péntek, február 29, 2008

Let's dance

Ezt tegnap mutatták.

kedd, február 26, 2008

Szervetlen cukiság 2.


Az Interneten szörfölők biztosan találkoztak már a hírével, most Leo mégis külön felhívja a figyelmet a világ legöregebb működő villanykörtéjére. Ami, pardon: aki nemcsak megbízhatóan működik, de érdemes figyelmünkre magas cukiságfaktora miatt is.
Természetesen saját honlapja is van, s élete izgalmas, akár egy lajháré! Mennyi történelmi eseményt átélt - s milyen bölcs módon nem érdekelte! http://www.centennialbulb.org/index.htm

Na végre!

Kell-e ennél jobb hír? Én most nem tudnék. Persze de, mindegy.

hétfő, február 25, 2008

A nyelv fontossága

Nem más, mint a jóisten a megmondhatója annak, hogy elfeledtem ezt az egész esetet. Kiesett az emlékezetem kerítésén. Nem mondhatni, hogy szóra sem érdemes, de egyszerűen kiesett.



Itt jön be a képbe a média és annak is a csúcsa, a jelenleg mintegy oldalanként 10 forintért fogyasztható Nemzeti Sport. Egy kiváló cikkből megtudhatjuk, a Pymouth sikereinek egyik titka a magyar nyelv. Ezek szerint tehát a Plymouthnak 1. sikerei vannak, 2. vannak egyéb titkaik is. Mindkettő meglepő. Lépjünk azonban tovább. Az írásban Tímár Krisztián ecseteli, ő és magyar kollegája, Halmosi Péter, miként is fundálnak ki ellenfeleikkel magyarul, akik ezt a szép nyelvet nem ismerik.



No, hagyjuk a kérdést, hogy a pályán két teljesen máshol játszó játékos hogyan és miért is kommunikálna egyáltalán. Mert a lényeg, amit Tímár nem említ, de nekünk tudomásunk van róla, hogy a pályán kívül is milyen fontos a kommunikáció. Néhány hete az Argyle a Leicestert verte idegenben 1-0-ra, Halmosi góljával. A meccs utáni pözsgőt hazánk két hőse megosztva kapta. Elébb Tímárt kérdezték, teljesen lényegtelen, hogy miről. Utána Halmosit kérdezték ugyanarról. Utána Halmosi néz bocibarna szemekkel bele a Skysport kamrájába, majd jobbra fordul a Krisztiánhoz és aszongya: "Mivan? Mit mondott?" Őszintén szubliminális pillanat, mert nemhogy a kocsmában, de talán az egész faluban is csak mink értjük e szavakat. Mint ahogy Halmosi válaszát is, mely kb olyasmi meglátások mentén fut mint "nem az enyém hanem a csapaté az érdem", "örülök hogy jól játszottunk", "örülök hogy jól játszottam", "a csapat nélkül nem játszottam volna ilyen jól" stb. Ezt akkor Tímár visszafordítja angolra.

Miközben Halmosi áll, hallgat, okosan figyel, és úgy néz ki mint egy szerencsétlen fasz, aki másfél év alatt egy büdös kukkot nem tanult meg angolul.

vasárnap, február 24, 2008

Szervetlen cukiság


Szükségünk van a mindennapi cukira - üzeni a http://cukisag.blog.hu . Milyen igaz! De micsoda diszkrimináció, hogy a cuki jelző csak szerves létformákra vonatkozik?! Íme egy behízelgő-szomorú, kameraközeli tekintet a Hasznaltauto.hu - ról. Vigyél magaddal! - kéri az eredetileg Battista Pinin Farina tervezőműhelyében dizájnolt Moszkvics gépkocsi. Hát van lelke annak, aki ellenállni képes e fényszóróknak? Aligha.

csütörtök, február 21, 2008

Ingyenpia

Jól. Pihegve. Sző. Hírnök.

ha veletlenul nem olvasnad az ingyenpia blogot:
kiallitasmegnyito (es ingyenpia-kaja)
Csütörtök, február 21.
18:00 Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum: Bertien van Manen - Add nekem a képed (Give me Your Image), Hans van der Meer - Európai mezők - A másodkategóriás futball tájképe (European Fiela - The Landscape of Lower League Football)
cím: Művészetek Palotája, 1095 Budapest, Komor Marcell utca 1.

