állítólag, ilyen a magyar.

És akkor az iWiw üzenőfalán olvasom egy ismerősöm tollából:

Megható volt a mai békés, tízezres kórházvédő tüntetés a vásárhelyi Szt. István téren. A kilométerekre elnyúló tömeg az Andrássy úton az Erzsébet-kórházhoz vonult, s egymás kezét megfogva, élő kordonnal vette körül - mintegy méltó választ adva mindarra, ami ma ebben az országban folyik. De ez most nem a politikáról, "csak" az életről szólt. Gyermekes családok, kipirult arcok és csillogó szemek, felelősség és összefogás - így is lehet. Köszönet érte!

Bouba Diop mindent elhisz. El van híve, hogy békés volt a tüntetés, el van híve, hogy kell a kórház, kéz kezet talál, együtt danolgatunk, felelősen össze vagyunk fogva, egy bogárszemű kiskutya szomorúan néz, szívek közösen dobbannak. Én bármit elhiszek, csak árok ne legyen köztünk, akár még meg is hatódok. Az persze más kérdés, hogy több évet öregedtem ettől a dumától.

S ha ez így van, lehet, hogy mégis árok lesz, hogy mégsem könnyek lesznek? Hallgassák csak Pilinszkyt:

És könny helyett az arcokon a ráncok,
csorog alá, csorog az üres árok.

(a kép: Magyar Nemzet)

A futballvilág

együtt zokogott Jose Mourinhóval, aki a januári átigazolási időszak alatt le volt tiltva izlése szerinti játékosok kóstolgatásától. O tempora, o mores! Mourinho a nyáron 50 millió font fölött költhetett, ez alighanem meghaladta a a brit szigetek összes többi csapata által elköltött summát. Jose nyilván azt hitte, akkor költ és úgy költ ahogy megálmodja. Ha úgy akarja, rábeszéli a főnököt, vegyenek egy csapatot, akik csak Abramovichnak játszanak, meg egy másikat, akik csak Abramovichnak játszanak, amikor Abramovich alsógatyában van.

Nem kérdés, Abramovichnak vannak ilyen dédelgetett tervei, ám úgy fest, nem Joséval álmodik. Így Jose nem igazolhatott, így Jose panaszkodott, s mind többször vette fel azt az episztemologikus pozíciót (legutóbb tegnap, Boulkharouz sérülése kapcsán), amikor szemmel láthatóan az anyatermészettel, az elemekkel, a térdben, izomban és szalagokban megmutatkozó merő biológiával szemben moralizál. Meg van sértődve, magyarán.

Ebben nincs semmi meglepő, tekintve, hogy Jose egy nagyranőtt, jóltáplált és -öltözött ovodás. A meglepő az, hogy miközben José végignyávogja a január-februárt, úton-útfélen panaszolja, hogy nem igazolhat és hogy sérülnek a játékosai, semelyik riporter nem mondja azt neki, a prónép egyszerűségével: "Bazmeg Jose". Utalván arra, hogy aki százmillió fölött költhetett az évek alatt, az ne azt gondolja, hogy bármikor elkölthet még néhány millát, hanem hogy miért nem költötte el úgy a pénzt, hogy most ne kelljen panaszolkodnia.

Ám ez tabu. A pénz. Ha újságokban imitt-amott meg is jelennek a témában publicisztikák, a Skysport riporterei rendre mélyen hallgatnak. További megnyilvánulása ennek, midőn Wenger vagy Benitez veti fel egy 0-0 után, hogy mindez csak azért, mert az ellenfél nem akart futballozni. Csalták, ölték a játékot. Betonfutball, pfujj!

Itt, hasonlóképp, nem láttam még riportert aki kifejezte volna a józan ész első szökellését, a pórnép megfelelően találó reakcióját: "Bazmeg Arsene/Rafa!" Tudniillik költségvetésetek egy részét, vagy épp néhány játékosotokat, utaljátok át más klubok számára és akkor majd jó lesz, akkor majd nem betonfoci lesz, akkor majd nem állnak bele sündisznóba.

Elfeledtem, természetesen a decemberi találkán Jose is megvádolta az Arsenalt a sündisznóval. Így meg a világ dicsősége múlik el.

Észak! Észak!

Északi filmből van sokféle: a finneket csak az Éjszaka a földön rájuk eső részében bírjuk elviselni, a dánoknak van a Dogma, meg az Olsen banda, a svédeknek volt egy Bergmanjuk, az izlandiaknak meg néhány vicces filmjük meg Björk. Ezen felül van még az a jóléti állam, amelyik azért nem lép be (többek között) az EU-ba, mert nem akar annak a gyenge szintjére süllyedni.

Utolsó norvég filmelékem igen kellemes volt: rég röhögtem akkorát, mint amikor a norvég kommunista párt egyik nyugdíjas sejtje egy kirándulás alkalmával elsüllyed a mocsárban, és amikor már alig látszanak ki, megfogják egymás kezét és eléneklik az internacionálét.

A Kiállhatatlan nem annyira vicces, viszont a jóléti államos cucc az nagyon benne van. Van egy város, ahol nem lehet meghalni, könnyű a munka, viszont nincsenek érzelmek, szagok ízek és berúgni se lehet. Minden technokrata-szürke (nőknek kicsit technokrata-bézs is), de a legtöbben szeretik ezt és boldogok ott. A főszereplő, Andreas nem, úgyhogy ő megszívja.

Elárulom a végét: amikor belátják, hogy Andreas semmiképp nem fog náluk megszeretni, akkor kikürják a hideg, süvítő télbe. Mivel a film koprodukciós (erre egyébként leginkább a script supervisor neve utal) valószínű, hogy Izlandra.


Ja. Az amúgy vicces, hogy két napja láttam a film trailerjét az Apró dolgok előtt, és úgy harangozták be, mint ennek meg ennek a filmnek a készítőitől. Azokat a filmeket persze Magyarországon nem forgalmazták.

Sirali

Tegnap este 23 32-kor jött az SMS:

"A rendörség v önkormany bezarta a sirajt, mejhaltkunk."

