Miért jut mindig eszünkbe a magyar foci?

A vasárnapi Arzenál-Bolton meccs szünete előtt Tyieri Ónri majdnem sarkazott egy csodaszép gólt. A védő kivágta a gólvonalról, Ónri pedig elkezdte tüzelni a közönséget, hogy a szünet előtti utolsó szögletet, ha lehet, még szurkolják be a kapuba.

Na erre jegyezte meg Faragó Richárd, hogy úgy látszik, Ónri még nem járt magyar bajnokin, ha nem elegendő annyi szurkolás neki, amennyi eredetileg is volt vala.

Van benne valami. Ugyanakkor hogyan juthat valakinek eszébe egy angol bajnokit közvetítve a magyar foci? Nem értem, s - félrértés félre! - nem is bírálatként mondom, Faragó jó riporter, s bizony néha nekem is eszembe jut, hogy vajon merre haldoklik kis hazám kis pénzű kis focija.

A youtube-on például fentvan az őszi Újpest-MTK rangadó összefoglalója. A hajtás kifogástalan, a gólok meglepően szépek, Hrepka Ádám gólja káprázatos (Ónri lőtt egyszer egy ugyanilyet), a kommentátor szíve lila. De ami a legérdekesebb, hogy a magyar foci nemcsak nekünk juthat eszünkbe, nemcsak mi ringathatjuk magunkat szebbnél szebb álmokba ágyban és párnák közt, hanem kérdezik ottan a videó alatt mások is, hogy ugyan hol vannak a nézők, miért is üresek a lelátók.

Most hogyan mondjuk el nekik, hogy ilyen meccsből egy évben egy van? Hogy azon is biztosan az MTK tinisztárjai játszanak, akik úgy fognak eltűnni a süllyesztőben, mint gerakirálylisztes? Hogyan mondjuk el, hogy Németh Krisztián miért nem került a Mencseszterbe?

Hüpp-hüpp. Jobb lenne nem is gondolni rá.