A sztrájk nem állhat meg

A vonat nem vár, a sorompó áll, és a szerelem, ha beindul, nincs megállás. A vonat nem vár, elindult már, és a szerelemvonatból nincs kiszállás. (Itt hallhatod is.)

Mindig zavarba hoztak a Demjén-dalszövegek, mert ezek a szövegek mások. Hogy a dalszöveg klisékből épített képzavarok halmaza (imádom a Zanzibár együttest!), az kevésbé lepi meg az embert, mint amikor az értelmetlenség nincs metaforák mögé rejtve. Itt nem dalol a hold, nincsenek ilyen csodálatos versszakok, hogy: Most kicsit meghalok / Magányomban elsüllyedve / Megvadulva érted ordítok / Ilyenkor meghalok / Ha nem maradt más itt nekem / Hát hűlt helyeden magam táncolok. (Naná, hogy ez Zanzibár volt!)

Itt csak az a baj, hogy ha áll a sorompó és megy a vonat, akkor abból nagy baj lesz, még akkor is ha a szerelemvonat az, merthogy nincs megállás, nincs kiszállás, hanem rohadt nagy karambol van.

Van, ahol a szerelemvonat dübörög, van, ahol a sztrájk, van, ahol áll a sorompó, van, ahol a vonatok állnak. A német mozdonyvezetők ugyanis folytatják a nyár végén kezdett, s kábé egy hónapja teljes erőbedobással folytatott harcukat a béremelésért. A Német Vasút, melynek részvényei jelenleg még többségi állami tulajdonban vannak, a kért 30%-os béremelést visszautasította, az első sztrájknapok veszteségein okulva ugyan ajánlott kedvezményeket (garantált 10%-os extra béremelés, idén karácsonykor egy nagyobb egyszeri summa, cserébe egy kicsit több túlóra), de a szakszervezeti vezetők megmakacsolták magukat.

30%. Ez azért sok. Ezt mondja a többi szakszervezet, ezt mondják a szakszervezetek harcát hagyományosan támogató európai szocialisták. A mozdonyvezetők lejáratják a szakszervezeti mozgalmat. Ezt mondják. Szerte Európában kisebb vasutasszakszervezetek azért sztrájkolgatni kezdtek a német mintára, imígyen minálunk otthon is, de ezt a keménységet, és a német államnak okozott sokmilliós veszteséget nem tudják máshol produkálni. Itt ugyanis nem felszámolják a vasutat, hanem tovább építik, jelentős személy- és teherforgalmat bonyolítanak vele és több nagyvárosban (így Berlinben is) a városi tömegközlekedés jelentős részét is a vasút bonyolítja. Van tehát hatása egy sztrájknak, Berlint például egy vasutassztrájk totálisan képes megbénítani.

30%. Ez tényleg sok. És még kapnának is, s nem is keveset. Mi akkor a kitartás oka? Miért pont most? A GDL, a Mozdonyvezető Szakszervezet érzi egy szép világ végét. Most ugyanis még az államra tudnak nyomást gyakorolni, s ily módon politikai nyomást is képesek produkálni. Ez a szép világ nem fog sokáig tartani, ugyanis hamarosan beköszönt a kapitalizmus. Merkel kancellár a minap megerősítette, hogy az állam meg kíván szabadulni vasutasrészvényeitől. Nem lesz vasutasrészvény Merkel párnája alatt, akkor - bár továbbra is veszít az állam, ha sztrájk van - már nem az állammal fognak közvetlenül tárgyalni, nem politikai lesz a nyomás, és az eljövendő vadkapitalisták simán ki fogják őket rúgni. A GDL két dolgot akar tehát: 1. biztosítani a jövendőbeli fizetést, legalábbis pár évre előre; 2. megmutatni a leendő tulajdonosnak, hogy velük nem lehet majd packázni. Csak lehet, hogy két másik dolgot fognak elérni a fizetések emelése helyett: 1. tényleg lejáratják a szakszervezeti mozgalmat, felerősítik a szakszervezet-ellenes hangokat; 2. az új tulaj valószínűleg nemcsak lélekben fog készülni ellenük, hanem hozza a szarért-húgyért dolgozó import mozdonyvezetőket Kelet-Európából (e félelem brit kontextuáshoz adalék a mai Metazinról).

Olyan egy kicsit ez, mint a Demjén-dalszöveg. Teljesen értelmetlen.

(Illusztrációnk: Albert Burkart Sorompó című képe.)