Aztán nem naygon sikerült kideríteni, mi van, de valami ilyesmi: nincs működési engedély, sose is volt, az önkormányzat malmai meg mostanára őröltek elég lassan. Viszont talán lehet majd azért valami, pl. a programokat meg lehet csinálni, csak valahogy klubszerűen kell előadni a dolgot. Mindegy, nem értettem, majd kiderül.

Amúgy tegnap este a Sarkra is az volt kiírva, hogy egy önkormányzati rendelet miatt 11-kor be kell zárniuk (pedig az egy másik önkormányzat). Ennek okán az Ellátóban moccanni se lehetett.

Iván - reloaded

Ivááááááán! - kiabálja Iván Nyikolajevics Hontalan költőnek egy hang a Mester és Margaritában.
Iván!!! - kiabálta Bouba Diop néhány poszttal lejjebb Fenyő Ivánnak.
Iván... - buktam az előttem levő székre az S.O.S. Szerelem című filmen.

Tehát Iván rövid időn belül másodjára szerepel itt nálunk, kedvencünk ő, mondhatni, most mégsem írunk sem játékáról, sem magáról a filmről. (Azt azért megemlítenénk, hogy az imént a Story Tv-n, azt fejtegette Iván, hogy micsoda is "a film komikája".)

Kettő dolgot szeretnénk észrevételezni, amire a a Puskin mozi közönségének szemügyrevételezésével tapintottunk rá:

1. Múlt héten a Babelt ugyanezen időben ugyanitt jóval többen nézték. Szorítunk Ivánnak (és társainak), hogy ne legyen ez rossz előjel.
2. A közönség nembéli arányának szempontjából ez volt életem második legelballanszozottabb filmje: egy idős házaspár bácsija képviselte még rajtam kívül a hímek világát. (Eddig az Egy csók és más minden című filmen voltam egyedül fiú az akkor 26 - megszámoltam! - néző közül.)

(Egyébként a teremben balra mögöttem ült két lány, akik rendszeresen derültek a vicceken, rajtuk kívül senki. Illetve még az egyik trailer végén kacagott két hölgy, hogy nem tudtuk meg a reklámozott film címét.)

Update: úgy tűnik, nem kell aggódni Ivánékért, csak Budapesten, csak szerdán több, mint 8000-en látták.

Diákbérlettel, munka helyett

Amerikás kertvárosi jaj-de-punnyog-jaj-de-jaj-de filmből volt már, lesz még. Ez egy jobban sikerült darab. Ha kifejezetten rosszat akarunk mondani róla (és mért ne akarnánk?), akkor azt kell megemlíteni, hogy Tom Perrotta annyira ragaszkodott a regényéhez a forgatókönyvírás közben, hogy, nehogy bármi kimaradjon alapon, hosszú narrálásokat kapunk a szereplők előéletéről (ez még oké), meg éppeni érzéseiről, sőt, a végén le van szűrve a tanulság is. (Ja, és elég béna a Bovaryné beszuszakolása is.)

A film óriás pirospontja a Happinesses Jane Adams szerepeltetése. (Titanic-rajongók Kate Winsletre izgulhatnak.)

Blood libels revisited

Így kezdődött: Ariel Toaff írt egy könyvet, amiben a szokásostól eltérő következtetéseket von le a középkori itáliai vérvádperek során kínvallatással kicsikart vallomások jegyzőkönyvéből (és esetleg másból - erről később). Azt pedig, hogy esetleg valami igaz belőlük. Ariel Toaff-fal az a probléma, hogy az ortodox (és határozottan jobbos) Bar Ilan Egyetem eleddig jó reputációjú tanára, amúgy meg a volt római főrabbi fia, szóval nem lehet rá (azért megpróbálták) csak annyit mondani, hogy genyó antiszemkó.

Így folytatódik: mindenki a legrosszabb formáját hozza. Az Anti-Defamation League-et meg se említené az ember, merthogy őket még a Pilpulon meg a Judapesten értehetetlenül mennybe magasztalt Hebrew Hammerben is kigúnyolgatják - csak hát ők a leghangosabbak. Azt mondják, amire számítani lehetett: hogy ők há, hogy ők hú.

Az, hogy Mgsr. Iginio Rogger mit mond, annyirta nem meglepő, lévén ő vezette azt a katkó csoportot, amelyik az 1475-ben Trentóban meghalt kisfiú esetét felülvizsgálta és leszedette a szentek listájáról (ezzel az esettel foglalkozik a legtöbbet Toaff - állítólag, de később).

Ezek viszont itten a a három ángliusul fogható izraeli napilap kommentárjai:
Jediót/Ynet
Jpost
Háárec

A jobbos bulvárlap vasárnap még ugyanazt a hírösszefoglalók alapján összehordott cuccot hozza, mint bármelyik amerikás vagy némely angol lap. A jpost másnap már beszélget a professzorral, de nem nagyon idézi, csak azt, amikor elmondja, hogy Jews never committed ritual murders. Mást inkább nem, pedig biztos másról is volt szó. Balosék egy nem túl hosszú, de korrekt interjút közölnek aznap, mondjuk más történészeket (nem jewish vagy catholic scholarokat) ők sem kérdeznek meg. Az előző félmondat tölti be az eddig leírt későbbök szerepét: hogy ugyanis a könyv tartalmásól eddig nem sokat tudunk.

Visszatérve a Háárecre: viszonylagos értelmességüket porig alázza ez a publi, amiben az egész ügy egyszerúen a jaj mindenki ellenünk van hirtelen egyik epizódjává válik.

[Érdektelen betoldás: magyarul, ha jól láttam, még csak kurucék hozták a sztorit (be se linkelem), de úgy, hogy az antiszemkó.hu szerkesztői is elégedetten dőlhetnek hátra: lefordítottak egy rövidke cikket a Daily Telegraphból (lehozták az angol eredetit is!), de azért bizti, ami bizti alapon írtak hozzá egy pici bevezetőt. Meg beletettek egy plusz bekezdést. Hátha azt hisszük, az is eredeti? Khm.]

Eddig úgy tűnhet, hogy a történész bácsi a sztori jófiúja. Aki szegény csodálkozik, hogy félremagyarázzák, szövegkiragadják, pedig ő csak arról akart írni, hogy milyen érzés lehetett zsidónak lenni, amikor nagyon szar volt. Annyira, hogy némely szélsőségesekből ez esetleg erőszakot is kiválthatott. Most meg rohanhat, hogy leállítsa a terjesztést, hogy jobban megmagyarázhassa.

