Elit, nem elit, nem kap mást

Publius Hungaricus ismét megszólalt a zindexen. Szeretjük őt, érdekli az ország sorsa, miként minket is. Persze ez mégiscsak egy blog, s egy blogger nem írhat ilyen mélyre hatoló elemzést, s pláne nem írhat ennyire hosszút.

Így minden elismerésünk mellett, csak egy apróságot tennénk szóvá. PH láthatólag csiszolta helyzetrajzának korábbi megállapításait, nyilván nem a mi kritikánk hatására, hanem kaphatott ő hideget-meleget eleget. A kép valóban sokkalta árnyaltabb lett, hangsúlyosabb lett a kulturális tőke felhalmozásának szerepe, PH immár maga sem hisz más országok példájának revelatív erejében, hanem inkább a külhonban szerzett tudás hazai applikálhatóságát tartja szem előtt stb. Mégis volna egy apróság. De az apróság előtt jöjjön egy kiegészítés. Aztán még egy kérdés is mielőtt.

Az első cikk bírálta a magyar elitet, mely országunkat vezérli, e cikk részletesen is kifejti, hogy miben is állnak eme elit gyenge pontjai. Miközben e gyenge jellemek rajzát teljesen elfogadjuk, mégiscsak akadnak kérdéseink. PH szerint az elit gyengesége három tulajdonságával körvonalazható: tudása gyenge (féltudás), hiányzik belőle a teljesítményelv és az egyéni felelősség. Mondom, ez így igaz. Bár véleményem szerint az teljesítményelv hiánya és az egyéni felelősség hiánya egy tőről fakad. Sőt a féltudás is ide tartozik. Ezek mind az egyénről szólnak, s persze az elit nyilván egyénekből áll, azért mégsem varrnék mindent az egyének nyakába. Sokkal inkább hiányolom a társas felelősséget, melyről PH keveset (semmit sem) ír. Azt, hogy nincsenek olyan struktúrák, intézmények, melyek ellenőriznék az elit viselkedését. A társas döntések külső kontroll nélkül, disznó-öböl, disznó-öböl, de rég volt, tudjuk, gyakran félrevisznek. Az elit érdeke volna, hogy ezeket az intézményeket kikapcsolta? Hosszú távon nem hiszem, hiszen az ellenőrző intézmények legitmitást is adnak, ha átmész a külső kontrollon, úgy teljesítesz, hogy mérhetően te legyél a jobb, akkor legitim leszel, s a mai magyar elitnek, legalábbis a politikainak mérhető hitelvesztése nagyrészt ezen múlott és múlik. Márpedig a hitelvesztés végső soron hatalomvesztéshez szokott (fog) vezetni.

Ígértem egy kérdést is. Arra volnék kíváncsi, hogy kit nevez PH elitnek. Egyszerű definíciót várok, leginkább az elit mélysége érdekel. Hogy az üzleti szférában mennyire megy a mélybe, hogy mennyire választja el e kérdésben a magán- és közszférát (többnyire mintha a közszférát érte volna a bírálat, de néha ott volt a magánszféra kritikája is), hogy ha már az elit rossz tulajdonságainak örökíthetőségéről esett szó, akkor e rossz tulajdonságokat örökítő intézmények mely mélységben részei az elitnek (középiskolaigazgatók? egyetemi tanársegédek? oktatási államtitkárok?) stb.

S akkor végre az aprósághoz értünk. PH első cikkében azt állította, hogy Magyarország elitvezérelt ország, és ez baj. Most azt mondja, hogy elitet kellene váltanunk, elmondja szépen, hogy milyen legyen az új elit, a részleteket hagyjuk, éppen az ellenkezője a mostaninak. Most ne firtassuk megint, hogy egyszer azt állítja, hogy nem lehet egyik pillanatról a másikra csodát várni, máshol meg hivatkozik ilyes csodákra (írek, finnek). Firtassuk inkább azt, hogy vajon miért is lenne jó nekünk elit helyett a nyakunkba egy másik elit. Evidens, az új elit új idők új dalaival érkezik, s ki is mondatik PH cikkében, valójában generációváltásról van szó.

Nos, Bouba Diop nem öreg, sőt, van még a lábában néhány jó év, mégis azt kell mondania, hogy ez elsősorban nem generációs kérdés. Láttunk mi már generációs váltást is, párton belül, párton kívül, politikában és nyilvános szférában, s a dolog kevésbé múlott az életkorokon, mint egyéb tényezőkön. Ítéletem PH cikkéről ugyanaz, mint első cikkéről (bár PH magamagának ellentmond itt-ott): sok-sok igaz és becses megállapítás és észrevétel, átgondolatlan következtetés.

(Képünk a Homárról, Homárnak egy székesfehérvári benzinkútról, Bouba Diopnak a Google képkeresőjéről, "Elkúrtuk" jeligére.)