Véletlenül nem olvasom, de most megtudtam, hogy van ilyen blog. Miután A másodkategóriás futball tájképe cím megtetszett, így további utánaérdeklődés nélkül mentem el a megnyitóra. Mostanság úgyis írunk nyolcadosztályú angol meccsekről.

A fenti blog lényege, hogy kultúrálódás címen az ember jól bevacsorál, én viszont végül a finnyás sznob hozzáállást választottam, és amikor a pincér borral k
ínált, jelentőségteljes Köszönöm, nem-mel utasítottam el mutatván, hogy a művészetért jöttem. A holland kultúrattasé beszédéből annyi maradt meg, hogy dicséretesen rövid volt, és hogy megemlítette, hogy apja is, ő is a holland Pub League-ben játszottak (kocsmai gyülekezés, meccs, kocsmai ivászat), amit akkor még gyenge viccnek éreztem, de aztán a későbbiekben ez némileg megváltozott. A holland úr után, Darvasi László (akinek a foci persze egyáltalán nem idegen terep) olvasta fel focis és nemfocis pillanatképekből összeállított szövegét, amit az eheti ÉS fog közölni, és amit nagyon ajánlok a kiállításra elhurcolászni. Mivel a kiállítás a LOW fesztivál keretében kerül megrendezésre (és különben is jelen voltak a holland kultattasé, meg a művészek is), így tolmácsolás volt. Ennek köszönhetően eltűnődhettem azon, hogy Darvasi szövegének fordítója a partjelzőt assistant refereenek fordítja az új hivatalos megjelölés szerint és nem linesmannek, majd azon morfondíroztam, hogy ha A szónak egy másik nyelvben minden szempontból B a megfelelője, de valami miatt elkezdik tendenciózusan B'-nek fordítani, akkor mennyi idő után lesz tényleg az a megfelelője (ha egyáltalán).


Aztán még az újonnan kinevezett igazgató is szólt pár szót, de előbb-utóbb tényleg megnézhettük a képeket. Belépve az első terembe a kiállítás egyik legnagyobb méretű képébe botlunk bele, amiről az jutott eszembe, hogy juj de magyar képpel kezdenek. Merthogy Hans van der Meer Európa minden részében fotózott (és videózott) sokadosztályú pályákat. Persze csak félig volt ig
azam, mert az első kép tényleg magyar pályán készült, de másutt is vannak ennyire lepukkant pályák, van ahol még a körítés is hasonló (van ahol meg pont nem, már csak az éghajlat miatt is). Persze nem mindegy, hogy melyik osztályban. Mivel minden kép alá oda van írva, hogy mely meccsen és milyen bajnokságban készült, így lehet tudni, hogy minek felel meg a magyar megyenégy. Miután Frédi Flintofftól tudjuk, hogy Angliában a nyolcadosztályban is fedett, lehajtó székes lelátók vannak, így érdeklődve vártam, hogy milyen helyre kellett menni, hogy megfelelően lepukkant pályát fotózhasson a fotós. Nos, Skóciában a Border Amateur Football League Division 2B már éppen passzolt, az angol megfejtést nem árulom el, de a liga nevének elolvasása után elkedtem gyanakodni, hogy esetleg tényleg létezik a kultattasé által említett Pub League.


A másik fotós, Bertien van Manen képei kicsit háttérbe szorultak a megnyitón (kevesebb is van belőlük jóval). Ez persze nem igaz, mert Darvasi szövege (ahogy azt írtam) focis és nem focis történeteket is tartalmazott, és lassú agyamnak csak a képeket nézegetve esett le, hogy minden kis epizó
d egy kép köré szőtt történet volt (ezért érdemes vinni a szöveget), és utólag belegondolva számarányukhoz képest felülreprezentáltek van Manen képei. Ami abszolút érthető, mert jóval izgalmasabbak. Családi fényképeket fényképezett, de nem akárhogyan. Ugyanis nem csak a képek vannak ott, hanem az is látszik, hogy hova vannak kirakva a lakásban, így nem csak az eredeti történetet lehet odagondolni, hanem hogy hogyan adják az utódok tovább a mesét. Mit jelent például, ha a fiatalkori kép a bárpulton az italok közt található. Vagy ha Sztálin elvtárs képe alatt. Esetleg a Joy magazinon.

Orál hisztori with a twist.