De basszus, akkor ne adja a könyvének azt a címet, hogy Pasque di Sangue, mert én nem tudok olaszul, de ezt én is értem (meg a bevezetőből idézett mondatok is, hát izé).

Arra kiváncsi leszek, hogy mikor lesznek érvek is a vitában? Vagy mikor lesz egy angol nyelvű recenzió? (Olaszul értő olvasóinknak megköszönjük, ha beszámolnak az ottani fogadtatásról.)


Update: azóta írt a HVG is.


Update2: a Haarec azért megyeget tovább. A könyvet még nem olvasták, de van egy történész, aki röviden összefoglalja a Trentoi Simon-ögyet, meg van egy körriport az "academic terrorismről".

After Mecca

Nem feledvén Izrael egykori miniszterelnökének, Yitzhak Shamirnak mélyenszántó és profetikusan a jövőbe, filozofikusan a múltba tekintő szavait ("Peace is an abstract thing. You sign a paper and say, 'Here is peace.' But what if tomorrow you tear up the paper and with one stroke of pen you abolish the treaty?"), Khalid Mish'altól (Khaled Mashal), a Hamasz (gr, bumm! és hejhaj) egyik vezetőjétől idéznénk:

"The Palestinian national accord achieved in Mecca envisages the establishment of a truly sovereign and independent Palestinian state on the territories occupied by Israel in June 1967 - with Jerusalem as its capital, the dismantling of the settlements in the West Bank, the release of all Palestinian prisoners and the acknowledgement of the right of the refugees to return to their homes."

Miközben a Hamasz nem ismeri el Izraelt (Egyiptom sem tette, Jordánia sem tette, a PLO sem tette), a Palesztin állam Mish'al szövegében földrajzilag Izrael mellett van elképzelve, a '67-es háborút megelőző "határok" mentén, a visszatérési jog "elismerése" is megfelelően fura fogalmazás ahhoz, hogy számba vegyük, diszkurzív képességeink teljes arzenáljával mit hozhatunk ki belőle. Fülünknek mindez zene.

Szketpikusok joggal horkannak, jelezvén, Mish'al egy nyugati balliberális fórumon papol, a mekkai egyezményt követően még a "Nem, nem, Sohá!"-t szajkózta, a Hamasz Charter meg amúgyis Izrael elpusztításáról dalol, úgyhogy milyen zene és melyik fülnek?!

Az ellenvetések egyfelől jogosak, másfelől megfelelnek a "peace is an abstract thing" etoszának: senki nem mondta, hogy jön a borulás kebelre. Mindössze valami új szavakat hallottunk, s ha elég sokszor ismételgetik őket, akkor majd mi is elhisszük meg ők is elhiszik.

Sarkadi és a nők

1961. április 12-én Sarkadi Imre magyar író kiesett az ablakon. Az ablakot később becsukták, Sarkadit felsöpörték, s szárnyra kelt a pletyka. Sarkadi magától ugrott ki, Sarkadit kilökték (családilag, barátilag, állambiztonságilag), Sarkadi be volt rúgva.

Tragikus volt e hirtelenség. A pálya felfelé ívelt a szocializmus egén.

A minapában megolvastam Sarkadi öt regényét. Nem hosszúak, egy darab négyszáz oldalas kötetbe belefértek mind az öten. Oszlopos Simeon, Tanyasi dúvad, Viharban, Bolond és szörnyeteg, A gyáva. Szólnak tudatos genyákról, magukat korlátozni képtelen barmokról, bolondokról, szörnyetegekről, viharban hősködőkről és széplelkű beszariakról. És tudják mi a közös mindegyik regényben? Egy irodalomtörténész azt mondaná, hogy műveinek középpontjában az egyéniség kiteljesítésének kérdése áll. De én meg azt mondom: csajozás. Sarkadi hősei ugyanis egész egyszerűen odamennek csajokhoz, és azt mondják: Szeretlek. Ha ez nem hatott, akkor addig mondogatják, amíg a hölgy el nem hiszi. Vagy lekevernek egy sallert, mire szétnyílnak a combok. Vagy ott van A gyáva hősnője, aki azért gyáva, mert kényelmes polgári életet él, ahelyett hogy a szocialista jövőért nyomorogna, no meg azért gyáva, mert csak félrekefélni mer, de otthagyni a férjét, azt nem. (Persze a félrekefélés a szokott forgatókönyv szerint megy: kocsi lerobban, szerelő kijön, azt mondja, szeretlek, konyak a presszóban, smaci.)

Nézem Sarkadi képét. Vajon hány nőt pofozott dugásig? Vajon hogy kerül ezekbe a (félig-meddig) korukra reflektáló (félig-meddig) propagandaregényekbe ezek a domináns hímek? Vajon mi lett volna Sarkadi öregkori prózájában? (Brrrr...) Vajon tényleg a punci volt az akadálya, hogy a férfiak valóban létezővé tegyék a szocializmust?

Ötleteim vannak a "Brand Israel" projekthez,

amiről a Szombatban olvastam egy kiváló ismertetést, csakúgymint egy hasonlóképp kiváló interjút a nemkülönben kiváló Braun Róberttel, a projekt egyik magyar résztvevőjével. (Braunt ismerjük egyfelől a kiváló Demszky ((? Medgyessy??, Gyurcsány???)) mellől, az ő színpadi fellépéseit szervezte; másfelől egy kiváló könyv szerzőjeként, amint a posztmodernt ráereszti a Holokausztra.)

Az interjúnak van egy szórakoztató rétege, mert az interjúer láthatóan azzal a szándékkal interjúol, hogy párt találjon "Ahabath Yisrael" jeligére, Braun viszont - filozófiailag, természetesen - cinikus. Merthogy a marketing, és hát Braun profi (amellett, hogy posztmodern), arról szól, hogy az eladandó szubsztanciával nem foglalkozunk. "Mint cipőkrémet", halljuk az interjúer meglátást mely a cikk címét is adja. Braun bólint.

