A leghíresebb magyar

Mert mi persze büszkék vagyunk Öcsi bácsira, ez az úr meg persze már nagyon francia, de azért mindenki tudja, amit tud. Esetleg el is énekli.
Ez az ember ma hivatalosan is a francia jobbközép elnökjelöltje lett, amiről a magyar portálok egyelőre úgy számoltak be, hogy ki-ki izlése szerint lerövidítette az MTI hírét. a franciák meg nyilván pártállásuk szerint: Le Monde, Figaro.
Ami érdekesebb, hogy a BBC-n ez volt a nap európai sztorija (na ja, arrafele tudják, mi a fontos): tegnap már egy (meglepően kedves) portré/előzetes futott náluk, és persze ma is képben voltak.

Akkor nézzük, mi is lesz április 18-án. Ne is: inkább, hogy hogyan volt ez eddig, mi volt múltkor (az előző részek tartalmából). Franciaországban az elnökválasztás kétfordulós, ami remek lehetőséget adott a helyi értelmiségnek, meg bárki másnak, hogy az elsőben kiélje szabadságvágyát. Egy éppen akkor Magyarországon tartozkodó ismerős szerint, az első fordulóban mindenki arra szavaz, akit szeretne, hogy elnök legyen, vagy akinek a szellemisége/támogatói köre/etc. a legszimpatikusabb. Aztán a második fordulóban mindenki választ a nagy jobboldali és a nagy baloldali jelölt között. A köldöknézésbe fulladt szabadságvágynak öt éve az lett a vége, hogy Le Pen lenyomta az elaprózodott szavazatok miatt harmadik helyre szorult szoci aspiránst, így a második fordulóra a baloldal jelölt nélkül maradt, a párizsi (balos) értelmiség meg mehetett kesztyűvel, meg orrbefogva (egy csomóan tényleg ezt csinálták, emlékszem a híradókra, de erre most nem kerestem rá) szavazni Chiracra, hogy megmutassák, Franciaországban azért rendben vannak a dolgok, csak 20% szélsőjobbos van. Megnyugodtunk.

Most ez nem várható, a kis jelöltek bénán állnak, nyilván Royal-Sarko párharc lesz a második fordulóban. Amit szerintem simán nyer Nagybócsa nemese, dagadhat a magyar kebel.

Ja, és ilyen az, amikor egy politikus nem blogol, hanem kampányol.