Csőtörés

Piciny lakótelepem csendes délelőttjébe egy vérfagyasztó sikoly hasított. Csőtörés.

Bizony mondom néktek, egy lakótelepen sok nagy katasztrófa megeshetik, de a csőtörésnél nincs nagyobb. Akár tíz emeletnyi hosszan is képes a víz elhatolni bármely lakásba, mely a csőtörött alatt fekszik, feltéve, hogy a tizediken van a gond. Én az elsőn lakom, s vigasznak kevés volt ma reggel, hogy csak az ötödiktől folyik a bál.

Mert a víz, miképp bármely halk pukkantás a házban, csövek és hajszálrepedések mentén eljut, ahova csak eljuthat. Eljutott.

A gondok ott eredtek, hogy a csőtörött nem volt otthon. A gondok ott folytak tovább, hogy a közös képviselő nem jött elzárni a vizet. A gondok ott tetőztek, hogy kiderült, tíz lakóból egy sem tudja, hol is kellene elzárni a vizet. A víz folyik, a türelem apad, ergó a lakók feltörték az ajtót. Lassan hazaszivárgott a tulaj, beúszott a vízvezetékszerelő, jómagam pedig a szemeteslapáttal egy vödörbe mertem a vizet a folyosón.

Ám ha valaki azt hiszi, hogy az a tény, hogy hat lakó merte a vizet, a régi jó lakótelepi szolidaritás feltámadását jelentette volna, azt gyorsan lehűtötte a megérkező alsó szomszéd bőven patakzó szenvedelme. Mert ez teljesen logikus, felhívtak, hogy baj van, otthagyom a munkám, miközben jövök haza, majdnem elgázolok a egy nyulat a Soroksári úton, hazaérek, s látom, hogy a plafon valósággal zuhanyrózsává alakult, akkor nem az a dolgom, hogy a cuccaimat minél gyorsabban kimentsem, hanem nosza, menjünk, verjük meg a fölső szomszédot, vagy legalábbis mondjuk neki azt, hogy úgy feljelentelek bazdmeg, hogy na. És a zoknim már réges régen átázott, de még tovább hűlt a hangulat a csőtörő tulaj jóvoltából. Mert ez teljesen logikus, felhívtak, hogy baj van, otthagyom a munkám, miközben jövök haza, majdnem elgázolok a egy nyulat a Soroksári úton, hazaérek, s látom, hogy fel van törve a lakásom, hat szomszéd gyűjti a vizet, a nagyszombámban kishajókként úszkálnak a bútorok, s ennek tetejébe még az alsó szomszédnak is van mersze pampogni, akkor én sem a cuccaimat mentem, nem a serény szomszédoknak mondok köszönetet, nem hagyom rá arra vadparasztra a hülyeségeit, hanem nosza, rajta, itt az idő a bunyóra, a kanapé már úgyis elúszott, viszont az ideges szomszédon le lehet verni az indulatot, no meg ha megverem, akkor biztosan nem jelent fel.

Hogy miképp folytak tovább az események, nem tudom, mert az én lelkesedésem e ponton elszáradt egy kissé, elbúcsúztam a tömbtársaktól, lecsorogtam szerény hajlékomba, s jól bezártam az ajtót.