vasárnap, június 03, 2007

Mint a Nyíl...


Az egy dolog, hogy kikapunk. Az egy másik, hogy borzalmasan játszunk. Az is ott van, hogy a kapitány védőt kénytelen cserélni az első félidőben, ami kimondottan égő dolog. No meg az is, hogy már nem is csodálkozunk.

Illetve dehogynem!

Ugyanis Nyilasi Nyíl Tibor azt mondja a szünetben, hogy három dolog van:
1. A hangulat Krétán nincsen is. A görög nézők smafuk.
2. A fű csúszik, s ez nagyon megzavarta a mieinket.
3. Az első negyed órában jobbak voltunk.

Nos, a hangulat valóban nem volt túl nagy, de már csak így megy ez, amikor egy csapat szinte tét nélkül ver meg egy amatőr csapatot. A fű ugyan csúszik, de nem ezért kaptuk a gólokat. De amire mindenkinek (ismétlem: mindenkinek) felhívnám a figyelmét: az első negyed órában nem voltunk jobbak. Gerának ugyan volt egy helyzete, de aki látta a félidei összefoglalót, az azt is látta, hogy a görögök az első perctől kezdve akkor kerültek a kapunk elé, amikor akartak. Ha Gera belövi, akkor is kikapunk, mert ro-sz-szab-bak vol-tunk.

A második félidőt sajnos nem volt módomban láthatni. Túlságosan jó volt a francia-ukrán derbi. Ott foci is volt.

Nincsenek megjegyzések: