Hektikus mozilátogató létemre érdekel az esztétika. Persze időm az nincs, mert ez komoly dolog, s mélyen tisztelt olvasóink elsősorban PB kartársamra számíthatnak, aki rendszerint jár moziba. Másodsorban persze vannak témák, melyek engem is megmozgatnak, s ha még az Oscar-díjat osztókat is megmozgatja ez a téma, na akkor carpe diem! már ott is vagyok a moziban.
A mások életéről elsősorban és már réges-régen PB írt egy glosszát, s nem is írnék másodsorban, ha teljesen egyeznék az álláspontunk. Mert ottan a moziban, a második sorban e filmet nézvén nekem elsősorban művészetfilozófiai kérdések jártak a fejemben. Tudniillik és nagyon leegyszerűsítve, hogy a lupus a fabulában van, és csak ott ette meg a nagymamát, a vásznon látott történet sem történt meg, s ha megtörtént is, akkor a rendező, a forgatókönyvíró, a színészek stb. értelmezték, és nekem nézőként nem kell elvárnom, hogy minden klappoljon. No de elég a közhelyekből, nézzük konkrétan a dolgot.
A mások életében például nem zavar egy csomó minden. Nem zavar, hogy hősünk, a kelet-német értelmiségi úgy néz ki, mint egy echte New Yorker, nem zavar, hogy a történet jól bejáratott klisékből építkezik stb. Nem hamisítás ez, hanem tartalmazza azt a szükségszerű átrajzolást, ami minden filmben bennevan. Vegyék csak Marty McFly-t, aki nem Clint Eastwood ruháiban, hanem a korábbi klisék szerint jelent meg Clint Eastwood vadnyugatán. Tegyük még hozzá, hogy annál kevésbé zavar engem az ilyesmi, minél inkább mélyre hajolok csodálatomban, hogy milyen csodálatosan csinálták meg ezt a filmet, hogy a színészek játéka egyszerűen brilliáns (bizony, ebben az európai film még mindig nagyon jó), hogy a film képi világa is milyen szépen harmonizál a film ritmusával, hogy a zene és kép milyen tökéletesen van egymás mellé dolgozva. Kalap le, hajlás bokáig.
És én mégis ideges vagyok. Zavar valami. Ugyan mi zavarja meg a művészetfilozófiát? Mi köpött bele az esztétikai autonómia levesébe?
Megmondom én: a valóság. Nem kell túl sokat tudni a kelet-európai közelmúltról ahhoz, hogy a kelet-európai múlt büszke birtokosaiként ezt a filmet szimpla történelemhamisításnak tartsuk. Egészen zavarba ejtően írja át ez a történet mindazt, amit mi a szocialista országok titkosszolgálatainak működéséről tudunk vagy tudni vélünk. Vajon komolyan vehetjük, hogy egy megfigyelés alá vont személyt csak úgy figyelnek meg, hogy a lakás fölötti padláson ül egy darab ügynök, aki azt hallgatja, hogyan kefélnek alatta? Elhiszem, hogy létezhetett ilyen módszer is, de vajon elhisszük azt, hogy egy vezető kelet-német értelmiséginek csak akkor nyitottak saját aktát, amikor a miniszter úr le akarta nyúlni az illető nőjét? Vajon elhisszük, hogy a vezető kelet-német értelmiségi, az ünnepelt drámaíró úgy találkozott az illegális ellenzéki nézetekkel, hogy egy szép reggelen a tükörbe nézve észrevette őket? Vajon elhisszük, hogy az ügynökök munkáját nem ellenőrizte senki? Vajon elhisszük, hogy az ellenzéki értelmiségiek között nem voltak besúgók? Vajon tényleg azt hisszük, hogy a helyzet bonyolultságát jól leírhatjuk oly módon, hogy vannak a jók és a rosszak, a jókon belül a tökösek és a töketlenek, a rosszakon belül pedig a tényleg rosszak és véletlenül odakeveredett széplelkű hivatalnokok? Vajon elhisszük, hogy egy meg nem nevezett (sic!) kelet-német értelmiségi címlapsztorija a Der Spiegelben valódi botrányt okozhatott?
Lapozgatom Kahler Frigyes III/III-as történeti olvasókönyvét, s mást látok. Egymásról mit sem sejtő beszervezett ügynökök tömegét látom, ügynök figyelt ártatlant és ügynököt, egy jól szervezett gépezet, ahol gyakorlatilag nem fordulhatnak elő olyan jellegű hibák, melyek A mások életében láthatóak, mindenki szem a láncban, s ezt mindenki tudja is. Minden - ma így mondanánk - közszereplőt megfigyelnek, s ezt mindenki tudja is, s ha nem tudja, akkor a tudomására hozzák. Kelet-Európa nem fekete és fehér, mint a filmben, hanem szürke.