Mint egy cipőkrémet, úgy adjuk el Izraelt. Mi sem egyszerűbb: jó marketing és a szart is megveszik, mer az is barna meg a cipőkrém is barna, meg ez is büdös meg a cipőkrém is büdös.

Mély meglátás van a gondolkodásmódban, posztmodern, miszerint cipőkrémet sem cipőkrémsége miatt veszünk, hanem mert okos és cinikus emberek bizonyos jelentéseket társítanak hozzá, amitől olyan érzésünk lesz, hogy ha nem veszünk cipőkrénmet, akkor untermenschek leszünk, még konkrétabban, hogy ha pont azt a cipőkrémet nem vesszük meg, akkor leszünk csak hajj, de igazán untermenschek.

Jegyezzük meg azonban, hogy éles szemmel észrevettük a gondolat elsimföl egy talán jelentősnek mondható tényezőt: Izrael tudniillik nem cipőkrém. Értve ezalatt nem többet, minthogy Izraelhez viszonylag bonyolultabb jelentések társulnak, viszonylag sokan vesznek részt a termék le- és feljáratásában, még ha közel sem olyan tapasztalt, professzionális és filozófiailag képzett emberek, mint Braun.

Mindez nem ellenvetés, sőt, mindössze bizonyos kontextuális ismeretek szem előtt tartásával néhány ötletet fogalmaznék meg, melyeket Braun, alkalmasint blogunkra tévedve, megfontolhat.

Véleményem szerint Izrael jelentősen pozitívabb fogadtatásban részesülne, ha az "Israel Brand" projekt első körben a következő kijelentésekkel igyekezné reklámozni:

1. Izrael távozott a megszállt területekről.

2. Közmegelégedéssel rendezte a menekültkérdést.

3. Az állam törvénykezését a személyes státusz kérdéseiben is szekuláris bíróság kezébe adta.

Meglehet, az ellenpropaganda viszonylag meggyőzően igyekezné cáfolni ezeket a kijelentéseket, azon a petyhüdt modernista alapon, hogy ti. hazugságok. S minthogy a világ még mindig petyhüdt modernista, ezt az ellenpropagandát be is szopná.

Ám ekkor jönne az "Brand Israel" projekt nagy reklámhúzása, mely nyomán Braun Róbert Nobel-díjat kapna. Kitalálnák, hogy 1. Izrael távozzon a megszállt területekről, 2. Közmegelégedéssel rendezze a menekültkérdést, 3. Az állam törvénykezését a személyes státusz kérdéseiben is szekuláris bíróság kezébe adja.

Worth a try.

Reklám - még egyszer

Elaltattam a lányomat, és azóta az előző postban belinkelt Mazsihisz-plakáton kattogok.

Ha csak marketingszempontokat nézünk, akkor minden rendben. A kisgyerek plusz öreg kéz párosítással francia elnöknek lehetett lenni. 1988-ban ezzel a fenti plakáttal verte tönkre Mitterand Chirac-ot, miután az egész jobboldal azzal rémisztgetett, hogy Francois bácsi már öreg és egészségileg rozoga.
A gyereken, meg az idős kézen kívűl meg ott a szám (mármint a Mazsihisz plakátján). Azt meg a legbénább szociológiai kutatás is kimutatja, hogy a magyarországi (és nyilván más k-európai) zsidóság többségének zs-identitása leginkább a holokausztból jön, esetleg valami félelem motivál még (a többségnél, nyilván nem mindenkinél). Ennél ütősebben ezt nem is lehetett volna megfogni egy képen (az a sok betű csak elveszi a dolog erejét): a zsidó idős ember élete a holokauszttal foglalható össze, az a lényege, abból eredeztethető minden (amúgy sok esetben tényleg), de majd a gyerekek. Mire a magyar zsidó 1%-ot, ha nem erre. Tényleg.

Kettő bökkenő van. Egyrészt lehet, hogy az öreg néni/bácsi esetleg nem szeretné, hogy az élete egy számba legyen zsúfolható (mégha ez egy Kertész-regényben esetleg pontos is). Hogy ha már megélt a háború után 60 évet, akkor legyen neki mondjuk arca, nézhesse az unokát. És ha valaki a soára akar utalni, akkor tegye a szlogenbe az emlékezés szót, mert egyrészt az a judaizmusban úgyis van egy csomó (zéher, zéher!), másrészt az tényleg egyértelmű, hogy mire emlékszik 2007-ben egy 70-80 éves zsidó néni/bácsi.

A másik bökkenő meg ugye egyszerűen annyi, hogy miért nem tud a Mazsihisz egyszerűen a programjaira, kulturális és hitéleti tevékenységére kérni inkább ezzel is valami szép progresszívet és előremutatót hirdetve.

Reklám...

Ez tényleg sírnivaló! Így ajánlja magát a Mazsihisz: kisgyerek plusz sorszám-tetkó.

"I think killing these damn rocket launchers, it would be great"

halljuk e videófelvételen 2:14 perckor az amerikai légierő Popov 36 fedőnevű pilótáját 2003 novemberében Irak fölött. Popov 36 becélzott, lőtt, talált, de aztán nem lett annyira jó.

Nem mondjuk, voltak bizalmatlan jelek, jelesül a narancssárga jelzés talán mégsem rakétakilövők indexe, hanem, mint normálisan, brit erők jelzései. Mit van mit tenni azonban, ha lőni kell, márpedig, ráadásul visszajelzés is jön a központból, "You are clear with friendlies."

A videó negyedik percében Popov 36 rövid "ha-ha" tőmondattal jelzi, kedvére van, ahogy menekülnek a támaszpontról apró pontoknak látszó emberkék.

Kevésbé van kedvére, amikor informálják: "abort your mission. looks we might have a blue on blue situation." A "blue on blue", másnéven "friendly fire" helyzet in concreto azt jelenti, szövetségeseket lőtt Popov 36 és hű társa, Popov 35. Ez már problémás, különösen amikor kiderül, egyiküket el is intézték. (Matty Hullnak hívták.)

4:51-kor keretet kap a történet, "Fuck, fuck, fuck.", halljuk ekkor Popov 35-öt amint a kifejlést kommentálja. "We are in jail, dude." - teszi hozzá.

