Noár Dézír

Lehet lelkesedni: nézhető magyar film a mozikban. És lehet szomorkodni is: be fogják mutatni Tarr Béla Londoni férfiját is, ami már a trailere alapján is felháborító.

Szóval én drukkolok a Kalandoroknak. Elég jó kampányt csináltak neki (én csak a plakátot láttam, de azt mindenütt, és nem is béna, talán a jelzőtáblákat leszámítva), sok kópiával, sok moziban megy, úgyhogy arra számítanék, hogy több nézője lesz, mint a Macskafogó II-nek (ami szar volt, de az első miatt több mint 200 ezren látták).

Maga a film egy világot megváltani nem akaró road movie, ami nagyon helyes, legyenek csak szép tájak, jó kis beszélgetések, meg jutalomjátékos színészek a filmben, és akkor már boldogok vagyunk (vagyok). Erdély szép, Pados Gyula mindig jobban fényképez, mint amilyen filmen éppen dolgozik, a forgatókönyv rendben van, Haumann Péter, Pogány Judit láthatóan élvezte a forgatást. És nem utolsó sorban itt van nekünk a legmarkánsabb magyar férfiarc is.

A végére még két jó hír. Nincs elbaszva a film vége! Ez igen ritkán sikerül, de most összejött, ami miatt azt is könnyedén megbocsátjuk, hogy kicsit hosszabb a film a kelleténél, de nem konkrét dolgokat vágna ki az ember, csak úgy picit lassú. (Persze lehet, hogy egy ródmúví az ilyen.) A másik jó hír a zene: még a fent említett Londoni férfin sírdogáltam befele, amikor a film elején felhangzott a nagyon ismerős dal, de valami nem stimmelt. Aztán rájöttem, hogy magyarítva lett (jól) a Noir Désir egy száma. Ha az eredeti nagy sláger lenne, ez a magyari változat felkerülhetne egy ilyen világslágerek a világ nyelvein típusú válogatásra. Így, gondolom, inkább a reszocializáció anyagi eszközeit teremti elő. (Meghallgatható a film honlaján is.)