szerda, április 01, 2009

Zóna (avagy hogyan vásárol könyvet az ember külhonbaszakadáskor és mi köze ehhez Lázár Ervinnek)

A legjob bolt az Amazóna,

Tudja ezt mindenki amazonja.

Nem probléma az időzóna,

Kattints rá az Amazonra.


Mert otthon ugye könnyű: tudjuk, hogy melyik kiadók weblapjára kell klikkolni, melyik standhoz kell odamenni a Könyvhéten/Könyvfesztiválon, és aztán meg lehet rendelni a legnagyobb kedvezményt adó netboltból. Ha meg nagyon sürgős, mert holnap karácsony, akkor Írók Boltja.

Na de külföldön nem tudjuk, hogy melyik kiadó a helyi József Attila Kör, de még a Jelenkort vagy a Magvetőt se ismerjük fel, szóval akkor mi legyen. És akkor ugye megint a zsidók jártak jól: elő lehet venni ezt az antennát, előre készülni, hogy helyi zsidót olvasunk, hogy zsidó irodalmi díjazottat olvasunk, hogy jól bezsidulunk. És akkor már nincs megállás, mert az Amazon az okos ám: hamar tanul, hogy mik a mi olvasási szokásaink (zsidó), ajánl ő további olvasmányt (zsidó!!), hogy mik az újdonságok, amik érdekelhetnek (zsidó!!!). Azt sajnos (még) nem tanulta meg, hogy ne mutasson holokausztos zsidót, meg jaj-de-szép-volt-amikor-jiddis-volt zsidót, de ugye jó rabbi holtig.

És hogy azért ne őrüljünk meg teljesen, képregényeket is olvasunk, abból ráadásul még tudjuk is, hogy melyik kiadót kell nézni (sőt, többet is tudunk), meg otthonról úgyis mondják a tutit az okosan művelt ismerősök. Ennek ellenére a zsidók a küszöb alatt is, mert pl. Santiago Cohen nyilvánvalóan az argentín zsizserehad tagjaként rajzolta meg The Fifth Name címen Stephan Zweig egy indiás novelláját. A történet szép, tanulságos, a rajzok kicsit Sfar-szerűek, mintha a Rabbi macskájából jönnének, főleg a szemek, csak nem színes, hanem szürke-szürkéskék-fekete.

És akkor irodalom. Legyünk túl gyorsan a kudarcon: Steve Sternt felmentettem a jiddismentesség kötelezettsége alól csak azért, mert memphis-i, hát be is buktam. A The Angel of Forgetfulness arról szól, hogy bunkó paréj memphis-i szekulár zsidógyerek megérkezik 1969-ben New York-ba, hogy egyetemre járjon, vagy legalábbis jól kilumpenkedje magát a korszakban, de aztán inkább a mindjárt meghaló Aunt Kenivel sétálnak nagyokat a Lower East Side valaha volt zsidó részein. Annyira visszaemlékeznek, hogy egy idő után már a vidéki sutyeráknak is megy magától. Én meg a regény kábé harmadáig jutottam, és üzenném a szerzőnek, hogy nem baj, ha nem kefélte meg az egész Big Apple-t diákkorában, de azért ne írjon ilyen regényeket.

Cyntia Ozick neve rendelés után ugrott be, hogy mintha az Ulpius-háznál jelent volna meg tőle valami, nagyon féltem hát, hogy mi lesz, azóta se mertem odakattintani. A The Puttermesser Papers az amazonos olvasói leírás alapján arról szólt, hogy főszereplő hölgy egyedüli és negyvenes lévén, csinál magának egy Gólemet. Az első nőit a világtörténelem/~irodalom ban/ben. Na de ez se pont így van, a csinál az nem a megfelelő ige, de mindegy is, mert a lényeg, hogy a gólemes rész (kreálás, segítségével polgármesterré válás, bukás, Gólem legyalulása) a könyv kb. negyedét teszi ki. És aztán kibújik belőlem, hogy én is felvételiztem a francia szakra. Szóval volt a Nouveau Roman, ami mindenfélét újítgatott, próbált pl. olyant, hogy nemcsak hogy narrateur omniscient nincs, hanem főszereplő se, illetve van egy ideig, de aztán egyszer csak eltűnik és más lesz a főszereplő (Gide: Caves du Vatican). Na, ez itt zseniálisra van pörgetve (bár valszeg nem is gondolt rá a kedves szerző), ugyanis ugyanaz marad végig a főszereplő (Puttermesser), de akárha nem is. Kábé tízévenkénti ugrásban halljuk a történeteket, és se a főszereplő nem hasonlít magára, se a történetek nem hasonlítanak egymásra (azért Puttermesserben mindig megvan az idegesítő nagyonműveltség).

Végül pedig Adam Mansbach könyvét küldjük és üzenjük magunknak, melynek címe The End of the Jews. Ez a legk-európaibb (helyesírási rejtvényünkre a megfejtéseket a szerkesztőségbe várjuk) amerikai zsidó regény, amit valaha olvastam, és nemcsak azért mert az egyik főszereplő, Nina Prágából emigrál még épp a vasfüggüny széjjelszabadulása előtt, hanem mert nagyon zsidó, de nagyon nem vallásos, még annyira sem, mint mondjuk Heller. Mansbach eddig olyanokat írt, hogy Angry Black White Boy (ezt olvastam, regény, nem rossz), meg hogy genius b-boy cynics getting weeded in the garden of delights (ez verseskötet, de nemcsak ezért nem merem), szerkesztett olyat, hogy A Fictional History of the United States with Huge Chunks Missing (ez még előttem áll), mind kicsit identitáskeresős (ja, emszízik is), de a zendovdödszúzban úgy néz ki, meg is találja, sőt nemcsak ő (mármint a regénybeli alter, Tris), de mindenki: a magát creole-nak hazudgató Nina, a feleségét kibontakozni nem hagyó író, Tristan (Tris nagyapja).

Minen jó, ha a vége jó, és ennek a postnak most vége.

2 megjegyzés:

dom írta...

es hol a jo? meg kulonben is mi a faszom az a József Attila Kör, meg a Jelenkor vagy a Magvető es mert ilyen faradtsagos kitorolni a targyragokat? asszem elakadtam az amamenesnel.

Névtelen írta...

Neked nem ugrik be egyből az oldal, ha rákattintasz??
Amúgy a Jelenkorral vigyázni kell, mert a jelenkor.hu nem a kiadó ( jelenkor.com ) és nem is a folyóirat ( jelenkor.net ).És legtutibb a Kalligram...