Zsírautó és valószínűségszámítás

Zsír ez a verda – mondta egy barátom tavaly, amikor meglátta az új kocsimat. Persze a kocsi csak nekem új, legalább nekem, már négy éves volt, amikor vettem, s azóta az ötöt is betöltötte. Zsír.

Bejött a jóslat, az autóm tényleg zsír. A minap lemegyek a kocsihoz, sietnék, még a boltba is be akartam ugrani vele, s már persze benne voltam a késésben teljesen. Az autón meg ott van a zsír. Rajta a szélvédőn, hűvös az idő, szépen ráfagyott, van belőle bőven, elöl is hátul is. Döbbenet. Valakinek van ideje, otthon kislábaskában melegíti a zsírt, ahol ez történik, ott egész fazékkal esznek, van zsír dögivel, dől a zsír, szóval felmelegíti, hogy jól folyjon, gondolkozik, mit lehet kezdeni ennyi meleg zsírral, nosza, lemegyek, rálocsolom egy kocsi szélvédőjére, elöl is, hátul is, szopjon, akinek szopnia kell.

Gondolhatják, állok a kocsi mellett, jár a motor, olvasztom az ablakról a zsírt, csúszik a zsiradék fentről lefelé, én persze meg is őszültem időközben, állok egy szánalmas ronggyal, és megpróbálok legalább egy kis darabot kitörölni, ahol kiláthatok a szélvédőn. Reménytelen.

Jön egy néni, nincs nála kislábaska, van nála cekker, jön a boltból, s megszólít. Szépen megkér, hogy ne parkoljak oda, ahol éppen olvad a zsírautó, mert az ő fia már 1978 óta nap mint nap parkírozik a mondott helyen, az pedig nagy idő, lakótelepi őslakossal jobb nem kekeckedni. Mi? Lehet, hogy ez a bűbájos öreg néni öntötte le zsírral a kocsimat? Lehet, hogy a parkolóhelyért ölni tudna? Nézem a cekkert, van-e benne zsír, a múlt éjjel elfogyott talán odahaza, cekkerből ki, kisláboskába be, kocsira rá…

Közben a néni mondja a magáét, hogy hetvennyolc óta, azóta nap, mint nap, a fia ezt a helyet szereti, és hát későn ér haza a munkából és az új lakók mindig odaparkolnak a helyére, és akkor szegény kénytelen máshová parkolni, amiből pedig csak a baj származik folyton… Na persze. Szegény fiú, aki még mindig az anyjával lakik a telepen, őneki jár a parkoló, s aki nem hiszi, annak zsírt a pofájába…

Közben a néni mondja a magáét, hogy abból csak a baj van, ha nem a saját helyire áll az ember, mert például a múltkor is mi volt, a fia nem ide állt, mert egy hozzám hasonló elfoglalta a helyét, pedig közismert, hogy sokáig dolgozik… S amikor holtfáradtan hazajön, akkor a kínos helykeresés a parkolóban. Mondhatni megalázó. Persze. De mért olvad az a rohadt zsír ilyen lassan?

Közben a néni mondja a magáét, hogy a múltkor is baj történt, mert nem a helyire állt, s akkor valaki nekiment a kocsijának, az is itt a házban lakik, az is új persze, aki hetvennyolc óta, az ugyebár nem megy neki csak úgy, de ami még rosszabb, hogy nem akarta elismerni az illető, hogy ő ment neki, pedig a vak is látja, ottan az a kocsija, össze van törve, nekiment, mert a kisfiam nem oda állt, ahova kell, mert az új lakók mindig… És nekem mi közöm mindehhez? Ahogy olvad a zsír, valóban érzem, hogy nem akárki tette tönkre a kocsimat, ez nem egy nyugdíjas néni volt, aki együtt lakik a fiával, ebben a zsírban kérem szépen hús sült, ez a zsír szaglik…

Közben a néni mondja a magáét, hogy az az új lakó, aki nekiment a fiának, illetve a kocsinak, az nem ismerte el, csúnya dolog, most mondjam meg, persze nem mondom meg, mert már mondja tovább, hogy ki kellett hívni a rendőrt, és a rendőr is mondta, hogy két kocsi összepasszol, ezek bizony ütköztek… Majdnem megkérdezem, hogy nem nehéz-e a cekker, nem kell-e már menni szépen hazafelé, szép dolog a beszélgetés, de én mindjárt felrobbanok, már tíz perce meg kellett volna érkeznem és még a boltba se mentem be…

Közben a néni mondja a magáét, hogy de nemcsak ez volt, hanem a múltkor is nem ide parkolt a fia, aki hetvennyolc óta, hanem oda oldalt, és akkor meg képzeljem el, valaki vastagon leöntötte zsírral a kocsiját, hát ki tehetett ilyet, micsoda huliganizmus... ÁLLJON MEG A NÁSZMENET! Úgy höhögök közbe, hogy néniben is megáll az ütő, emlékeimből a parkoló képei villannak fel, látom a parkolót esőben, látom nyáron, látom hóban, s látom az autót, amelyik hetvennyolc óta ott parkol, és tényleg elöl egy piros… mögötte pedig, éppen ott, ahol most én zsírt olvasztok…

Csókolom, a maga fiának a kocsija – mutatok az enyémre – nem éppen egy ugyanilyen kocsi, mint az enyém? De igen – mondja a néni, és már el is battyogott a cekkerrel, mert arról nem volt szó, hogy én is beszélek, ő csak meg akart kérni, mert a fia már hetvennyolc óta parkol itt, én meg ugye új lakó…

Csúszik le a másnak szánt zsír a kocsim szélvédőjén, én meg azon gondolkozom, hogy hetvennyolc óta vajon hányszor fordult elő, hogy egy köcsög, akit feljelentett egy másik, zsírt akar önteni a másik kocsijára, de elvéti, mert éppen egy ugyanolyan kocsi áll azon a helyen, ahol hetvennyolc óta szokik parkírozni a másik, és a finom jelzés ugye célt téveszt, mert én (még) nem jelentettem fel, nekem nem kell tudnom, hogy hol a helyem, hányszor fordult elő, hogy éppen a céláldozat anyukája jön arra, s éppen ki is derül, hogy miként került tévedésből zsír az autómra. Zsír az autóm, s most már tudom, hogy amint lehet, elköltözöm… Ennek viszonylag nagy a valószínűsége.