Töredék Nagyszüleimről

Van egy téma, amely talán túlságosan felzaklat, minden esetre többször is próbáltam róla írni, de nem ment. Most sem fog menni, csak valamit elhebegek, nem lesz ebből blogbejegyzés, pláne irodalom. Nagyszüleimről szeretnék, de nem tudok beszélni. Nagypapámról, a zsidó polgáremberről, a precíz textilipari gépészmérnökről, s Nagymamámról, a katolikus munkáslányról, aki titkárnőjéből lett szerelme, majd műveltségben is hozzá méltó, haláláig hű felesége. Nem akarok anekdotázni róluk, baráti körben szoktam – vagy csak akaratlanul úgy beszélek, úgy viselkedem, mint ők. A blogra most a Népszabadság tegnapi cikke miatt írok Róluk, mert a téma fájóan ismerős.
Nagyszüleim a vészkorszak idején szerettek egymásba, s Nagymamám önként viselte Nagypapámmal a sárga csillagot. Ő szerzett neki Schutzpass-t Wallenbergnél, pápai menlevelet, ő bújtatta – sajnos sikertelenül – később Auschwitzban meggyilkolt Dédnagymamámat, s ő várta haza Mauthausenbe hurcolt Nagypapámat. A felszabadulás után összeházasodtak, 1946-ban született meg egyetlen gyermekük, az Édesanyám. 1984-ig, Nagypapám haláláig éltek együtt, az utolsó hét évben Nagymamám mosdatta, etette, borotválta a magatehetetlenné vált, béna Nagypapám.
Nagyszüleimet kétszer választották szét egymástól: a lehető legbrutálisabb módon a fasizmus idején, szerelmük kezdetén.
Másodszor Nagymamám halálakor. Utolsó kívánsága az volt, hogy Nagypapám mellé temessék. Nagymamám nem tért be, csak a sárga csillagot viselte.
Halála után, 2006-ban elmentünk a Chevra Kaddisa agg vezetőjéhez, s megmutattuk neki Nagypapám Nagymamámhoz közvetlenül a tábor felszabadulása után írt levelét. Az öregúr megrendült picit: egy barakkban voltam a nagyapjával – mondta. A temetést pedig annak ellenére nem engedélyezte, hogy volt egy emberséges, fiatal rabbi – a nevét nem írom le, nehogy kellemetlenséget okozzak neki -, aki vállalta volna a szertartást.
A tegnapi Népszabadság-cikk szíven ütött, remélem, hogy sokan beszélni fognak róla: http://www.nol.hu/cikk/482238/

Popkult, Azerbajdzsán


Furcsa zászlót lengetett a szél hétfőn Pesten, az ilyesmire mindig felkapom a fejem a szűkös Volvo autóbuszban: az azeri trikolór lobogott a magyar mellett, a büszke Erzsébet-kábelhídon. Itt járt Azerbajdzsán szerény mosolyú és hasonló képességű elnöke, Ilham Aliyev. Tárgyalt már itt az apuka is, Heydar (Gejdar), aki a Szovjetunió egyik legdörzsöltebb és legokosabb politikusából lett – hogy, hogy nem – Azerbajdzsán kirobbanthatatlan elnöke. A KGB-tábornokból és Szovjet-Azerbajdzsán atyjából lett államférfi a börtönviselt ellenzéki Göncz Árpád vállán nyugtatgatta összetéveszthetetlen zongoraujjait. Történelmi pillanat volt.


Egyszer láttam róla, éjszaka, egy teljesen lehetetlen órán egy profin megszerkesztett – elfogult, mert hazai – dokumentumfilmet, Egy irigység története címmel. A filmben egy kicsit sunyi, szelektív memóriájú Mihail Gorbacsov és egy formátumos Aliyev felelgetett egymásra ügyes vágástechnikával váltogatott jelenetekben: megtudhattuk, hogy amikor meghalt az agg Csernyenko – a korabeli vicc szerint a Kárpátok Géniusza, N. Ceausescu botlott el a lélegeztetőgép hálózati zsinórjában -, milyen módon lett az európai Gorbacsov a kaukázusi Aliyev helyett az ország vezetője. Be kell ismerni, egy ilyen interpretáció máris szerethetővé tette az egyébként igencsak keménykezű Aliyevet. S a derék azeri propagandisták dolgoznak is rajta, hogy a 2003-ban, nyolcvanévesen elhunyt Heydar öröksége magyar nyelven is hozzáférhető legyen. E sorok írója nem győz kalapot emelni az azeri finnugristák előtt. Csipetnyi ízelítő a http://www.aliyevheritage.org/ oldalról:

" ’Hajdar Alijev örökséqe’ - a nemzetközi elektron hönyvtár tisztelt látogatói

A mi tervünk Azerbajdzsán össznépi vezetője, jelenkori kiváló politikusa, elnök Hajdar Alijev örokségének szentelt.
A mi könyvtárunk oldálain, Önok a nagy politikus válogatott müveivel, beszédeivel meg fognak ismerkedni
Mi igyekedni fogunk, hogy "Hajdar Alijev örökséqe" cimü a nemzetközi elektron könyvtár anyagaiból a világ különbözö nyelvü képviselői felhasználjon”


Legyen így!