Az zavart, hogy a film azt állítja magáról, hogy a Stasi működéséről megtudunk valamit, miközben a Stasi működéséről nem tudunk meg semmi, s amit megtudunk, az nem igaz. Az zavart, hogy őszinteség volt ígérve, miközben a probléma lényegét még csak nem is karcolta a film. Az zavart, hogy a híres német múlttal való szembenézés, melyre minden német piszkosul büszke, az utóbbi időben mintha el-elmaradozna. Az zavart, hogy ilyen profi filmesek tették ezt velem. De elsősorban az zavar, hogy Lenin nem hallgatta meg filmben fel-felcsendülő szonátát.
4 megjegyzés:
hat azt alairom, hogy a stasi bemutatasahoz jobban illene mondjuk egy 12 reszes tv-sorozat (nem doku!),
ahol a szereplok elik szurkecske eletuket, csetlenek-botlanak kozben lehallgatnak vagy lehallgatjak oket, tobbnyire feleslegesen neha nem. de ez egy film, itt ilyet nem lehet, ugyhogy kellett egy tortenet, ami olyan amilyen.
amennyrie emlekszem, nem is azt magasztaltam nagyon, hanem a mellektorteneseket: hogy a bepoloskazast kifigyelo szomszedrol azonnal tudjak, mivel lehet megfenyegetni, s hogy o azonnal lesunyja szep fejet. hogy pl. az iro-foszereplot a stasi-foszereplo meg minden nelkul figyeltetne meg (nem azert, mert a miniszter el szeretne venni a csajat), es mint latjuk, akkor meg tok artatlan is szegeny.
a kurvas jelenetbol lehet azt is tanulni, hogy szegeny stasista hogy kivan, hogy o epp egy szerelmespart segitett egymashoz visszatalalni, es akkor neki csak ez a csunya neni van, micsda egy lelki onnyomorda, de inkabb figyelhetunk a jelenet elejere, amikor stasisunk meglepodik, hogy mar az ajtaja elott all a no es nem a kapucsengonel, tehat felfoember letere sem tudja, hogy a hazaban laknak mas stasi-fiuk is.
ja, es az ellenzeki ertelmisegiek kozt a filmben is akad besugo, ugye a szepneni azonnal atall.
szoval, ha amegfelelo dolgokat nezzuk, akkor szerintem ott van a filmben az IS, amit hianyolsz.
ha tudsz nemetul (velem szemben), akkor nagyon erdekelne, hogy mit ir rola most a nemet sajto, nem is feltetlen a filmrol, hanem amugy a temarol
Természetesen igazad van. Hiszen tényleg másról írtál, s tényleg vannak a filmben kisebb katarktikus pillanatok. Ez nagyon oda van téve, de szerintem mégis hamisítvány. Mert amiket mondasz, azok mind a film összerakott voltát bizonyítják.
Ami köztünk a difi, az talán az, hogy ezt meg lehet-e rendezni egy történetben. Nekem a válaszom: igen. S csak egy nevet mondok, aki kívül-belül a téma szakértője, s nem mellesleg van a vitrinben egy Oscar-szobrocska, s megintcsak nem mellesleg szavazóbizottági tagja a jelenlegi szobroknak: Szabó István. És persze Mephisto meg Szembesítés, hogy a klasszikusokat mondjam, de a személyes kedvencem a Bizalom. Utóbbi volna a mindent elsöprő bizonyítékom, hogy meg lehet csinálni.
S még egy kérdés, de szigorúan költői: Vajon az általam idézett történelmi olvasókönyvből miért elég tíz oldalt elolvasni, hogy az ember hátán folyjon a jéghideg veríték?
---
Jaj, vannak még részletek, ahol meg csak szimplán másképp láttunk, de ezek talán apróságok:
- a stasis főszereplőnknek talán valóban igazi ügynökvér csörgedezik ereiben, amikor azt mondja, hogy meg kéne figyelni az írót, de egyszerűen akkor is nonszensz, hogy addig nem figyelték. Egy írót? Egy Stasi?
- a színésznő nem tagja az értelmiségi gruppennek. A többiek folyton jelzik, hogy nem vennék be, s ő sem erőlteti a dolgot. Ő a gyenge nő, a habkönnyű színésznőcskének a harmincas évek filmjeiből, kultúrtörténetileg pedig a 19. század elejéről örökölt kliséje.
Szörcsing fór dzsermen kritiksz.
Turkáltam egy kicsit odaát a németeknél, de nem sokat találtam. Tucatjával jöttek elő a tudósítások az Oscarról, a film saját honlapján felsorolt kritikákban pedig nem bíztam. Utóbbiak mindenesetre az őszinteséget és a "megdöbbentően pontos realizmust" emelték ki főleg, tehát éppen azt, ami szerintem nem igaz. Ez van.
akkor kenytelen leszek megvarni, amig apam hazajon es elolvassa a die zeitet
Megjegyzés küldése