hétfő, június 09, 2008

Botrány, ízléstelenség, Bonyek


A németek ma már inkább a győzelemről beszélnek, a lengyelek pedig a német válogatott mezében győztes lengyelekről. De hiba volna elmenni mindamellett, amit előtte produkált e két büszke európai nép.

Nos, a lengyel Super Express című napilap lehozott egy képet, amin a lengyelek holland edzője Bállák és Lőv fejét tartja a kezében. Viccnek elég gyenge, komolynak elég erős, a napilap a bulvárban nyomul, a német sajtót pedig - legalábbis amennyire ez az Interneten keresztül felmérhető - elöntötte az epe. Botrányról, ízléstelenségről beszélnek, egy német bulvárlap még azt is megpendítette, hogy a lengyeleket ki kellene zárni az Európa Bajnokságról. Mint gyöngytyúk a meleg takonyra. Szegény Bénhákker pedig mit is mondhatott volna: "Beteg emberek mindenhol vannak a földön."

Fantasztikus hírek keringenek azóta a neten. A sport1.de szerint Bénhákker dühöngött (pedig nem); több hírcsatorna lehozta Bállák egy újságírónak odavetett filozofikus szavait ("Nem örülök neki."); állítólag a Reischstag sportbizottságának elnöke az Európai Parlament elé akarja vinni az ügyet; a Bild egy egész cikket szentelt az egykori lengyel futball-legenda, Bonyek tiltakozásának, amely körülbelül e szavakból állt: "tiltakozom és felháborít", ugyanakkor a Bild felháborodott azon, hogy Bonyek azt is hozzátette, hogy "a lengyel játékosok tizenhatszor [nem többször, és nem kevesebbszer] ügyesebbek a németeknél"; a Tagesspiegel.de elemző cikkében pedig egyenesen a "fejek háborújáról" beszél, s arról csacsog, hogy a 40 milliós Lengyelországban egy 200 ezres példányszámú napilap bénakacsa cikke mily jól mutatja az erősödő lengyel nacionalizmust.

A németek szeretnék, ha szeretnék őket, s nem veszik tudomásul, hogy sokan nem szeretik őket. Viszont hülyék annyira, hogy ügyet fabrikálnak valamiből, ami nem az, s csak az idő rövidsége és a lengyel szövőnők közismert restsége volt az oka annak, hogy a tegnapi meccsen nem Bállák levágott fejét ábrázoló zászlókat lengetett a szél. S annyira is hülyék, hogy nem veszik észre, hogy egy jelentéktelen bulvárlap miatt lenacionalistázni egy egész nemzetet nem éppen szerencsés stratégia.

A magyar sajtó természetesen - mint mindig - most is hozza a formáját. A Nemzeti Sport (a szaksajtó, ahogy nevezni szokás mifelénk) arról ír, hogy a lengyelek nyilatkozatháborút indítottak (pedig nem), hogy az egyik lengyel lap (lap, és nem bulvárlap) a címlapon (a francokat) hozott képével "a labdarúgásra is kivetítette a történelmi múltat" (he? mi? hogy?).

A bulvár mindenhol bulvár, s ritka siker lehet a számára, ha ekkora szart tud kavarni a többi bulvár segítségével. A meccsnek vége, de a történetnek még nem. A Bild ma reggeli száma szerint a németté emancipált Podolszki fogja megtisztítatni a lengyeleket a mocsoktól: Podolski putzt die Polski.

Pedig Bonyek szerintem továbbra sem a németeknek, hanem inkább a lengyeleknek szurkol.

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

A Nemzeti Sport annyira pedánsan közölte le az ominózus képet, hogy még egy fekete csíkkal is eltakarták a nyak tájékán csöpögő vért.

Mire föl ez a prüdéria?