…Az országot legtöbbünk mégis az örmény földrengés idején gyújtott, nem túl rokonszenves azeri örömtüzek legendájáról ismeri, s valóban, az azeri-örmény konfliktus beárnyékolja kissé Azerbajdzsán egyébként nem lebecsülendő teljesítményét. Baku virágzó kultúrájú város, gyönyörű épületekkel és remek konyhával, s még énekes sztárt is terem, Muslim Magomaevet ( http://www.magomaev.info/ ), aki operabetétek mellett számos népszerű szovjet- és világsláger előadója. Fest is, nem túl fantáziadús, de éles, precíz, technikás alkotásokat, a képen történetesen az „össznépi vezető” került a vászonra.
E meghitt kettőssel - Tamara Sinyavskaya mezzo-szopránnal, Magomaev nejével együtt hármassal - indítja útjára blog-bejegyzéseit Leo.

szerda, február 20, 2008

Született feleségek


Egy pár hétig azt hittem, hogy csak nekem tűnt fel a Született feleségek eltűnése. (De nem.) Épp azon a héten, amikor levették a műsorról György Pétertől e szép szavak jelentek meg az Élet és irodalomban:

"Gondoljunk [...] a felette népszerű Született feleségek morálfilozófiai tévésorozat kíméletlen öngúnyára, a középosztály megsemmisítő paródiájának bonyolult esztétikai összefüggésrendszerére".

Azon a héten gondoltunk rá: ha felette népszerű valóban, akkor vajon miért veszik le a műsorról? Vajon a középosztály nem bírta elviselni a megsemmisítő paródiát?

kedd, február 12, 2008

This is Kingsmeadow


A Kingsmeadow pályán (a'la San Siro) két csapat osztozik. A Kingstonian FC, melyhez szerencsém volt, büszke múlttal rendelkezik, mely itt nagyjából annak a szinonímája, hogy 1. régi, 2. soha semmiféle eredményt nem ért el. Ennek megfelelően ültünk 356-an a lelátón, 3. az egész egy elaborált vicc, zászlóstul, mezestül, füzetestül.


AZ AFC Wimbledon azonban nem pusztán a filozófia, a vicc és a mazochizmus keveréke. A Wimbledon FC sokáig "büszke múlttal" rendelkező csapat volt, mígnem a '80-as évek legvégén megnyerték az FA kupát a Liverpool ellenében, mi több az utolsó Premier League előtti szezonban harmadikok lettek. Innentől kellemetlenebb évek következtek, mígnem az elnök rebesgetni kezdte, hogy a csapat székheléyt áthelyeznék Dublinba, Cardiffba, vagy esetleg Milton Keynesbe. Milton Keynesben sosem játszották a futballt, elvhű drukkerek szerint még mindig nem játsszák.


A kérdés, hogy lehet a Wimbledon egyenlő a Milton Keynes Dons-szal világosan mély kérdéseket érintett, mivel a dilemma nem kevesebb, minthogy egy futballcsapat analóg-e a TESCO-val. TESCO van akkor is ha változik a színe, TESCO akkor is ha Budaőrsön van vagy az Üllői úton. ÉS világosan TESCO, sőt még inkább TESCO ha a vásárlóköre teljesen kicserélődik. A válasz tehát evidensen: LÓFASZT.


A szövetség válasza természetesen bólintólagos volt, mellyel a futball esszenciájának a frencsájz neveztetett ki (nem precedens nélküli, jut look over the ocean).


