vasárnap, június 22, 2008

És ami történt...


Leó blogger barátom a Múzeumok éjszakája alkalmából múzeumban éjszakázott. Leó barátom orosz drukker, s megkért, hogy foglaljam össze neki az orosz-hollandot. Leó barátom nyilván tudja, hogy Bouba Diop holland-drukker, így nem fogja meglepni, ha beszámolóm elfogult lesz a hollandok javára. Így írok neki, íme:

Kedves Leó, blogger barátom!

Nos, az oroszok simán nyertek, a hollandok a futós-passzos focijukból a futást elhagyták, s csak passzolni akartak, ezzel szemben az oroszok azt játszották, amit kellett. Meglepő módon a holland első vonal igencsak hátra volt húzva, s mivel nem futottak, lendületből soha nem érkeztek az orosz vonal mögé, ezzel szemben az oroszok eléggé nyíltan és előretoltan védekeztek, amit fenn is lehetett tartani az utolsó percig, hiszen nem kellett attól tartaniuk, hogy a hollandok futni fognak. Az edző, Fán Bászten cseréi pocsékul sikerültek: lehozta az eredménytelenül, ámde szinte egyedüliként lelkesen és sokat futva játszó Köjtöt, s behozta helyére Fán Pörszit, lehozta a jól védekező és sokat felfutó Buláhrúzt, s kicserélte Engelárt Áfelájra. Fán Pörszi nagyszerű focista, de tegnap gyakorlatilag emberhátrányba kerültek a hollandok a beállása után, csak rossz labdái voltak, a cselei nem jöttek be, s egy idő után egy métert sem futott, Enegelár lehívása után a holland védelem megzavarodott, viszont az ifjú Áfeláj gyakorlatilag semmit nem tett hozzá a játékhoz. Áfeláj és Fán Pörszi nagyszerűen játszottak a románok ellen, de a románok ellen akkor éppúgy nem volt nehéz nagyszerűen játszani, mint tegnap a hollandok ellen, s azért épp a holland cseresorból illett volna előhúzni a megfelelő játékosokat. Ilyen motiválatlan futballt ilyen jó csapattól legutóbb négy éve láttam, amikor a borzasztó görögök simán verték a franciákat.

Ám a katasztrófa a hosszabításban érkezett el. A holland védők fizikailag összeomlottak: gyakorlatilag bárki bármit csinált velük, lesreállítottak bedobásnál (bedobásnál nincs les), megették a cseleket, rosszul helyezkedtek.

Egy reményük lehetett volna: betenni a bogyeszt Fán Nisztelrojnak, s ő majd vág egy vagy több gólt, ehelyett az igen jól védő Akinfejevnek, negyvenről lődöztek, igaz, nem most derült ki, hogy Ákinfejev jó, mert a kapu közelébe nem lőttek.

Megjegyzésre érdemes még, hogy az oroszok igen jók voltak, bár azt is megjegyzem, hogy ennyi ekkora helyzetet kihagyni nem lehet minden meccsen. Tegnap lehetett...

És képzeld, Leó, mi van, ha nem vagyok pozitívan elfogult a hollandokkal, hogy akkor milyen cifrákat írnék a tegnapi játékukról.

В здоровом теле здоровый дух.

Твой Буба

1 megjegyzés:

Leo írta...

Bouba Blogger Barátom! Köszi ezt a kis összefoglalót! :))) Az utolsó mondatról csak remélem, hogy valami kedvesség (sajnos analfabéta orosz-drukker volnék...)!
Az összefoglalót orosz oldalról kiegészítette Bátyám, aki egészen a tegnap esti meccsig holland-drukker volt... Mostantól az egész Leo-család az oroszoknak drukkol! Lehet csatlakozni! :o)