Téved azonban, a vizsgálat, melyben brit barátaik is részt vesznek, tisztázza őket. Ugyanis: az akció "komplex környezetben" zajlott; azt hitték, ellenségre lőnek; és eme ellenségeket tudásuknak megfelelően igyekeztek kiirtani.

A brit hatóságok elébb igyekeznek letagadni a videó meglétét, majd az özvegy nyomására e videó mintegy 3 és fél évvel a megesés után az utcára kerül. Ehelyütt nem is az érdekel minket, vajh ki volt a vétkes, bár a brit média öt súlyosabb hibát vél felfedezni Popov 36 és hű társa közreműködésében. Minket néháény mondat érdekel, úgyismint: "Fuck. Fuck. Fuck." "We are in jail, dude." Mondanánk, mint száz szép rózsaszál, e mondatok önmagukért beszélnek. Ám ne feledjük, értelmezés előtti jelentés nem vagyon, másként szólva: önmagáért beszélés nem vagyon. Meghallgatjuk tehát Sean McCormack urat, az Usa külügyi szóvivőjét, aki készséggel értelmezi számunkra az eseményt. A hitelesség kedvéért szavait eredetiben idézzük, felírjuk ajtófélfánkra, csakúgy mint kardunk lapjába.

"My reaction is that these people immediately understood that it was a terrible, terible mistake, and they felt immediate remorse of what happened."

Az értelmezői aktivitás tárgyát emitt még egyszer idéznénk: "Fuck. Fuck. Fuck."

Kapitány! Kapitány!

Álljon fel egy asztal tetejére és kiabálja, hogy "Kapitány! Kapitány!"

Vagy nem is, hanem énekelje Koós Jánossal: "Kapitány, Kapitány, ahány dokk annyi lány? Kár a szó, értem én, mit kíván! Kapitány, Kapitány, van ilyen csacsi lány."

Vagy legyen Ön a Kapitány! Kapitány!

A minapában Bouba Diop megnézte a magyar labdarúgó válogatott Ciprus elleni meccsét. A meccs után bólintott, látott ő már magyar válogatottat, nincs ezen mit csodálkozni, így jártunk, szánalmas játékkal szánalmas ellenfél ellen.

És ami még ennél is szánandóbb, hogy van olyan ember még e lángoktól ölelt kis országban, aki bízik a magyar fociban. Például a foci24.com oldalon nincs fent hír a Ciprus elleni meccsről. Csak annyit kap a tisztelt olvasó, hogy Sándor György kezdő lesz Ciprus ellen, majd azt, hogy Várhidi Péter szövetségi kapitány kijelölte keretét a lettek ellen, majd azt, hogy Priskin góljaival a letteket legyaktuk. (Hiszem, ha látom, közvetítés nyema - bár ez érthető, hisz az első meccs után nem sokan nézték volna végig.)

A Nemzeti Sport még aranyosabb, ottan megmondatik, hogy mi volt a baj. Nem fogják kitalálni: a Gerának nincsen helye. A fenti ábra, melyet onnan csentem, igazi szakértői bravúr. A bal oldali képen uyebár a béna Várhidi, a jobb oldalin pediglen a világ rendje.

Persze a buktának a kapitány az oka, s ahogy az már lenni szokott elő is jönnek az önjelölt szakemberek, hogy megszakértsék a komoly szakmai hibákat. Na persze az még senkinek nem jutott eszébe, hogy a probléma nem ott van, hogy Gera a jobbszélen szaladgál-e vagy pedig középen trükközik, hanem ott, hogy egy ciprusi csatár három védő között úgy vitte át a labdát, hogy még ma is pislog, hogy vajon azt miért hagyták nála, hogy vajon miért is nem futott senki, hogy vajon miért nem lehet két passzt egymás után végrehajtani, hogy vajon a végrehajtott passz után miért nem sikerül magunkhoz venni a bogyót.

Hát én erre azt mondom, hogy nem és nem és nem. Nálunk a kapitány már nem tehet semmiről, még akkor sem, ha komoly önjelölt szakértői múlttal rendelkezik. (Sosem feledhetem, amikor komoly szakmai hiányosságokra mutatott rá Lippi edző munkájában...) Aki hozott anyagból dolgozik, hiába próbál kerozint önteni a Trabantba. Nem megy.

De most álljunk meg egy percre, nagy levegő, demagógia kikapcs, ugyanis a legszomorúbb most jön: Várhidi kapitány valóban elmebeteg.

Ma reggel Gyárfás Tamással csevegett a válogatottról, mundér, szakmai kérdések (kell az agresszív foci, sok mozgás, modern felfogás), nem a Gera a csapat, volt szósz rajta bőven. Egy Mateusz utáni korban ez már tökre mindegy, bár Mateusz Ciprustól nem kapott volna ki. De azt is mondja nekünk a kapitány, a mostani, hogy ő a jövőben bízik. Ezért tudniillik a tinicsapat, hogy négy év múlva, túl harminc-negyven válogatott meccsen, együtt van a kovász, és megyünk vébézni, ebézni, minden. Ez vagy ordítóan hülye, vagy nem követte a magyar labdarúgást az elmúlt egynehány évben. Emlékeznek például az olimpiai válogatottra? Csupa ifjú titán, négy-öt év és lesz egy erős válogatott. Nem lett és most sem lesz, ez nem jóslat, ez ígéret.

Kapitány, Kapitány, éjbe zárt tulipán vágyhat így éltető nap után. Kapitány, Kapitány van ilyen csacsi lány!

És mitől Babel?

A Babel egy tipikusan olyan film, aminek elég a trailerjét látni. Abban legalább a vége nincs benne, ami a filmben sincs, de legalább jó hosszan nincs. De persze a legfőbb problémát már a címben próbáltam jelezni. Van három szál, amik nagyon lazán kapcsolódnak össze. Marokkóban lelőnek egy amerikai turistát. 1. A gyerekeikre felvigyázó illegálisan munkvállaló mexikói néninek házasodik a fia, viszi a gyerekeket is lagziba, mert nem tudja kinek lepasszolni őket. 2. A használt fegyvert egy japán adta pár éve egy arabusnak, aki közben épp eladta egy másiknak. 3. Szóval a japán rész az nagyon nem érthető, hogy hogy jön be, de legalább lehet mutatni tök jó (tényleg jó) japsi életképeket, a fura tini popkultúrájukkal, süketnéma lányokkal, szomorú történettel.

Nyelvi nehézség az gyakorlatilag sosincs, mert mindig van, aki tud angolul: idegenvezető, dajka, dajka gyakorlatilag összes rokona. A japán részben meg csak japánok vannak. Szóval semmi sincs összezavarva.

Az első két szál még egész jól elmenne egy antiamerikás mesének. Gyerekek hülyeségét (a lövés) azonnal terrorcselekményként kezeli az amerikai diplomácia és sajtó, köcsögök az amerikai (meg francia) turistatársak, a mexikói részben persze van határproblem meg minden ilyesmi. Ami persze oké, nyilván tényleg ilyen (elvégre mexikáner az iró-rendező-producer kettős), csak kicsit tanmesés.
Meg ugye lehetne annyira píszí akkor már, hogy a stáblistán nem az uccsó japán nem igazán főszereplők után jönnek a marokkóiak.

És akkor most egy kis 18 fölötti nyelvész-feministáskodás. Van az az angol ige, hogy to fuck someone. Magyarra (meg nyilván minden más nyelvre) is le lehet fordítani simán. Az apró különbség, hogy míg angolul bármilyen kiosztásban szerepelhetnek a nemek az alany meg a tárgy helyén, addig magyarul a férfi fuck nőt a bevett. Magyarul először egy északír regény (Euréka utca) fordításában láttam lány-fiút felállásban (ez most nem szóvicc). Viszont itten csak magyar felirat volt, merthogy az egyik japán süketnéma lány mutatta, hogy akkor ő majd megbassza a másik apját. Persze nyilván a feliratkészítő az angol feliratból dolgozott, de most lehetett örülni, hogy a szinkronfordítók nem dolgoztatják meg a fantáziájukat.

Ivánka

Everybody comes to Hollywood. Eztet a Madonna mondta, és ő már akkoriban ott lakott, ahova mindenki megy. Magyar színészeknek is tanácsos nyelvleckét venniük, mert bizony a kiejtés, az a fránya kiejtés. A legendás magyar akcentus, ugye mind dagadunk, mintha büszkeségtől, hogy a marslakók, miközben forrtak a hideháborús indulatok, biza mind magyar fizikusok voltanak? A legendás magyar akcentus, amit Dobó Kata olyannyira eltüntetett, hogy már-már angol akcentusa van magyarul.

És akkor most szivárogtassunk ki, végül is erre való az Internet, mi meg gondoltuk, ideje bulvárosodni, hogy jöjjenek az olvasók csőstül. Nekünk erre is van időnk.

Naszóval Fenyő Iván Hollywoodba készül.

S ha ez kevés: Fenyő Iván le fogja győzni az angol nyelvet.

Történt ugyanis, hogy Bouba Diop a minapában bevetette magát a véreres pesti éjszakába, s ott Fenyő úr karjaiba futott. Fenyő úr ugyanis már nem tudott járni, s hogy el ne essék Boubát ölelgette. Fenyő úr ugyanis járja az éjszakát és nyelvleckéket vesz. Ha álmából felriad, angolul kezd beszélni, ha sörödbe váratlanul belekortyol angolul mormol mellé valamit, pincérnő melle felé nyújtja jobbját, s azon gondolkozik, hogy s miként feleljen angol dzsentlmen módjára a készülő pofonnak. Így esett meg, hogy Fenyő úr baráti körömet imigyen szólította meg: Helló, ájm Iván, nájsztumítjú. Nem tudom, mi az oka, a sör tette vagy csak beleszart a macska a palacsintába, egy kedves barátom, dzsentlmen módjára angolul viszonozta a köszönést, majd felkérte távozásra a nagy színművészt. Fenyő erre angol dzsentlmen módjára felelt jobbját söröm felé igazítva: Ájm á fákin eszhól.

Ha a történet itt érne véget, akkor meg is lenne a happy end, de sajnos a történet itt nem várt fordulatot vesz. Mi ugyan szokva vagyunk ahhoz, hogy egy nagy ember váratlanul egyszerű, hogy Einstein és Faludy nem hordott zoknit, a világbank elnökének meg lyukas, mi bizony csak csekély mértékben lepődünk meg, ha valami marha Bruce Willis-szé operáltatja magát, mi már szinte láttuk Ivánt, ahogy az igazi Bruce Willis oldalán leszámol a muszlimokkal, majd könnyek csillognak a szemében, amikor megköszöni az Oscar díjat a pesti éjszakának.

De történt, hogy a nagy magyar művész folytatta a mondatot: End júár fákin eszhól. A tökéletes angolsággal végigvitt mondat, a jól elhelyezett hangsúlyok, ahogyan a fákin végén finoman elharapta a nazálist, a dikció hajlékonysága, ez mind oly lenyűgöző volt, hogy azonnal kilátásba is helyeztük, hogy ha nem húz el a jó büdös francba, kénytelenek leszünk megverni.

A már említett pincérnő érkezett, tessék itt egy sör, Ivánka. Iván pedig nyúlt, s hogy a sörért-e vagy pedig a nő melléhez, azt már nem tudhatjuk, mert ekkor már biztosan Hollywoodban járt. They like the smell of it in Hollywood, how could it hurt you and it looks so good?

Tonyó

Lelkileg egymásra hangolódott bloggerek ülnek az ország különböző lakásaiban, különböző nagyszobákban, hasonló távirányítókkal a kezükben. Van, aki a Friderikuszon akad fenn, van, aki Tonyót nézi.

Természetesen a Rogán Tonyóról van szó, aki villantott valamit a magánéletéből a Szulák-showban.

A Szulák-show már önmagában is egy viszonylag érdekes jelenség. Egy dagadt tehén, na jó, legyen píszí: molett hölgy a műsorvezető. De nem ez a baj. Mégcsak nem is az, hogy ez a hölgy nagyon rossz riporter. Olyan műsorról beszélünk, ahol mindez semmit sem jelent, az ember észre sem veszi - ugyanis itt az összhatás igazán megrázó. Egy üres stúdióban beszélgetnek emberek, eddig viszonylag olcsó a műsor, s ehhez vettek még a kínai piacon egy nagyon harsányan kacagó nevető- és tapsgépet. Például Kóka miniszter vall a szerelemről, azt mondja, hogy szerelmes, erre a gép felröhög, azt mondja, hogy küldött a csajnak egy sms-t, a gép megint kuncog.