Ebben persze semmi meglepő nincs, hiszen a futball esszenciájának voltaképpen már régen a pénz neveztetett ki, csak az egy bután hangzó esszencia. Ami meglepő az az, hogy a Wimbledon-sztorinak nincs még vége. Egyfelől, a futballdrukkerek jelentős hányada mindmáig gyűlöli az MK Dons. A When Saturday Comes c. magazin pl gyakorlatilag nem hajlandó leírni a csapat nevét és kihagyta efy szerkesztett futball-enciklopédiából, melyben - harmadosztály küszöbét sosem átlépő skót csapatok mellett - ilyen szócikkek vannak mint: early deaths, celebrity fans, fanzines és David Beckham. Másrészt, szurkolók egy lelkes és nyilvánvalóan facér vagy válófélben lévő csoportja 2002-ben kreált egy klubot ami AFC Wimbledon névre hallgat, ami évről-évre lépdel az ötödosztály (=profizmus, kb) felé, s ami 3000 fölötti nézőszámot vonz olyan ligákban, ahol normálisan 300-800 körül szorong a lelátón. Mindeközben az MK Dons hasonlóan derekasan konvergál. (Bár idén visszajutnak a harmadosztályba.)


AZ AFC Wimbledon (dettó FC United of Manchester) legnagyobb érdeme ugyanakkor az, hogy felőlük nézve már a Kingstonian FC sem egy vicc.

vasárnap, február 10, 2008

A szivecskékbe borult világ

Mindjárt itt van Valentin-nap, amit már mindenki nagyon vár, különösen, hogy megint egy fantasztikus Fenyő Iván-filmbemutatóval jár ez együtt.
Mai rövid posztunk azonban arról a szívecskés plakátözönről szólna
, ami teljesen ellepte gyönyörű városunkat, de sajna a már régebb óta véd- és dacszövetségre lépett márkák ezen egészpályás letámadásától szóhoz sem jutunk.

péntek, február 08, 2008

Independent Jewish Voices

Azt hittem one-mad-show lesz a blogból, s hogy vanidőnk-ből álmatlanéjszaká-ra köll átkeresztelni. Hogy a veszélyt teljes mértékben érzékeltessem, jelezném, hogy frédi holnap a Kingstonian Fc - Dulwich Hamlet mérkőzésére hivatalos, mely az Isthmian League Division One South-ban játszatik. Arra még ember nem járt, valóban. Ehelyütt és előzetesként annyit, hogy hazai győzelem esetén a K-k (becenév) hajszálnyi távolságra megközelíthetnék a - figyelem - Metropolitan Police gárdáját.

Mindenesetre egy másik nyolcadosztályos meccsre is kimentem a héten, ez a már beharangozott Independent Jewish Voices rendezvénye volt "Gaza - The Crisis" címmel. Egészében majdhogynem bejegyzésre méltatlanul értelmes esemény volt. Valami miatt minden rendes zsidó utálja errefele az IJV-t, még nem jöttem rá miért. 5 pontos elvi mission statementjük nemhogy nem szélsőséges, de körülbelül minden elképzelhető félpozitív fejlemény alapfeltétele.

(Nagyjából ennek megfelelően zajlott az esemény is ahol egy nemzetközi jogász prof ((Phillippe Sande kb)) magyarázott arról hogy a nemzetközi jog és az emberi jogok a basic line. Jogász volt, nem érthette meg tehát hogy a politika vagy a nemzetbiztonság ((nem-intézményes értelemben)) nem külsődleges tényezők, melyek valamiképp mindig el akarnák nyomni a jogot. Dehát mint jogász, ezt nem is várhattuk tőle.)

Áttekinthetelenek az IJV-t érő kritikák, a fejemet csak arra kaptam fel, hogy a tavalyi alakuló ülésen állítólag leböfögték volna a szubverzív hangokat. God knows. Álljon itt mindenesetre egy színvonalában tipikus hangvételében mérsékelt megnyilvánulás:


"The particular consensus of folly I'm referring to - which contains people I know and like personally as well as people whose work I would go so far as to say I revere - calls itself, oxymoronically, Independent Jewish Voices and has been declaring its guiding principles left, right and centre, though mainly left, all week."

Az "oxymoronically"-t én emeltem ki. Vagy nem tudom mit jelent, vagy azt jelenti, hogy ami független, az nem tömörülhet. Ez persze nehezen jellemezhető baromság, de nem ezért idéztetett. A szerző, Howard Jacobson a The Independent c. angol napilap munkatársa. Ezért.

Mindenki blogol

Azt hiszem, sikerült megtalálnom a bejegyzéshez illő legbénább címet, de a lényeg, hogy ma a Google Images segítségével próbálkoztam afikojmenes képeket keresni, amikor az egyik képen megláttam a legjobb barátomat, amint a lányomnak magyarázza, hogy most akkor kívánhat egyet (merthogy épp megtalálta az afikojment - egyébként kért még egy keménytojást, idén már nem fogom ennyivel megúszni). Szóval más is blogol. Borzasztó.

csütörtök, január 31, 2008

Sweeney Todd


Nem szoktam filmekről írni, mert azt hiszem még egyet sem láttam. Magyarán: mindig valami gondolat- és képhalmazt látok magam előtt. Sweeney Todd-dal mindez megváltozott.

Innentől minden eddigi film amit (nem) láttam egy egydimenziós gagyizmónak tűnik, közöttük is legelébb Az élet szép. Nem, nekem az régen speciel tetszett. Sweeney Toddban viszont a minőségek egymással kerezstül-kasul találkoznak, összefutnak, széttartanak. A Sweeney Toddban sosem tudjuk hogy nevetünk vagy borzongunk vagy, leginkább, nem vagy hanem és. Kezdjük a vásári jelenttel, ahol Johnny Depp lenyomja borotválásban az (ál)olasz maestrót. A maestro magyaráz, lealáz, pöffeszkedik, Johnny midneközben csak feni, feni a borotvát mígnem két mozdulattal ő a nyerő. Ez vicces, valami jóleső vásári komédia szintjén. Mindeközben kiderül, hogy az (ál)olasz inasának véres a keze mert a maestro borotvafenés közben kaszabbolja a kölök kézfejét is, valamint Johnny végső győzelmének pillanatában (a vásári komikum katarzisa) a maestro úgy bassza be a kölköt a színfalak mögé, hogy nekünk fáj.

Mindeközben megy a zene, musical volna ugyanis a műfaj. A kölök végül Johnny és Helena Bonham Carter (meg kell jegyezni: a Jewish Chronicle, a világ legrégebbi angol nyelvű zsidó hetilapja szerint Bonham Carter 72%ban zsidó. Ez persze vicc. Hahahanem ez egy olyan médiumban, ahol egy oldallal előtte bár micva fotókat nézegethetünk, kettővel később a gázai krízis van elemezve, nos ott ez nem vicces. Hagyjuk meg a judapestnek, ott tényleg vicces lenne.) inasaként végzi. Johnny fölül kaszabol, Helena alul belesüti a kliensek testét a pitébe. Zabálják a népek. A kölök minderről nem tud. Megszereti azonban Helenát, énekel neki hogy addig őt (H) baj nem éri amíg ő (k) vele van. Mindeközben Johnny fölül nyisszantja a torkokat. A toroknyisszantás leginkább vicces, hasonlóképp amint a kliens lecsúszdázik az emeletről a pitesütőbe. A safety meg a nyisszantás váratlan találkozása aztán a zenében is találkozik, Helen meghitten visszaénekli ugyanaztat a kölöknek, csak közben nyikorognak a hegedűk, disszharmonikusan. Valóban, a kölök félti Helenát Johnnytól (joggal, mert végül őt is kinyisszantja), talán gyanút is fog, mit lehessen tudni, ki kellene nyisszantani.

A dolog végül úgy alakul, hogy a kölök nyisszantja el Johnny torkát. Johnny ugyanis az egész bosszúhadjáratot azért kezdte, mert 15 éve boldog házzasságban élt, amikor is egy bírónak megtetszett az ő b neje, Johnny promptly Ausztráliában találta magát, b nejét pedig a bíró megerőszakolta. Helena bizalmas információi szerint Johnny neje azóta megmérgezte magát (ha jól értem). Johnny előbb csak a bírót és hoppmesterét akarja megölni, a dolog dugába dől időlegesen, az agressziót azonban le köll vezetni (vagy: a pite-boltot meg kell menteni), jöhet hát a pap, a politikus meg a pásztor (let’s sprinkle a bit shepherd ont he shepherd pie). Alakul is a dolog, mígnem Johnny végül saját feleségét is megöli (igen, mégsem halt meg), Helenát is megöli (igen, szerelmes volt Johnnyba, azért hazudott) és a neje mellett rogy a földön. Ekkor mászik ki a kölök búvóhelyéről és legott ő nyisszantja el Johnny torkát. Ő volna tehát itt a rezonőr.

Lorna és a brit zsidók

„Ne foglalkozzunk az elmúlt hatvan évvel. A következő hatvan évre tekintsünk!”, ekként Lorna Fitzsimons a Britain Israel Communications and Research Centre igazgatója a richmondi zsinagógában. Taps 100 tenyérből. Szépséghiba-e, politikai demagógia non plus ultra vagy szimplán maga a groteszk: ezt a hatvan évet rajtam kívül a teremből valószínűleg senki, senki nem fogja megélni. Sebaj, lényeg a lelkesedés.

