Top goals - avagy az emlékezésről

Kedves barátommal kettesben elvonultunk egyszer, hogy megbeszéljük az élet nehéz kérdéseit, inspirált egy üveg viszki is minket, s az est megkoronázásaként feltettük a Premierlíg 100 legnagyobb gólja című DVD-t, mely nem potom összegért lett beszerezve nyugatról.

A DVD megtekintése után a következő tanulságokat vontuk le:
1. ehhez nem ittunk eleget
2. nem emlékszünk egy gólra sem a 100-ból
3. nagy gólokra persze emlékszünk, azok viszont nem voltak fent a lemezen
4. át lettünk verve

Láttunk egy csomó szépen beívelt szögletet, láttunk húsz, huszonöt, neadjisten harminc méteres átlövéseket, volt közte Kántóna, Bekem meg Dzsinóla (ő sokat lőtt hátulról), volt gólja a manapság pókerjátékoként is ismert Tediseringemnek, s mégsem emlékszünk semmire.
Teljesen átlagos gólok voltak ezek egytől egyig, s mi bizony drága pénzen olcsó gólokat vettünk, mint amikor kilencvenkettőben azt hittük, hogy ABBA-cédét veszünk a Máriahilferen, közben meg valaki csak úgy tett, mintha ABBA-számokat énekelne.

De ha teszem azt valaki valóban összegyűjtené minden idők 100 legnagyobb gólját (nem is csak a premierlígből, hanem a BLASZ II-ből is), abban az esetben valószínűleg a gólok valóban nagyok volnának (legalább), viszont az is valószínű, hogy egyet sem ismernék fel. Mert nézzük meg például ezt itt (vigyázat nem rövid! 50 gól ismétlésekkel). Csupa ismerős találat, a többségük olyan futballünnepeken esett meg, melyet az egész világ követett, s az ember némileg csodálkozva állapítja meg, hogy ahhoz képest, hogy mennyire sok döntő mérkőzés torkollik dögunalomba, mennyi szép találat esett fontos pillanatokban. És ezekre emlékszünk.

Ezekre, mert van róluk videó.
Ezekre, mert akkor születtek, amikor már volt televíziózás.
Ezekre, mert a fekete-fehér film már gagyi.
Ezekre, mert a többit elfelejtettük.

És ki emlékszik Orth Gyuri találatára az Újpest ellen, ki emlékszik Détári Döme pompás kiflijére a lengyelek ellen (pedig majdnem a magyar futball is feltámadt tőle), ki emlékszik Talapa Dzsoni pompás góljára (a 99-es MTK-Győr negyedik nudlija volt)? Megmondom, ki: senki. Legalábbis szinte. És egyáltalán látta valaki azt a csodás gólt, amit a múlt héten pottyantottam? Legalábbis szinte.

Mi kell hát ahhoz, hogy bekerülhessünk a top 50-be vagy 100-ba? (Most már az igaziakról beszélek, nem arról, amit a brüsszeli DVD-piacon sóztak jobb sorsra érdemes barátomra.) Először is nem árt, ha a gól valóban szép. (Csak Berkámp csodás megkerülős cselét feledném!)
Aztán nem árt, ha Ön egy híres játékos. (Mert például Ovennek az argentinok elleni találata tényleg szép volt, de azért láttunk már ilyet.)
Előny, ha Ön szép. (Mert Bekem félpályás gólja előtt is, és után is születtek hasonlóan szép félpályás gólok, de azokat nem a Bekem rúgta.)
Előny, ha Ön angol, vagy legalább Angliában játszik.
Nem árt, ha az Ön gólja a neten agyonnézett kisvideók között már előkészítve az összeállító rendelkezésére áll.
Nem árt, ha a kisvideó minősége jó. (Mert Ronald Kúman például semmilyen válogatásba nem kerül be a minőség miatt.)
Nem árt, ha egy döntőn rúgja a gólt (Zidán mesés kapáslövése) vagy legalábbis egy bajnokságot dönt el vele az utolsó percben (Riváldó ollója).
Nem árt, ha a gólöröme is emlékezetes (Kántóna).

Most nem árulom el, hogy melyik lett a legszebb gól azon a videón, amit ajánlottam fentebb (namégegyszer), de annyit elmondhatok, hogy Maradónának az angolok ellen lőtt 86-os találata rajta van.

Mezeket fel!