S hogy miért van szükség a gépre? Mert így olcsóbb, így egyszerűbb, no meg Szulák Andrea kizárólag humortalan emberek társaságában mutatkozik, ami még nem is volna egy kivételes dolog, szoktak humortalan emberek is csacsogni a tévében, de Szuláknál olyan humortalan emberek tűnnek fel, akik valamiért humorosnak gondolják magukat.

Most egymás között vagyunk, most megmondhatod - kacsintott tegnap is Szulák Rogán Antal belvárosi polgármesterre, aki azonnal elkezdte ontani a szebbnél szebb történeteket. Azt képzeljük el, hogy elhívta randira a csaját (!), hogy konfliktus volt otthon, hogy visszatette-e a borotvahabra a kupakot (!!), hogy a csaja, aki valóban dekoratív, a műsorban is be lett nekünk mutatva, és úgy beszél, mintha papírról olvasná, és olyan büszke, mintha ő lenne first lady, szóval ez a csaj meg Tonyó bácsinak hívja, így utalva tudniillik a korkülönbségre, ami ha nem is oly nagy, de tisztes (!!!).

De miért gondolja Tonyó, hogy neki erre szüksége van? Nyilván a politikus is ember, nagy a farka, bedobja a csajt a bulvárba. Ez eddig rendicsek, de Szulák meg is tisztít. Lett légyen valami bármily ciki, megalázó és szánalmas, ha Szuláknak és a nevetőgépnek elmondod, akkor az már nem szánalmas, ciki és megalázó. Persze ne csodálkozzék senki, ha ezek után csak per Tonyó becézik a háta mögött.

Esti tv-trip

Az ember itthon marad, mert minek menne el, múltkor is pukiztak a Sirályban, bicikli is lerohadt, meg különben is. És akkor azt mormolja maga elé, hogy megnézem mi van a tv-ben. Ennél azért rosszabb a dolog: azt mondja, hogy megnézem a friderikuszt. Úgy kell neki! Nekem.

Tulajdonképpen egy csodának lehettem ma részese: Sándor elérte, hogy Schiffer András szimpatikus legyen. Nem ismerem én őt, de sose volt egy szimpatikus jelenség. Ma viszont Sándor annyira hülye volt, annyira azt akarta, hogy miért nem mondhatja a csendes többség a köcsögöknek, hogy ti csak köcsögök vagytok, jogotok hoci, annyira nem hallgatta végig Schiffert, annyira béna volt, hogy annyira. És ugye Schiffernek még igaza is volt. Szörnyű. Az egészben az a vicces, hogy láttam Schiffert pénteken a HírTv-ben. Ő ott is korrekt volt, viszont láthatóan ideges, mert a HírTv-s csaj ügyesen mazsolázott. A TASZ-ról ugye lehetett tudni, hogy mi a véleménye, úgyhogy a riporter (ott) nem akarta hallani a teljes véleményét, megelégedett azzal a résszel, ahol egyetértettek. Hogy a kormány. Na Fridi ehhez is hülye volt máma. Nem mintha ez lenne a feladata, de ha már mindenkinek az arcába akarja mondani, hogy mi a helyes vélekedés, akkor próbáljon meg előre gondolkodni.
Aztán jött Möszjő Kamü, a francia politológ, aki már pénteken lebaszta Orbánt. A vele készített interjú három dolog okán volt kétségbeejtő:
1. Elmagyarázta a francúz, hogy nyugatieurópában van választás, aki veszít az kivárja a következőt. Mert ott a demokrácia már hagyomány. Ja bazmeg. Chirac meg szart nem rendelt el új választást, mert azt hitte, éppen jól megy a jobboldalnak, csak aztán rajtabaszarintott. (Kicsit sok így estefele a kötöszó.)
2. Aszonta Fridi, hogy francúz megírta, hogy az újdemokráciákban (értsd: K-Európ) nincsenek a parlamentben szélsőjobbék, mert inkább a hagyományhiányos középjobb az. Ekko elkezdtem a békazabáló melléknevet és egyéb hordalékait (szemét klemanszó) ízlelgetni, de aztán kiderült, hogy most megint csak Fridi volt hülye, és francúz azért tisztában van pölö a lengyel politikával. Csak hát Fridi megint nagyon szerette volna, hogy úgy legyen valami. Olyan hülye egyszerűen.
3. A beszélgetés felvételről ment. Ez rendben, de akkor mi a halálért kell egy szinkrontolmács ad hoc nyökögését hallgatni, miért nem lehetett felhasználni a közben eltelt időt egy rendes fordításra?

Oké, francúz letudva. Jött Dunakeszi rendőrkapitánya. Na, ő jó volt. Fridi persze hülye még mindig, de már nem is írom, hogy miért. Aztán Kolláth alkotmányjogász feltűnésénél elszakadt a cérna, és átmentem a Viasatra Szex és New Yorkozni, aztán az m2-re az Ötödik pecsét végére.
Aztán m1, és látom, hogy Baló Rogánt kérdezte, és akkor tudtam, hogy elszúrtam, mert az lehet, hogy érdekes volt, már ha Baló rendesen kérdezett (persze Cserhalmi egyetlen hiteles alakítása sokkal jobb, de csak a végét látni bénaság). Aztán láttam, hogy közben felvételről Rogán a Szulák-showban nyomul csajostul, és akkor kinyomtam a szemit.

Jóska, levelet hozott a Pósta...

...Jóska, azt írtad vegyek nikotintapaszt. S ha megvettem, tapasszam is be vele pörös számat, a jóízlésnek ne tegyek panaszt.

Történt ugyanis, hogy piciny lakótelepem piciny kockaházának piciny levélszekrényeibe a Magyar Posta ZRt. piciny kérdőíveket dobott. Többek között arra kíváncsiak, hogy milyen filmeket nézek, milyen cigit szívok, mit iszok, milyen kocsim van, hol vásárolok, hol eszem, tarok-e disznót, van-e kutyám, macskám vagy gyerekem, milyen iskolában végeztem, mennyit keresek. Plusz a személyes adatok. Az utóbbiakat már csak azért is megéri kitölteni, mert így nyerhetek egy kétszemélyes hétvégét, s ha elég gyors vagyok, akkor még kaphatok egy roppantul szép kappuccsinószettet is.

A Magyar Posta érzi a vesztét. Jön a liberalizáció, nyit a piac, de mielőtt nyitna, megpróbálja rávenni a hülye barmokat, hogy adjanak adatokat egy nagyszabású piackutatáshoz. Ha elég sokan válaszolnak, akkor Magyarország legnagyobb ilyen jellegű adatbázisa lesz meg a Postán, s innen aztán jöhetnek a célzott, személyre szabott reklámok. Ez a fickó dohányzik, akkor küldünk neki cigi- meg nikotintapasz-reklámot, ez a nő magányos, küldünk neki műkukit, ennek nem küldünk semmit, ez disznót tart, ez úgyse venne semmit, nagy parasztról van szó. A Posta meg - de csak akkor, ha elég hülye akadt, aki visszaküldte magánéletének rövid vázlatát -, beszedi a zsét a multiktól.

A Magyar Posta egyrészről érzi a vesztét, másrészről ráhajolt a korszellemre. A jövő útja a személyre szabott reklám. Jön például az IP-tévé, ahol a központ tudni fogja, hogy mikor mit néztem, s ha veszternt néztem, akkor Marlboro-reklámot küld a nagyszobámba, ha romantikus filmeket, akkor papírzsebkendő-reklámot, ha Bergzonokat nézek, akkor antidepresszánst kapok, ha Oszkár-díjkiosztót, akkor fogkrémet...

A Nagy Testvér figyel minket, hogy aztán rábeszéljen valamire, amit nem akartunk megvenni...

Botrány van

van Olaszban. Silvio két nőnek beszélt, a két megnyilatkozás szószerinti jelentését elfeledtem, retorikailag azt jelentette mindkettő, "meg akarlak dugni". Egyik nő se a felesége volt.

Aki viszont minderre dühös lett, nyílt levéllel zaklatott egy újságot, akik le is közölték a levelet, melyben a nej közli, bocásnatkérésre vár. Silvió legott, lehajtott fővel, bocsánatot is kér. De miért érdekes is ez, túl az olasz bulváron?

Azért, mert kb tavaly ilyenkor is Silvio potenciájáról olvashattun k. Akkor kijelentette, cölibátust gyakorol a néhány hónappal későbbi olasz választásokig. Értsd: nem az, hogy ő 70 és ennek "megfelelően"; de nem ám, mer ő testében 20 éves csődör, aki, Szamba Ottóval szólva, "a szálló verebet is megb@ssza". És akkor szavazzanak rá, ugye. (Nem tették.)

Elképzeljük Silviót (80), aki bemasíroz a rendőrségre, s feladja magát. Megerőszakolt egy nőt. (Szép, szőke, hosszúcombú.) Spin-doktorjai ekkor kettészakadnak. Az egyik iskola aszonyga, "Nemááááá..."; a másik ellenben úgy látja, igen, Silvio megragadta az utolsó lehetőséget. Végig kell vinni az ügyet, minél szaftosabban, a nő ellenkezett, ezt Silvio is tudta, dehát vitte a vére, a csődöré, mit a vére: büszke rá. Ésatöbbi. Silviónak börtönbe kell kerülnie. Így választják újra, akárki meglássa.

Puki

És most még csak nem is Nenad Puljezevicsről, meg a kézi-vb-ről lesz szó, hanem az az alcím, hogy

A szubkultúra szórakoztatja magát

A Marom ugyanis Tu BiSvátot rendezett a Sirályban, aminek keretében volt beszélgetés. Ez persze a kedélyes unalomba fulladt volna, ha P. András, pszichopata nem gondolja másképp. De ő másképp gondolta, és (az orrom előtt másfél méterrel) lehajolt, matatott, puki, majd elsétált. Másoknak meg kaparni kezdett a torka. Ablkanyitás, szellőztetés, köhögés.

P. Andrásnak problémája van mindennel és mindenkivel, pl. a beszélgetésen résztvevő neolipót Vegaman és csapata az Indymedia url-je kapcsán van konfliban vele. viszont sokan ismerik őt. A judapestes Shadai még telefonált is vele az eset után, hogy ezt akkor hogy gondolta, de aztán nem tudtuk meg.

Mindenesetre lehetett miről beszélni kicsit.

A demokrácia ünnepe...

... a választás. Legalábbis ezt az ökörséget szokták azok politológusok szajkózni az urnazárást követő félórában, amíg meg nem jönnek az első részeredmények, akik a közszolgálati telvízióban növelik dühünket ezen alkalmakkor. Nekem meg tegnapelőtt levelem jött (igazi, offline). Ez áll benne:

Tisztelt Hittestvérünk!

Felhívjuk szíves figyelmét, hogy körzetünkben az időszakos négyévenkénti vezetőség-választást

2007. február 18. (vasárnap)
8.30-12.30 óráig

tartjuk.

Fenti időpontban szeretettel elvárjuk, hogy szavazatával jéruljon hozzá körzetünk további sikeres munkájához.

A szavazáson választjuk meg a körzet vezetőségét, valamint a BZSH-ba küldendő küldötteket, valamint a Központi Választási bizottság egy delegáltját.

Hittestvéri üdvözlettel

Azért éreztem, hogy ha ma reggel letántorgok (1/4 8 órás kezdési időpont), akkor nem fog a jelöltek kifüggesztett képe fogadni, nem fogok kortesbeszédeket hallgatni a kávézás közben, sőt nem fogok az egészről semmit se megtudni (hacsak direkt rá nem kérdezek, de azt nyilván nem - mi vagyok én, demokrata?). egy picit tévedtem, mert ketten sutykóztak egy aprót, hogy valami bizottság és hogy már mindenki alelnök ott, de nem volt világos, hogy a hevesebb indulatú ő maga akar valami lenni, vagy a másikat akarja, hogy valami legyen. (Ez ugye a sutykózás lényege. Hogy én nem hallom jól, pedig mulattatna.)