Lorna 1997-től 2005-ig Rochdale körzet parlamenti képviselője volt a regnáló Labour színejében. Blaire-babe, ahogyan az angolok ismerik őket, s valóban, ha eddig nem lett volna fogalmunk arról, mi újat hozott Tony és csapata az angol politikába, Fitzsimons demonstrálja. Nem a megértés a lényeg, nem az a lényeg, hogy az britek (vagy mások) keveset tudnak a közel-keleti ügyekről. Persze hogy keveset tudnak, leszarják, csak drukkolni akarnak valakinek (support, bocs, támogatni). Mit tegyünk hát mi, s mit tegyen hát Lorna, aki 1989 óta, egy izraeli trippet követően, Izrael-supporter lett. A pakolás a lényeg, a csomagolás. Leszarják az emberek mi van, egy dolog érdekli őket, hogy Izrael békét akar-e. Azt kell hát lenyomni minden létező torkon, hogy békét akar. Felfigyelhetnek elemzőbb kedvűek arra, hogy ez itt persze tartam, s nem csomagolás: Izrael története során végig és mindig nyitott volt a békére, teszi hozzá Lorna ugyanis.

Ej, hát egyszerű ez akkor, csak az agitpropnak kell megfelelően működnie, meglepődünk-e hát, ha Lorna szeme előtt az amerikai AIPAC lebeg. Azon morfondíroztam közben (minthogy közben jöttek a kérdések, pl hogy mit tegyünk/gondoljunk az Independent Jewish Voices-zal, a köcsög, balos egyetemi renegátokkal [akiket talán 20 év alattiak is hallgatnak? Jövő héten kiderítem]. Megmondja Lorna, ignorálni kell őket mert köcsög, balos, egyetemi renegátok, egyfelől; viszont jelentősen növelik a zs-imázst, lehet rájuk mutatni, hogy lámcsak, a mi táborunkon belül van disszenzus, van kritika, másfelől), hogy tényleg nincs új a nap alatt, hisz abban a 60 évben aminek most a hátunkat fordítjuk, Izrael valóban mindenki felé ezt sugározta, csak aztán megnyíltak az archívumok a 80-as évek közepén és kiderült… well, semmi különös nem derült ki tulajdonképp, csak hogy Izrael sem különb a Deákné vásznánál. Hasonlóképp, a vigyázó szemek a megszállt területek felé vetültek és kiderült… well, semmi különös nem derült ki tulajdonképp, csak hogy a „felvilágosult megszállás” egy oximoron.

Összefoglalásként ide és most csak még ennyit: For God’s sake Lorna, this is not a fucking football match.

hétfő, január 28, 2008

szombat, január 26, 2008

Noár Dézír


Lehet lelkesedni: nézhető magyar film a mozikban. És lehet szomorkodni is: be fogják mutatni Tarr Béla Londoni férfiját is, ami már a trailere alapján is felháborító.

Szóval én drukkolok a Kalandoroknak. Elég jó kampányt csináltak neki (én csak a plakátot láttam, de azt mindenütt, és nem is béna, talán a jelzőtáblákat leszámítva), sok kópiával, sok moziban megy, úgyhogy arra számítanék, hogy több nézője lesz, mint a Macskafogó II-nek (ami szar volt, de az első miatt több mint 200 ezren látták).

Maga a film egy világot megváltani nem akaró road movie, ami nagyon helyes, legyenek csak szép tájak, jó kis beszélgetések, meg jutalomjátékos színészek a filmben, és akkor már boldogok vagyunk (vagyok). Erdély szép, Pados Gyula mindig jobban fényképez, mint amilyen filmen éppen dolgozik, a forgatókönyv rendben van, Haumann Péter, Pogány Judit láthatóan élvezte a forgatást. És nem utolsó sorban itt van nekünk a legmarkánsabb magyar férfiarc is.

