Magyar művészfilmeket, ezeret!

Beültem a moziba, és éreztem, ezt elbasztam. Két órás nyomasztás, lassúság esetleg egy kis lila köd, ha nagy pechem van. És az okos, és fondorlatos élénybeszámolókban jártas olvasó már tudja, hogy nem így lett. Azt nem lehet állítani, hogy a Dolina egy könnyed, vágtázó vidámkodás lenne, de egy kifejezetten nézhető, nagyon érdekes (ezt a jelzőt jól megtaláltam) film.

Biztos lehetne írni sok mindenről, történetről, könyvről, átdolgozásról, de most csak röviden arról, hogy mi az, amitől azonnal ezerrel jobb a Dolina, mint a magyari művészfilmek többsége (azon túl, hogy Molnár Piroska a Taxidermia után megint zseniális). Úgy hívják őket, hogy Szűcs Edit, Breckl János illetve Árvai György, és ők tervezték a jelmezt illetve a látványt (resp.). Szóval eddig az volt a szokás, hogy ha nyomasztás, akkor megtámogatjuk egy jó nagy adag szürkeséggel és készen is vagyunk. Ehhez képest itten az van, hogy a helyszíneket meg a ruhákat egyszerűen jó (nagyon jó) nézegetni. Ez persze nem volna elég, de egyszerűen óriási a különbség ahhoz képest, hogy egy "normális" hazai művészmozit egyetlen kockáról is be lehet azonosítani és el is lehet felejteni.

Kiváncsi leszek, hányan nézik meg. Nagy illúzióim persze nincsenek, azon azért kicsit meglepődtem, hogy a Művészben a nézők fele (kb 15-20-an lehettünk) nyugdíjas volt.