Nevetés

Észrevették, hogy az utóbbi években az emberiség optimistább lett? A nyugat megnyerte a hidegháborút, szárnyalt gazdaság és olajár, Amerika lett a csendőr, mindenki a NATO-ba, néhányan az Únióba, prosperálunk.

Mondok egy példát, hogy én is értsem, Önök is értsék.

Először apu megvette a videókamerát, nekiállt venni vele gyereket, kutyát, tájat, anyut (aközben és máskor is), felvette, amit látott, VHS-en sorakoznak szülinapok, karácsonyok, esküvők és temetések. Aztán apu rájött, hogy milyen vicces, amikor anyu totálfrankót perecel a bicajjal, amikor a kisgyerek arccal előre megfejeli a tortát, amikor a kutya tévedésből vagy direkt a macskát, sőt, ha lehet, akkor mindezt jégen, és a végén szakadjon be az egész. Aztán meg arra jött rá, hogy nem szép dolog, hogy csak a család nevet, ezért beküldte a kazit, a tévé pedig tucat apu tucat videóját játszotta, röhögött a gép, röhögött a néző.

De ez még csak először volt, mert jön a másodszor. Mint említettem volt, a világ kereke előre gurul. Hiszen már annyit röhögtünk, hogy senki sem nézi a Viaszaton órahosszat vetített vicceket, viszont ha már máson nem röhögünk, rájöttünk arra, hogy a röhögés maga is bír értékkel, sőt a céltalan nevetésnél nincsen gyönyörűségesebb, ezért szebbnél szebben nevető babucik tömegei árasztották el az internet videómegosztóit.

Isten nevet így az égben.

Legalábbis én mindig így képzeltem.