A végére még két jó hír. Nincs elbaszva a film vége! Ez igen ritkán sikerül, de most összejött, ami miatt azt is könnyedén megbocsátjuk, hogy kicsit hosszabb a film a kelleténél, de nem konkrét dolgokat vágna ki az ember, csak úgy picit lassú. (Persze lehet, hogy egy ródmúví az ilyen.) A másik jó hír a zene: még a fent említett Londoni férfin sírdogáltam befele, amikor a film elején felhangzott a nagyon ismerős dal, de valami nem stimmelt. Aztán rájöttem, hogy magyarítva lett (jól) a Noir Désir egy száma. Ha az eredeti nagy sláger lenne, ez a magyari változat felkerülhetne egy ilyen világslágerek a világ nyelvein típusú válogatásra. Így, gondolom, inkább a reszocializáció anyagi eszközeit teremti elő. (Meghallgatható a film honlaján is.)

szerda, január 23, 2008

K-Európában mindenki frusztrált köcsög

A szlovákokkal mostanság nagyon jóban vagyunk. Volt ez a lőjjünk Malina Hedvigre videó, most meg miről számol be kedvenc, nagyon furi focis oldalunk?

Budapest, január 23., 20.15 Ismét volt konfliktus a Honvéd nemzetközi edzőmeccsén.

A kispestiek mai edzőmeccse nem múlt el "etnikai villongások" nélkül. Supka Attila csapata ezúttal a felvidéki Rózsadomb (Ruzomberok) játszott, a találkozó végig nagyon kemény - esetenként fölöttébb sportszerűtlen - volt, a vendégek néha olyanok voltak, mintha valamiféle gyűlölettől vezérelve játszottak volna.
Az indulatok a 88. percben szabadultak el végleg, akkor a végig alattomosan és durván játszó Jurcot kiállította a játékvezető. Az említett szlovák sportember (?) leköpködte a Honvéd játékosait, majd magából kivetkőzve, többször is elkezdte üvöltözni, hogy "prostituált magyarok!"
Ezt persze nem hagyhatták szó nélkül, akiknek megsértette a hazafiasságát, de mivel már csak pár perc volt hátra a meccsből, nem fulladt botrányba a találkozó. A lefújás után az öltözőfolyosón még mindig téma volt Jurc esete, aki nem kért bocsánatot, sőt, még pökhendien visszaszólogatott az őt számon kérőknek. A többszörös magyar túlerőt látva azután végül bemenekült az öltözőbe, végül lecsillapodtak a kedélyek...
A Ruzomberok legközelebb február 13-án, Pasaréten lép pályára, akkor a Vasas ellen játszik majd...
(s.z.)

Az utolsó mondat, na azt nagyon bírjuk értékelni. De meg is van az eremény. Most a sima kurvaanyás hoyyászólásokat elfelejtjük és rögtön a hatodik kommentet ragasztjuk ide:

Jól el kell verni a férgeket Pasaréten! mad
Elértük célunkat. Sőt, a nyolcadik hozzászólásban megérkezünk a végállomásra is.

Remélem kap pár meccs eltiltást a szlovák szövetségtől, csak attól tartok ott inkább megsüvegelik ezért a kijelentésért. Ha zsidózott volna akkor tuti fél évre eltiltják, de csak ha a magyarokat szidta...


szombat, január 05, 2008

Amikor már a BBC is ilyeneket ír

Now then, as if the excitement of the FA Cup third round wasn't enough, today BBC Sport is proud to introduce a new word into the English language: (fanfare) CUPSET. Simple, but brilliant, I'm sure you'll agree. You good people can be part of history as we spread the Cupset gospel. You know what to do: drop it idly into conversations, emails etc and it won't be long before the Oxford English Dictionary is knocking down our door...

csütörtök, december 27, 2007

Az elefántnak nehéz egyensúlyoznia

Izraeli gépekkel fogják a törökök az iraki kurdokat (meg a hazaiakat) megrendszabályozni. A bolt már régen megköttetett, amikor még nem gondolta senki, hogy mi lesz Kurdisztánból (mármnt az iraki feléből), de az ügy mostani kommunikációja felnő az izraeli külpolitika hagyományaihoz. Az rendben van, hogy Törökország az egyetlen olyan félmuszlim állam, amivel kifejezetten jók Izrael kapcsolatai (apró bakik azért be-becsúsznak), de a másik leendő(?) ilyen terület(?) Kurdisztán, a jelenlegi Irak egyetlen működőképes térsége. Szokták őket szeretni Izraelben és nem csak az ellenségem-ellensége-a-barátom alapon. Persze a kurdoknak (még) nincs önálló államuk, de nem biztos, hogy az a jó (és akkor az etikusról még nem mondtunk semmit) taktika, hogy adunk a havernak gépeket, hogy lenyomja a szimpatikusat.